HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános vita szabályai szerint, noha most nem vezérszónoki rendszerben tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot, nyilván, először a saját véleményünket kellene kifejteni a törvényjavaslattal kapcsolatban, de most engedje meg elnök úr, hogy egy pár mondat erejéig Cser-Palkovics képviselőtársunk hozzászólása mellett időzzek el. Már csak azért is, mert a hozzászólása gyakorlatilag nem magáról a törvényről szólt, hanem arról, hogy az ellenzéknek milyen kritikái vannak a kormányzat örökségvédelmi intézkedéseivel kapcsolatban, és hogy mennyire nincs igazunk, és hogy például csak vélelmekre alapozunk.

Hadd mondjak egy példát, amit több alkalommal megfogalmaztunk kritikaként, és szerintem nem lehet, vagy csak elég nehezen lehetne vélelemnek minősíteni. Tudjuk, hogy a régészeti feltárásokról szóló törvényben van, hogy ezentúl feltárásnál a beruházási összeg 1 százalékát, de maximum 200 millió forintot lehet a kutatásra, feltárásra költeni. Mondjuk, egy egész Magyarországot átszelő, átívelő kommunális létesítmény esetén ez a 200 millió forint vajmi kevés. Ez szerintem nem egy vélelem, hanem egy egyszerű matematika.

Az, hogy ezt mi összességében úgy véleményezzük, az a véleményünk erről, hogy ezáltal a kormányzat degradálja a műemlékvédelem, az örökségvédelem ügyét, illetve a régészeti szakmai lehetőségeit, ez szerintem ténykérdés, ezen nincs mit vitatkoznunk. Azt mondja Cser-Palkovics képviselőtársunk, hogy a rendszer eddig rosszul működött, és a kormányzat úgy döntött, hogy ezt át kell alakítani, nagy lendülettel tette, és alapvetően az volt benne a legnagyobb probléma, hogy nem volt benne elég pénz. Tessék több pénzt belerakni! Például ne korlátozzuk erre a 200 millió forintra csak a feltárások maximális összegét, hanem akkor ezt... (Dr. Cser-Palkovics András: Nem ezt mondtam.) De, ezt mondta, képviselőtársam, hogy nem volt elég pénz a rendszerben, hogy ez is gond volt. Ez tény, ez is tény.

(20.10)

Ezek szerint ön szerint eddig Magyarországon elég pénzt költöttek mindenkor az örökségvédelemre, a műemlékek megóvására, megvédésére? Én azt gondolom, hogy nem, és nyilván ön is osztja ezt a vélekedésemet.

Sok mindenről beszélt az átalakítás kapcsán, például arról, hogy a KÖSZ-től a régészeti feltárások visszakerültek a megyéhez, és ezáltal meg lett szüntetve a KÖSZ. Jelentem tisztelettel, most a megyéktől pedig elkerül valahová, ezt nem tudhatjuk pontosan, hogy hová, mert egy kormányrendeleti szinten lesz majd ez is meghatározva. Kíváncsian várjuk ezt a kormányrendeletet. Bele se merek gondolni, hogy mit tartalmazhat. De azt az apróságot, hogy egyébként a KÖH-öt is megszüntette a kormányzat, ezt már nem említette a hozzászólásában. Azt gondolom, hogy ez sokkal inkább lényegi lépése és intézkedése volt a kormányzatnak, és rendkívül sajnálatos, és nem egyik vagy másik rendszer, egyik vagy másik kormányzat tartotta fenn ezt az intézményt jól vagy rosszul, hanem az elmúlt 140 évben működött ez az intézmény. Azt gondolom, hogy ez azért megalapozhatta volna azt, hogy a kormányzat először megpróbálja a működését átalakítani, jobbá tenni. Igen, hallottam én is nagyon sok kritikát, sőt én magam is tapasztaltam azt, hogy bizonyos kérdésekben rendkívül ortodox volt a hozzáállása ennek az intézménynek, de azért ez még nem ok arra, hogy teljes egészében felszámoljuk ezt az intézményt, és hogy megszüntessük gyakorlatilag az örökségvédelem csúcsszervét Magyarországon.

Azt is mondta képviselőtársam, hogy a szakmai érdekek nem mindig ütköznek a befektetői érdekekkel. Azt hiszem, ennek az ékes példájaként említhetjük a Zeppelin-ház esetét a belvárosban, nem messze innen a Parlament épületétől, amikor a szakmai érvek finoman szólva nem tükrözték a befektetői érdekeket. Valóban csak hajszálon múlott az, hogy öt épület nem lett a földdel egyenlővé téve itt, Budapest belvárosában egy MJT-ben, tehát műemlék jellegű területen, olyan helyen, ami egyébként a világörökségnek a védőzónájába is beletartozik. Egyébként pedig egy olyan házért áldozta volna ezt be a befektető, ami nem is tudom, milyen megítélés alapján, de igen, röviden ronda lett volna, hogy egyik képviselőtársamat idézzem, nagyon nehezen lehetett volna azt mondani rá, hogy az esztétikai követelményeknek megfelel.

Még az is elhangzott, hogy a régi rendszer nem tudta megvédeni adott esetben egyik vagy másik épületet. És most majd meg fogja tudni védeni? Ez a mostani rendszer, amikor megyénként a műemlékvédelemnek másodfokon két embere lesz összességében a megyei kormányhivatalokban? Az elegendő lesz arra, hogy a műemlékvédelem, a kulturális örökségvédelem ügyét majd megvédjük és magas szintre emeljük? Én semmiképpen nem gondolnám ezt.

Most visszatérve arra, amit a kisebbségi véleményben megfogalmaztam, elnök úr és tisztelt ház, szeretnék arra a kérdésre rámutatni vagy azon kérdés mellett egy kicsit elgondolkodni, hogy tulajdonképpen kinek is az érdeke, amit a kormányzat ebben a kérdéskörben tesz.

Kinek az érdeke az, hogy a műemlékvédelmet, az örökségvédelmet leminősítik és súlytalanná teszik? Kinek az érdeke az, hogy kiemelt nagyberuházásoknak, de egyszerűsítsük vagy fordítsuk le magyarra: oligarcháknak a helyzetét javítják, az ő költségvetésüket próbálják óvni, védeni? Kinek az érdeke az például, hogy műemléki engedélyezés kapcsán ilyen drasztikusan le lett építve a hatóság? Kinek az érdeke az, amit az előbb is említettem, hogy az elsőfokú hatóság ezentúl a járási építéshatóság lesz, a másodfok a megyei kormányhivatal, ahol két főt fog a kormányzat alkalmazni, egy műemlékvédelmi, egy régészeti munkatársat. Ez aztán csoportos szakmai munkára alkalmas lesz, ugye, államtitkár úr?

Kinek az érdekében állnak ezek az intézkedések? De egy csomó másra is rá tudnék mutatni. Az előbb említettem ezt a 200 millió forintos korlátozást, vagy azt, amikor módosítottuk a kiemelt beruházásokról szóló törvényt, ami gyakorlatilag a Ket.-et mint olyat teszi zárójelbe, illetve teszi hatályon kívülivé.

Amikor aztán a kulturális örökség védelméről szóló törvényben az elfedés fogalmát módosítottuk, ezek mind kinek az érdekét szolgálják? Azt gondolom, hogy amikor törvényt alkot a tisztelt Ház, amikor a kormányzat benyújt egy törvényt, azt a magyar nemzet egésze érdekében kell hogy tegye. Ezzel szemben mindezen törekvések nem ezt tükrözik. Sőt, idézhetném is, és most meg is fogom tenni, az indoklásban ilyen mondatok vannak benne, hogy a változás jelentős mértékben egyszerűsíti a nagyberuházásokkal kapcsolatos régészeti feltárások folyamatát, vagy például a differenciálás eredményeképpen a beruházásokkal kapcsolatban csak a valóban indokolt régészeti feltárási munkákat kell elvégeztetni, ezzel várhatóan csökkennek a beruházók terhei.

Nyilvánvalóan nem túl nehéz mindezen szavakból, mondatokból kitalálni, hogy vegytisztán most a beruházók, befektetők érdekeit szolgálja ezen törvényjavaslatával is a kormányzat. Itt az előbb az államtitkár úr részéről, illetve már korábban is, más törvények kapcsán is elhangzottak fantasztikus jelzős szerkezetek, például ilyen, hogy jó államot akar a kormányzat létrehozni, vagy most azt hallottuk, hogy az egyszerű államot akarja megvalósítani. De tudnánk mi is még további ilyen fantasztikus jelzős szerkezeteket a figyelmükbe ajánlani, ami sokkal inkább tükrözi az önök szándékát, például virágzó oligarchiák, nokiás dobozok és így tovább. Tehát a jelzős szerkezetek tára kimeríthetetlen, szívesen segítünk a törvényalkotó munkában, ha önök nem tudják a kifejezett szándékukat pontosan megjeleníteni..

Azt gondolom, hogy amikor törvényt alkotunk ebben a Házban, akkor a javaslatokat itt kell megfogalmaznunk, a minisztériumokban kell előkészíteni, de egy kicsit úgy érzem, hogy most jelenleg nem ez történik - igaz, államtitkár úr? Tudom, hogy önnek ezt terhes hallgatni, de nézze el nekem. Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat is, csakúgy, mint más hasonló értelmű törvényjavaslat, inkább a Mercedes gyárban készült, vagy valamelyik Nyerges-birtokon készült, mert inkább tükrözi ezen oligarchiák, ezen nagybefektetők, nagyberuházók érdekeit.

A törvényjavaslat konkrét pontjaira rátérve, szeretnék egy-két pontot említeni, amely értelmezésünk szerint kifejezetten degradálja a magyar műemlékvédelem ügyét, és elértékteleníti azt. Rögtön a definíciókkal kezdeném. Már a definíciókban több olyan van, amelyek egyrészt leegyszerűsítik az eddigi megfogalmazásokat, de ezek a megfogalmazások a leegyszerűsítés során nem jó irányba változnak, hanem kifejezetten szubjektívvé teszi ezáltal őket a törvényjavaslat benyújtója. Például ilyen a régészeti örökség megfogalmazása, amely azt mondja, hogy jelentősnek kell lenni annak a bizonyos nyomnak, amelynek a megőrzése, tanulmányozása segíti az egyetemes kultúrát s a többi. Ha ilyen jelzőket teszünk bele egy-egy definícióba, azáltal igenis azt veszélyeztetjük, hogy esetlegesen egy-egy emberen fog múlni az, hogy adott esetben megtörténik-e egy régészeti örökség megmentése, feltárása és így tovább, noha ez nem lehetne ilyen szubjektív megítélésnek a tárgya.

Továbbá amit már a bevezetőmben is említettem, sorozatban módosít úgy paragrafusokat a javaslattevő, hogy alsóbb szintű jogszabályba helyez bizonyos kérdéseket. Ilyen például a műemlék definíciója is, már ha a definícióknál tartunk, vagy a védetté nyilvánított régészeti lelőhely definíciója. Vagy például a védetté nyilvánítás előkészítését is szintén kormányrendeletben fogják ezentúl szabályozni, mint ahogy miniszteri rendeletben fogják a régészeti lelőhelyeket is meghatározni, és így tovább, számtalan hasonló pontot tudnék sorolni.

(20.20)

Ugyanakkor honnan lehet tudni, hogy valóban indokolt-e, ahogy az államtitkár úr is mondta, hogy mindez azért kell, hogy csak a valóban indokolt esetekben történjen meg a feltárás? Honnan lehet tudni? Majd amikor már föltártuk, megvizsgáltuk a leleteket, akkor lehet tudni, hogy valóban indokolt volt-e vagy sem az a bizonyos megkutatás.

Ugyanakkor a műemléki környezet és a műemlék jellegű terület megfogalmazásával is gyakorlatilag kifejezetten romboló munkát végez a kormányzat. Egyrészt a műemléki környezet esetében kormányrendeletté degradálja megint csak ennek a meghatározását, hogy mit nevezünk műemléki környezetnek. Eddig egy kötelezően lehatárolandó terület volt, most már ezt a pontos körülhatárolást kiveszik, és a kormányrendelet fogja megmondani, hogy adott esetben mit jelenthet.

Ugyanakkor további károkat is szeretnék még megfogalmazni, tisztelt elnök úr, ami ezen törvény kapcsán, illetve más törvények kapcsán fog megvalósulni, és ugyanazt a kormányzati filozófiát tükrözi. Egyet engedjenek meg már az idő előrehaladta miatt. A VÁTI honlapján olvasható az építésügyi és építés-felügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről szóló kormányrendelet egyeztetési változata. Ezek alapján a műemlék jellegű területekre a következők fognak ezentúl vonatkozni: egyedileg nem védett épületek bontására vonatkozó szándék megítélése, úgynevezett tudomásulvételi eljárás keretében történik majd.

Ez azt jelenti, hogy a hatóság kizárólag műszaki biztonsági szempontból lesz jogosult vizsgálni a bontási dokumentációt, de abból a szempontból nem, hogy a bontásra szánt épület milyen műemléki értéket képvisel, és vajon a műemléki jelentőségű területnek mennyire fontos alkotórésze. Pontosan itt, a Belvárosban nagyon is veszélyeztetett ilyen szempontból több épület, amik egyébként rossz állapotban vannak, rossz, leromlott állapotban vannak, de valljuk azt - és gondolom, a kormánypárti képviselők is osztoznak benne -, hogy egyébként igenis ki az...

Forrás: parlament.hu