VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A NATO egyik legfontosabb feladata napjainkban az afganisztáni küldetés.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által 2001-ben létrehozott Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő, az ISAF egyik legfontosabb feladatát az angol Provincial Reconstruction Team kifejezésből alkotott rövidítéssel PRT-nek nevezett tartományi újjáépítési csoportok látják el. A PRT-csoportok célja, hogy helyi szinten járuljanak hozzá a stabilitás megszilárdításához, segítsék a központi kormányzat befolyásának megerősítését. A tartományok legtágabb értelemben vett infrastruktúrájának építésével, egyebek mellett iskolák, kutak, kórházak, utak, árvízvédelmi gátak építésével és humanitárius akciókkal segítik a békés, hétköznapi élet megerősítését, a helyi közigazgatás megszilárdítását.
A szövetség afganisztáni kivonulását megelőző átmenet folyamata a szövetséges erők által végzett feladatoknak a helyi önkormányzat részére történő átadását célozza. Ezzel egy időben a tartományi újjáépítési csoportok munkája is befejeződik majd.
Tisztelt Ház! Németország mint az ISAF északi régió vezető nemzete a PRT biztonsági feladatainak további ellátását, elsősorban magának a magyar PRT Camp Pannonia táborának fenntartását és üzemeltetését 2013 első félévéig kulcsfontosságúnak ítélte, és ebben kérte további közreműködésünket. A 2006-ban kelt 2115. számú kormányhatározat mostani módosításával a kormány döntést hozott a magyar PRT korábban 2012. október 1-jéig engedélyezett tevékenységének 2013. március 1-jéig történő meghosszabbításáról, valamint arról, hogy ha a PRT vezetésére vonatkozó vállalás nem kerül meghosszabbításra, akkor a feladat végrehajtásában részt vevő állományt a vállalás határidejétől számított két hónapon belül kivonja a műveleti területről. Ezeket a változásokat tartalmazza a fenti kormányhatározat módosításáról szóló 2012-ben kelt, 1406. számú kormányhatározat. A német fél mint vezető nemzet vállalta, hogy a tábor működtetésének finanszírozásában részt vállal, továbbá a PRT bizonyos feladatait átveszi, ily módon lehetőség nyílt a magyar kontingens feladatainak és létszámának csökkentésére is.
Tisztelt Ház! Magyarország továbbra is a szövetségesi elkötelezettség és a felelős tehervállalás elvének szellemében vesz részt a NATO-műveletekben. Az afganisztáni küldetés és benne a magyar szerepvállalás is a végéhez közeledik. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ez a hatalmas erőfeszítés, egy magyar katonanemzedék évtizedes munkája sikeres legyen, és Afganisztán népei a béke és stabilitás jegyében a saját kezükbe vehessék majd sorsukat.
Tisztelt Ház! Kérem a beszámoló és a határozati javaslat elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés