CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megpróbáltam végiglapozni a törvényt Vágó Sebestyén képviselőtársam felszólalása után, akit nem látok a teremben, illetve telefonál, úgyhogy remélem, tud egyszerre két helyre figyelni.

Tehát, képviselő úr, figyeltem a felszólalását, és kerestem a törvényben azt a pontot, amit ön állít, hogy a megfelelő szakmai végzettséggel nem rendelkező szakemberek automatikusan utcára kerülnek. Én ezt nem találtam meg. Tehát remélem, képviselő úr meg fogja majd mutatni. A 8. § valóban foglalkozik azzal, hogy az átvételre kerülő intézmény szakmai fenntartói feladatainak ellátásában közvetlenül közreműködő, a települési önkormányzatnál foglalkoztatott köztisztviselők a kijelölt szerv - tehát jelesül a főigazgatóság - állományába kerülnek. Ez benne van valóban, és az új főigazgató, a kijelölt szerv valóban dönthet arról a jövőben, hogy a megörökölt, megkapott státuslétszámra a személyi összetételt hogyan fogja majd a hatályos jogszabályok szerint kialakítani úgy, hogy megfeleljen a vonatkozó törvényeknek.

De, képviselő úr, ez nem az ellátást jelenti. Ez nem az intézményeket jelenti. Ezek azok a munkatársak, akik ma a települési önkormányzatoknál az irányításban vesznek részt. És halkan jegyzem meg települési önkormányzati vezetőként is, ahol természetesen ez a probléma nincs meg, de kistelepülésnél mi magunk is láttuk, hogy vannak olyan köztisztviselők, vannak olyan munkatársak, akiknek a szakmai végzettsége nem felel meg az amúgy szabályozó törvények szerint. Hát ezt rendezni kell! Hát ön mint szakember, gyakorlatban dolgozó szakember, azt hiszem, az első számú élharcosa, hogy a szakmán belül csak olyanok dolgozzanak, akik a megfelelő végzettséggel rendelkeznek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu