DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Természetesen a kormány nem politikai párt, de attól még politikai szereplő, általában pártokhoz köthető. Ennyi erővel akkor tiltsuk meg a párttagságot a kormánytagok tekintetében, és akkor egyet tudok érteni Szakács képviselőtársammal. Akár ez is lehet egy járható út, lehet, hogy végre szakértői kormánya lehet az országnak.
Én ezt nem bírom elfogadni, hogy ha több mint tíz éve hatástanulmányok nélkül kerülnek be törvényjavaslatok és kerülnek elfogadásra, akkor annak nem az a megoldása, hogy az egész jogintézményt vegyük ki. Egyébként halkan megjegyzem, lehet, hogy az ország állapotát is egy kicsit az okozta, hogy a jogalkotási törvény nem került betartásra, és pont azok a hatástanulmányok maradtak el, amelyek arra lettek volna hivatottak, hogy egy adott törvényjavaslatnak, illetve elfogadásra kerülő törvénynek a különböző hatásait kimutassák. Mivel ezek nem történtek meg, ezért a fércjogalkotás tulajdonképpen minden szinten, ezek szerint, megtudhattuk Szakács képviselőtársamtól, hogy már több mint tízéves gyakorlat. Egyébként ez szerintem jóval hosszabb időre tekint vissza. De pont emiatt kellene betartani a jogalkotási törvényt, hogy ez ne fordulhasson elő.
Papcsák képviselőtársamhoz fordulnék, hogy ha jól értettem, de ezt kérdezni szeretném, hogy akkor egy blogon megjelent vélemény is tulajdonképpen abba a körbe tartozna, amit a kampánycsend során figyelembe kellene venni vagy nem lehetne megtenni. Lehet, hogy rosszul értettem (Dr. Papcsák Ferenc: Rosszul értette, igen!), tehát akkor erről kérem, nyilatkozzon. Hiszen az internetes véleménynyilvánítás és az interneten megjelenő vélemények nagyon fontos részei a kampánynak, és ezt nem lenne jó kivenni. De természetesen, ha én ezt rosszul értettem, akkor Papcsák képviselőtársam, kérem, magyarázza meg nekem, hogy hogyan kell érteni a szavait.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés