HORVÁTH ZOLTÁN (Fidesz): (Erősen zúg a hangosítás.) Köszönöm a szót, elnök úr. Mi lesz az integrált intézményekkel? - tette fel Pál Tibor a kérdést. Természetesen vélhetően a felsorolt intézményi világban van olyan, amelyik a szakosított intézményi feladatellátás mellett átmeneti vagy nappali intézményi feladatokat lát el. Azon csodálkoznék, ha lenne olyan, amelyik alapellátásban, alapszolgáltatásban családsegítést vagy gyermekjóléti, gyermekvédelmi alapellátást látna el, mert az önkormányzatok a finanszírozás miatt zömében kistérségi szinten látták ezt el, de vélhetően van ilyen. Erre pedig egyértelmű lehetőséget ad a megállapodás, hiszen ez az intézmény látja majd el az önkormányzati feladatot is.

A jogszabály egyértelműen nevesíti azt, hogy továbbra is meglesz az a lehetőség, hogy ha az önkormányzat lesz ezekben a feladatokban a feladatellátó, azonban ezt a feladatát egy feladat-ellátási megállapodással, az új intézményi fenntartóval, a szociális és gyermekvédelmi főigazgatósággal egy feladat-ellátási szerződés keretében tudja rendezni. Ezer és egy ilyen típusú mechanizmust láttunk a kórházak átvétele során, úgyhogy ez nem fog problémát jelenteni.

Azok a jól működő, szakmailag egymásra épülő nappali intézmények - elsősorban a fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybetegek intézményi világában - a ráépülő bentlakásos intézményekkel nem fognak csorbát szenvedni, továbbra is működhetnek együtt, megfelelve majd az önkormányzati feladatellátásnak egy feladat-ellátási megállapodással.

Úgyhogy, képviselő úr, kérem szépen, nyugalom, higgadtság, jogszabályolvasás, és mindjárt meg fog világosodni, ami ma nem látszik tisztán.

Köszönöm szépen.

(16.10)

Forrás: parlament.hu