NAGY CSABA, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott törvényjavaslatot 2012. november 5-ei ülésén megtárgyalta.

2012-ben a megyei önkormányzatok szociális és gyermekvédelmi intézményei kerültek állami fenntartásba, és ennek mintájára tulajdonképpen a most szóban forgó törvényjavaslat a települési önkormányzatok vonatkozásában a fogyatékos-, illetve a pszichiátriai- és szenvedélybeteg-ellátó rendszer, valamint a nevelőszülői hálózat vonatkozásában tesz új megállapításokat, illetve olyan jogszabály-módosítást tarthatunk a kezünkben, ami e vonatkozásban is egységes rendszert hoz országosan létre. Ebben a vonatkozásban ez mindenképpen támogatandó kormányzati elképzelés, hisz - ahogy már államtitkár úr mondta - 42 szociális intézményt, 126 gyermekvédelmi intézményt, illetve 328 nevelőszülői hálózatot érint jelen törvényjavaslat a települési önkormányzatok vonatkozásában.

Nagyon fontos dolognak tartom azt, hogy egységes irányítási rendszer fog létrejönni, ami szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság néven fog szerepet vállalni, koncentrált módon fogják irányítani ezt a területrészt. Véleményem szerint nemcsak gazdasági megfontolásokból, hanem elsősorban szakmai megfontolásokból ez mindenképpen jelentős előrelépés az elmúlt időszakhoz viszonyítva, és annak is örülök, hogy ilyen tekintetben maga a törvényjavaslat kezeli azt a sok-sok résztvevős és egyébként összetett rendszert, ami jelen pillanatban fennáll, hiszen a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, a Nemzeti Családügyi Intézet, illetve a gyermekvédelmi központok azok a szervezetek, amelyek ezt a rendszert üzemeltették és szakmailag irányították. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy ilyen tekintetben egységes kézbe fog kerülni az irányítási rendszer, és talán ennek lesz egy olyan hatása - és nem is talán, hanem ebben biztos vagyok -, ami szakmailag mindenképpen előrelépést fog jelenteni. Hiszen ez egy módszertani intézetként, módszertani központként fog működni, és nem az egyedi települési önkormányzatok fogják eldönteni azokat a fenntartói kérdéseket, amiket nyilvánvalóan minden települési önkormányzat a saját lehetőségeihez képest másképp és másképp határozott meg. E tekintetben mindenképpen előrelépés maga a törvényjavaslat.

Fontos dolognak tartom azt, elhangzott a bizottsági ülésen, hogy a nevelőszülői hálózat fejlesztésére komoly gondot fordít a kormány, és ebben a törvényjavaslatban is megjelennek olyan szabályozások, amelyek a nevelőszülői hálózat fejlesztésére vonatkoznak. Vonatkozik ez egyfelől a nevelőszülői státusok megerősítésére és megteremtésére, hiszen közel 3200 nevelőszülőről beszélünk ilyen vonatkozásban. Ami nagyon fontos, hogy e tekintetben a szakmai kompetenciák támogatása is bekerül ezen törvényjavaslatba, és szabályozásra kerül.

Ilyen vonatkozásban azt kell mondanom, hogy a bizottság 15 igen szavazattal, 9 nem szavazat ellenében támogatta az általános vitára való alkalmasságot. Kérem képviselőtársaimat, hogy a törvényjavaslatot vitassák meg, és módosító indítványaikkal - amennyiben úgy gondolják, és ezt alá tudják támasztani kellő érveléssel - próbálják meg ezt a rendszert javítani. De mindenképpen fontosnak tartom azt megjegyezni, hogy ezeken a területeken egy biztonságosabb, gazdaságosabb üzemeltetést, és ami talán a legfontosabb, szakmai szempontból egységes rendszert tudunk létrehozni, ami mindenképpen előrelépés e területen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu