PÁL TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! November elején ünnepeljük mindig a szociális munka napját, amikor megköszönjük a szociális területen dolgozó embereknek elvégezett munkájukat, azt az áldozatkész és sokszor nagyon sok nehézséget jelentő munkát, amit mindennap végeznek különböző szociális intézményekben. Azt gondolom, itt most a törvény kapcsán el kell mondanunk, hogy a gyermekvédelemben dolgozók munkája kiemelkedően fontos, az ő munkájukat is nagyon szépen köszönjük. Azt sajnálom persze, hogy itt a szociális munka napjával kapcsolatban az ő esetükben egy ilyen törvény került a Ház elé, ahol, ahogy az előzetesemben is mondtam, gyermekvédelmi köntösbe bújtatva egy ingatlanelvételi csomag van, egy ingatlanátjátszási csomag, amiről korábban már elég sokszor szóltunk.
Azt látjuk, hogy a kormány folytatja a pénzkivonást a szociális területről, most épp a gyermekvédelem van soron. Kezdték ezt a munkát a közmunkáért adható bér csökkentésével, folytatták a segélyek megvonásával, a rokkantellátások szűkítésével, a családi támogatások elértéktelenítésével, és hamarosan benyújtják a segélyplafonról szóló szabályozást is. Eközben pedig a gyermekeket, a fogyatékosokat, a pszichiátriai betegeket érintő intézményeket egy csapással elveszik az önkormányzatoktól. Viszik a vagyont, a forrásokat, az ellátottakat, a dolgozókat. 2013. január 1-jével 42 szociális, 126 gyermekvédelmi intézmény kerül állami fenntartásba. Többségük jelenleg a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van, a fennmaradók pedig elsősorban a megyei jogú városoké.
A megyei önkormányzatok gyermekvédelmi intézményeinek átvétele már az idén megtörtént. Látható a kapkodás is egyébként ezen a területen, mint ahogy mondtam, a szakmai szervezeteknek nem volt lehetőségük arra, hogy igazán kifejtsék véleményüket, hogy kérdezhessenek, esetleg kompromisszumos megoldások szülessenek. És arra sem volt lehetőség, úgy láttam a törvényből, hogy az általuk beadott javaslatokból bármi is bekerüljön. Azt kell mondjam, hogy ilyen átalakításokat nem lehet néhány nap alatt megemészteni, sem a szakmának és természetesen az érintetteknek sem. Az, amit önök itt csináltak, nem társadalmi vita. Bármit is gondolnak a szociális ellátások átalakításáról, én azt látom, hogy önök a legkevésbé törekednek arra, hogy ezt a kérdést a szakemberekkel, a szakemberek csoportjaival, szakmai szervezeteivel megbeszéljék. Az a négy nap kevés volt, amit erre biztosítottak.
A 2013. január 1-jétől átadásra kerülő intézmények esetében, azt kell mondjam, hogy hát igen, ilyen világot élünk. Az utóbbi két évben csak úgy átszállnak a tulajdonok az államra. Emlékezhetünk a magánnyugdíjrendszer átszállására, az egészségügyi intézmények repdesésére, vagy éppen az előző napirendre, ahol az oktatási intézmények vergődését láthattuk.
Az átvétellel tetemes ingatlanvagyont is elvesznek az önkormányzatoktól. Azon lehet vitatkozni, hogy a jelenlegi rendszerben jó-e az, hogy a különböző épületeket, kastélyokat szociális intézményként használják. Nem volt véletlen, hogy a kitagolással jelzett, a fogyatékosintézmények létszámának csökkentését elindították az önkormányzatok, különösen a Fővárosi Önkormányzat tett ebben rengeteg sokat.
A főváros és a megyei jogú városok hatalmas összeget fordítottak erre. Ha önök a tegnapi vitát nézték itt a parlamentben, ahol az látszott, hogy az önkormányzati adósságból 900 milliárd forint egyébként a beruházásokra és fejlesztésekre fordítódott, ennek fele tőketartozás, fele pedig kötvénykibocsátásából származik, azt kell mondjam, hogy ennek a 900 milliárd forintnak igen nagy része található azokban az épületekben, ingatlanokban, amelyekben most ezek az ellátások vannak. Önök most ezeket akarják elvenni az önkormányzatoktól, és mint ahogy jeleztem, rengeteg önkormányzat nemcsak korábban átvett épületet újított fel, hanem saját maga is hozott létre új létesítményt.
Az államosítás felerősíti azt a már elkezdődött folyamatot, amely a szociális intézményeket nemcsak az állami vagy az önkormányzati fenntartó, hanem akár az egyházak irányába is eltolja. Ez nem éppen a sokat hangoztatott szektorsemlegesség elvét mutatja. A korábbinál nagyobb befolyást kapnak az egyházak a gyermekvédelmi rendszerben is.
Egyébként érdekes megnézni, hogy a már benyújtott módosító indítványok is ezzel kapcsolatban fogalmaznak meg változtatásokat, és ez egyben azt is mutatja, hogy folytatják azt a hagyományt, hogy a benyújtott törvényhez képest igen sok módosító javaslatot nyújtanak be, ami aztán szépen átírja az eredetileg benyújtott törvényt.
Az államosítás nem rejtett célja az ellátórendszer majdani átszervezése, átalakítása, ennek a szinonim szava az, hogy az intézményeket bezárják. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy melyik intézményt akarják megszüntetni, bezárni, átköltöztetni vagy éppen racionalizálni, az azonban biztos, hogy a törvényjavaslat 4. §-a szerint az állam felmondhatja az átvett feladathoz kapcsolódó ellátási szerződéseket és megállapodásokat, annak ellenére, hogy ugyanebben a szakaszban egyébként azt írják, hogy az államosítás nem érinti ezen szerződések érvényességét - tehát nem érinti, de érintheti. A felmondásra május 31-ig kerülhet sor.
A legdurvább mindebben az, hogy a kormány diktatórikus lépése éppen a legrosszabb érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportokat érinti. És itt most szeretnék válaszolni Talabér Márta képviselőtársamnak. Amikor én azt mondtam, hogy a szülők is ennek a vesztesei lesznek, akkor arra szerettem volna utalni, hogy ebben az esetben a gyerekek érdekérvényesítéséről egyáltalán nem beszélhetünk, mert tudjuk, hogy ők ezt nem tudják megtenni. De azt is nagyon jól tudjuk, hogy ebben az esetben olyan családokról, olyan szülőkről van szó, akiknek az érdekérvényesítő képessége nem túl erős a hivatalos szervezetekkel vagy szervekkel szemben. Tehát ha ezt a jelenlegi rendszert úgy alakítják át, hogy nem az önkormányzatoknál találhatók az intézmények, hanem központosítás történik, akkor kizárt dolog, hogy a szülő el merjen menni, mondjuk, egy kormányhivatalba, vagy el merjen menni a majdani nagy szociális és gyermekvédelmi főigazgatósághoz reklamálni.
(15.10)
Tehát világosan látszik, hogy ennek az egész átalakításnak a szülő az érdekérvényesítés szempontjából vesztese lesz a következő időszakban.
Miután, ahogy ezt hallottuk, egy új nagy hivatal is kell több ezer fővel, 1090 fővel fogják létrehozni azt a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóságot, amiről az államtitkár úr is a bevezetőjében már beszélt. Ezen intézkedések miatt, a központosítás miatt sérülhet az érintett szociális intézmények szakmai autonómiája, csökkenhet a szolgáltatások színvonala. A törvényben nem látunk garanciát arra, hogy mindez végső soron nem érinti majd hátrányosabban az ellátottakat és - mint ahogy jeleztem - az ő szüleiket.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a szakemberek továbbképzését is ellehetetlenítik. Egy rendelettervezet szerint duplájára emelik a képzések díját, és központosítják a képzések helyét is, mert most csak egy helyen, a minisztérium háttérintézményében lehet majd jogosultságot vagy képzést tartani. Ami nagyon érdekes, hogy a képzés indításához nem kell, hogy szakember legyen, hanem a vizsgáknál is például akár a minisztérium tisztviselője is vizsgáztathat, és nem kell, hogy feltétlenül szakember végezze ezt a munkát.
Nagyon furcsa, hogy miközben elvárják a szociális területen dolgozóktól, hogy képzettek legyenek, aközben megnehezítik az elvárások teljesítését. A naprakészség, az újabb jogi és szakmai szabályozás ismerete pedig elengedhetetlen a szociális szolgáltatásokkal foglalkozó szakemberek keretében, különösen itt, a gyermekvédelemben, ahol - mint jeleztem - a gyermek és a szülő helyett is a szakembereknek kell kiállniuk és a véleményüket hangoztatni.
Nem érinti ugyanakkor a szakosított ellátásba tartozó ellátások közül az idősek és a hajléktalanok ellátását. Azok továbbra is kötelező önkormányzati feladatok maradnak. A szakértők szerint nem érthető, hogy miért szelektív az államosítás, és nem tudjuk, hogy milyen érdekek és milyen lobbik vannak amögött, hogy például a hajléktalanellátást nem kívánja átvenni a kormány, hacsak nem az, hogy a hajléktalanszállók épületei nem olyan értékesek, mint a gyermekvédelemben található épületek. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Tipikus MSZP! MSZP-biznisz! - Moraj a Fidesz soraiból.) Nos, mindenképpen azt szeretném mondani, hogy ami itt látszik, és a törvényben sajnos a legnagyobb szeletét jelenti, az az ingatlanegyüttessel való törvényalkotás, miközben azt kell hogy mondjam, hogy van a törvénynek olyan része, amivel szakmailag egyébként még egyet is lehetne érteni. Ez két olyan elem, a nevelőszülői hálózat átalakítása, valamint a gyermekvédelmi gyámság intézményének a bevezetése, amelyek, a törvény ezen elemei érdemesek a megvitatásra. Azért baj, hogy két ilyen szakmai kérdést úgy hoznak be ide a Ház elé, hogy ezt beleteszik egy ingatlanértékesítési csomagba. Tudom, hogy ez nagyon fáj önöknek, és tudom, hogy ez önöket nagyon zavarja, de látszik, hogy a dolog egész pontosan erről szól.
Az, hogy nevelőszülői hálózatnál igyekeznek a 12 év alatti gyermekek elhelyezését biztosítani, ez helyes és támogatható kezdeményezés. Az is helyes, hogy ezt egy meghatározott időn belül, négy éven belül próbálják meg végrehajtani. Hogy ez mennyire sikerül vagy mennyire nem, azt majd meglátjuk. De csak hogy valami újat is mondjak önöknek, ez is azt mutatja, hogy ha a jelenlegi intézményi ellátórendszerből ezeket a gyerekeket megpróbálják kivenni, vagy a rendszerbe bejövő újakat nem az intézményhez, hanem a nevelőszülőhöz tenni, akkor az intézményi ellátórendszerben nagyon sok hely szabadul fel, megüresednek helyek, sőt megüresednek épületek, és ezeket a piacon értékesíteni is lehet. Jelenleg több mint 5500 a nevelőszülők száma, 94 százalékuk hagyományos nevelőszülő és 6 százalékuk a hivatásos nevelőszülő. Ez azt jelenti, hogy csupán 6 százalékuknak van ilyen irányú szakképesítése. Erre itt felhívnám a figyelmet, azt gondolom, a képzés területén nagyon sokat kell tenni, hogy valóban jól képzett nevelőszülői hálózat működjön. A hagyományos nevelőszülővé válás könnyebb, ott egy 60 órás tanfolyamot feltételeznek csak, tehát azt kell elvégezni.
Ez az átalakítás, amit önök jeleznek, azt célozza, hogy minél több legyen a nevelőszülőnél elhelyezett gyerek. Szerintem ez jó. Viszont érdemes lenne átgondolni a képzés rendszerét, mint ahogy mondtam.
Nem egészen érthető, mi értelme van annak, hogy a különböző díjazás, tehát a nevelési díj, az illetményellátás, a családi pótlék felhasználási körét külön meghatározzák. A törvényben leírt szöveg alapján érthető, hogy a felhasználhatóságot lehessen ellenőrizni, de ez azt mutatja, hogy ha egy nevelőszülőnél három-négy vagy netán hat gyerek van, akkor egy nevelőszülőnek ahhoz, hogy ezekkel a díjakkal el tudjon számolni, hogy ne érje az a vád, hogy másra használja a gyermek után kapott összeget, akkor majdhogynem egy külön könyvelőt kell majd tartania annak érdekében, hogy ezt teljes mértékben meg tudja csinálni.
Az is jó, hogy bevezetik a készenléti díj fizetésének a lehetőségét. Ez olyan nevelőszülőt illet, aki arra hajlandó, hogy bármikor egy nehéz helyzetbe került gyermeket befogad akár átmenetileg, rövid időre, akár hosszabb időre, és az is jó, hogy ezért valamilyen támogatást ő kap. Nem egészen érthető, hogy azért miért kap jutalmat egy nevelőszülő, ha egy gyermeket visszagondoz a családba vagy éppen örökbefogadásra. Eredetileg is az a szándék, hogy a nevelőszülőnek az a dolga, hogy minél előbb visszagondozza a gyermeket a családba vagy befogadó szülőként örökbefogadáshoz eljuttassa. Ezt külön jutalmazni, külön javasolni nem egészen helyes. A visszagondozás feltétele nem az, hogy jutalmazom-e a nevelőszülőt, hanem az a kérdés, hogy a családoknak van-e megfelelő munkájuk, van-e jövedelmük, van-e tisztességes jövedelmük, van-e kiszámítható, tervezhető jövőjük. Ha ilyen van, ha ezek a feltételek megvannak, akkor visszagondozható a gyermek a családba. Nem akkor gondozható vissza, ha ezt megfelelően finanszírozom.
A következő kérdés pedig a gyermekvédelmi gyámság intézményének a bevezetéséről szól. Ez egy új szereplő a gyermekvédelmi szakellátásban. Jelzem, ma is van egyébként ilyen, akár a nevelőszülő látja el, vagy pedig éppen az intézmény vezetője az intézményben elhelyezett gyermekek gyámja. Hogy most miért kell ezt az új intézményt behozni, erre az államtitkár úr a felvezetőjében adott némi választ, de azt gondolom, tovább kell tisztázni azt, hogy a jelenlegi gyámok, a nevelőszülő, az intézményvezető vagy a gyermekvédelmi gyám közötti munkamegosztás milyen lesz, az egymáshoz való viszonyuk hogyan fog alakulni, hiszen konkrét helyzetek lesznek, amelyekben, azt gondolom, hogy rengeteg vita várható, és nem biztos, hogy minden esetben a gyermek érdeke lesz az, ami a legjobban fog érvényesülni.
Az átalakítás ütemezéséről szóltam vagy jeleztem, hogy itt most bizonyos értelemben a következő kormányra tolnak át feladatot, amikor azt mondják, hogy az ütemezés négy év alatt valósul meg, hogy a 12 év alatti gyerekeket nevelőszülőkhöz kívánják elhelyezni. De azt a magam részéről tudom vállalni, hogy egy felelős kormány egy ilyen feladatot természetesen át tud vállalni.
Mint ahogy jeleztem az elején is, a szakmai kérdésekben nagyon szívesen vitatkozunk. Ehhez adtunk is be módosító indítványokat. Azt az irányt, amit egyébként a törvény ennek leple alatt elvégez, hogy az önkormányzatoktól elveszi az intézményeket, valamint megnyitja a kaput arra, hogy ezeket az intézményeket értékesítse, ezt az irányt természetesen nem tudjuk támogatni. A beadott módosító javaslataink elfogadása esetén arról szívesen tárgyalunk, hogy ezt a részét támogassuk a törvénynek, de természetesen ha marad továbbra is az, hogy az önkormányzatoktól elveszik ezeket az intézményeket, akkor ezt a törvényjavaslatot ilyen módon, ilyen formában nem tudjuk támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés