DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon sajnálom, hogy az Európai Unió törvényszékének ezt a legutóbb hozott ítéletét ön tökéletesen félreértette. Felajánlom viszont, hogy akár az Igazságügyi Minisztérium képviselői, akár a Vidékfejlesztési Minisztérium szakértői, akár természetesen a Külügyminisztérium szakértői részletes tájékoztatást adnak önnek ennek az ítéletnek a tartalmáról. Ez az ítélet ugyanis egyáltalában nem érintette a Magyarország és Szlovákia között most már évtizedek óta fennálló vitát a Tokaj eredetmegjelölés tárgyában.
Nincs arra időm itt két perc alatt, hogy ennek a négy évtizednek a teljes történetét ismertessem. De annyit talán érdemes mégis leszögezni, hogy ez a per kizárólag azzal a kérdéssel függött össze, hogy a magyar fél kifogásolta, hogy az Európai Bizottság E-Bacchus elnevezésű adatbázisában, nyilvántartásában a "Tokajská vinohradnícka oblast" megjelölést "vinohvradnícka oblast Tokajra" cserélték, tekintettel arra, hogy ez az elnevezés volt az, amelyik a szlovák eredetvédelmi rendszerben szerepelt. Egyébként hozzáteszem, hogy sajnálatos módon az ismert, ön által is utalt történelmi okokból már 2004. május 1-jétől elfogadta az Európai Unió, illetve az Európai Közösség a tokaji elnevezés használatát a Tokaj régió szlovákiai részére vonatkozóan is.
A vita tovább folyik, természetesen alapvetően kétoldalú vitában állunk a szlovák féllel, és ismétlem még egyszer, hogy készen állunk az ön részletes tájékoztatására. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés