DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt a kérdés az, hogy egy ilyen helyzetben van-e az Országgyűlésnek eszköze. Elmondtam a bizottságban kiformálódott álláspontot, hogy van. Az egyik lehetőség az, hogy az ülésvezető elnök meginti az ilyen felszólalót, adott esetben megvonja a szót, és adott esetben ez elvezethetett volna az ülésről történő kitiltásig is. Ezzel az ülésvezető alelnök nem élt, ezért ne tessék az alkotmányügyi bizottságot hibáztatni. A másik lehetőség az, hogy napirend előtt - ez plenáris ülés, Lendvai képviselő asszony -, napirend előtti felszólalásban kellő súlyt adva teszik szóvá az elhangzottakat.
Ezek a lehetőségek adva voltak az adott esetben is, és a jövőre nézve is adva vannak. Ami nincs adva: a Házszabály megerőszakolása. Az alkotmányügyi bizottság nem tehette meg azt, hogy a Házszabály rendelkezéseivel ellentétes értelmezést ad ki. Amit képviselő asszony igényel, az házszabály-módosítás kérdése, az nem ez a vita. Az alkotmányügyi bizottság ügyrendi vitában a hatályos házszabályi szöveget értelmezi. Azt gondolom, az alkotmányügyi bizottság tisztességesen járt el, és a hozzászólók ebben a kérdésben korrektül értékelték az adott helyzetet.
Úgyhogy változatlanul kérem, hogy a bizottság ne támogassa a Szocialista Párt kezdeményezését. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés