KARÁCSONY GERGELY (LMP): Elnök úr, köszönöm a szót. Én ott folytatnám, ahol Bödecs Barna képviselőtáram abbahagyta, a 4. ajánlási pontnál. Történt ugyanis, hogy három frakció szó szerint ugyanazt a módosítást nyújtotta be a törvényjavaslathoz a régészeti örökség fogalma kapcsán. Kósa Lajos fideszes képviselő, a Jobbik képviselője és én magam is nehezményezzük azt, hogy a régészeti örökség fogalmába bekerül ez a bizonyos "jelentős" szócska. Egy szóról van szó, de valójában könnyen lehet, hogy a régészeti feltárások folyamatában, ha nézzük azt a tágabb környezetet, ami kezd kirajzolódni, tehát hogy az örökségvédelmi intézményrendszer jelentős mértékben átalakul, annak a döntéshozatalban való szakértelme szintén háttérbe szorul, és egyáltalán általában véve a befektetői, beruházói szempontok élesednek, miközben az örökségvédelmi szempontok háttérbe szorulnak a törvényalkotás során, azt gondoljuk, hogy egy ilyen nagyon szubjektív elem beemelése egy ilyen központi fogalomba, amire aztán nagyon sok törvényi paragrafus épít, az nem elfogadható.

Szeretném jelezni, hogy az általános vitában elmondtuk az alapvető kifogásainkat a törvényjavaslattal kapcsolatosan, amiket nem szeretnék itt újra megismételni, de akkor még abban bíztunk, hogy számos olyan kormánypárti képviselő nyújtott be módosító indítványokat, amely módosító indítványok kapcsán azt reméltük, hogy még ez a meccs nem dőlt el teljesen. Most úgy tűnik, hogy tényleg még nem dőlt el, hiszen a kulturális bizottság ülésén a kormánypárti képviselők által benyújtott módosító indítványok közül azok, amelyek a korábbi törvény tulajdonképpeni megtartása mellett törtek lándzsát, ezek csak az egyharmados többséget kapták meg - becsúszott egy kis malőr, tehát volt egy, ami átment többségi támogatással -, ami nyilván számunkra azt jelenti, hogy egyelőre még nem dőlt el az, hogy kinek lesz igaza ebben a belső küzdelemben. Én azt remélem, hogy például a 4. számú ajánlási pont végül is megkapja a fideszes többség támogatását.

Ugyanezt tudnám elmondani a 8. ajánlási pontról, amit szintén tulajdonképpen tartalmilag teljes mértékben megegyező módon nyújtott be a 7. ajánlási pont szerint Kósa Lajos, illetve a 9. szerint jobbikos képviselőtársaim, ez pedig a régészeti feltárást végző intézményeket sorolja fel. Tulajdonképpen itt is arról van szó, hogy visszaállítjuk az eredeti törvényben felsorolt intézményeket.

Ez azért nagyon fontos, mert a javaslat kormányrendelet szintjén határozná meg, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek végezhetnek régészeti feltárást Magyarországon, ami egyfajta liberalizáció lenne a régészeti feltárások területén.

(20.40)

Ugye, ennek a liberalizációnak vagy ennek a rugalmas kezelésnek akkor van létjogosultsága, ha egyébként a megfelelő szakértelemmel rendelkező állami intézményeket soroljuk föl, azokat az egyetemi vagy múzeumi központokat, amelyek korábban is végeztek ilyen feltárásokat.

Amennyiben a jogalkotónak az a szándéka, hogy ezek között az intézmények között ésszerűbben, rugalmasabban ossza meg az egyes feladatokat, ami valóban nem mindig kiszámítható, hogy egy adott feltárás esetében, mondjuk, egy megyei múzeum vagy inkább a Magyar Nemzeti Múzeum kapja meg ezt a feladatot, ha arról szól a törvényalkotói szándék, hogy itt rugalmasabban járjunk el, akkor ezt az eredeti törvény is garantálta. Ha viszont arról van szó, hogy be akarunk emelni a rendszerbe olyan nem állami intézményeket, olyan intézményeket, amelyek nincsenek felsorolva az eredeti törvény szövegében, azt mi nem tudjuk támogatni. De szeretném jelezni, hogy a különböző szakmai szervezetek nehezményezik, hogy a számukra megküldött, a Belügyminisztérium által eredetileg kidolgozott javaslatban nem is szerepelt ez a módosítás, tehát ez valahogy utólag került be, ami, azt gondolom, tekintettel arra, hogy éppen az érdekelt szervezetek véleményei nem épültek be ebben a kérdésben a törvényjavaslatba, ez még inkább aláhúzná azt a szándékunkat, hogy igenis tartsuk meg az eredeti javaslatot.

Más ajánlási pontokban, a 15. és 16. ajánlási pontokban például amellett érveltünk, hogy a törvény eredeti szövege maradjon meg, és ahogy a 8. ajánlási pontban is, ne kormányrendeletre utalja a törvény bizonyos döntések meghozatalát, főleg olyan alapvető fogalmi kérdések tisztázását is, amelyek nélkül a törvény egyszerűen értelmezhetetlen. Megmondom őszintén, bár természetesen továbbra is fönntartjuk, hogy ezeket törvényi szinten kellene szabályozni, és továbbra is fönntartjuk azt az álláspontunkat, hogy egyszerűen jogbiztonsági szempontból, a jogalkalmazás átláthatósági szempontjából rendkívül problémás, hogy ezt a törvényt immár harmadjára módosítjuk, és egyébként azoknak az intézményeknek a sorsát meghatározó törvényeket pedig már szintén több ízben módosították, akik ebben a folyamatban érdekeltek, s ha még ráadásul kormányrendelet szintjén szabályozunk alapvető dolgokat, az bizony jogalkalmazási problémákat idézhet elő.

De most - és ez már a következő vitaszakaszban fog előjönni, ez a bizonyos 27. ajánlási pont, ami az egész törvényt kétharmadossá tenné - ilyen szempontból, megmondom őszintén, kicsit elbizonytalanodtam. Tehát ha önök azt gondolják, hogy ez is egy ilyen gránitba öntött törvény lesz, mint mondjuk, az alaptörvényük, amit csak kétharmaddal lehet módosítani, akkor lehet, hogy helyes, ha hagyunk néhány kiskaput, hogy a választók akaratát végrehajtva a következő parlamenti többség majd tudjon változtatni ezen a törvényen, mert ez a törvény alapvetően nem jó irányba megy. Ezt az általános vitában már elmondtuk, az örökségvédelmi szempontok csak a törvény címében jelennek meg, valójában ez inkább egy ilyen, az építőipari lobbinak a törvénye, és nem az örökségvédelemé.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy azok az ajánlási pontok, amelyekkel kapcsolatban a kormánypárti és az ellenzéki képviselők egyformaképpen gondolkodtak, végül is meghallgatásra találjanak a döntéshozók részéről. Nem tudom, hogy kik döntik el, ebben a meccsben ki mondja ki az eredményt a kormánypárti frakciókon belül. Remélem, hogy az örökségvédelmi szempontok fognak felülkerekedni.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu