KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány korrupciómegelőzési programjában hivatkozott felmérések szerint a közbeszerzések 57 százaléka korrupt. Van ugyan igény a korrupciós ügyek bejelentésére, de ezek aránya rendkívül alacsony. A megelőzési programban kitűzött célok között kiemelt helyen szerepel, hogy az elkövetkező három évben a felére csökkenjen a korrupcióval érintett közbeszerzések száma. Ez tehát a kormányzati propaganda. És mi a valóság?
2011. december 22-én lépett hatályba a Közbeszerzési Döntőbizottság által kiszabható szankciókról és alkalmazásuk részletes szabályozásáról szóló kormányrendelet, amely 2012. január 1-jétől drasztikusan megemelt összegű igazgatási szolgáltatási díjakat léptetett életbe. A 2012-es évet megelőzően a kérelemre indított jogorvoslati eljárásokért fix 150 ezer forint igazgatási szolgáltatási díjat kellett fizetni, amennyiben az eljárást lezáró döntést is érintette a kérelem, ez fix 900 ezer forint volt. Az alacsonyabb díj ösztönözte, hogy minél szélesebb körben jelentsék be a jogsértéseket, míg a relatíve magas összeg visszatartotta a vesztes feleket az indokolatlan obstrukciótól.
A jelenleg hatályos rendelet alapján egységesen a beszerzési érték 1 százaléka lett az igazgatási szolgáltatási díj. Így a közbeszerzési törvény alapelvi jogainak megsértését is csak aránytalanul és indokolatlanul magas anyagi teher mellett lehet bejelenteni és orvosoltatni, hiszen akár 25 millió forintba is kerülhet egy jogsértő közbeszerzés bejelentése és kivizsgáltatása. Információink szerint az új rendelet életbelépésének hatására drasztikusan visszaesett a jogorvoslati kérelmek száma.
Tisztelt Államtitkár Úr! Pontosan hány olyan kérelemre indított jogorvoslati eljárás indult, amelyet a megemelt jogorvoslati díjak hatálya alá eső közbeszerzési eljárások kapcsán indítottak? Ez a szám hogyan viszonyul az új díjak bevezetése előtti évben indított eljárások kapcsán kérelemre indított eljárások számához? Igaz-e az az értesülés, hogy az EU vizsgálja a kötelezettségszegési eljárás indításának szükségességét, mivel a rendelet ellentétes a vonatkozó EU-s irányelvekkel?
Igaz-e, hogy levelezés történt az NFÜ és az Európai Bizottság között, amelyben az EU a magyar közbeszerzési rendszer hibái miatt a források teljes felfüggesztését helyezte kilátásba? Igaz-e, hogy ezzel kapcsolatban már összeállítottak egy intézkedési tervet, amelyet megküldtek az Európai Bizottságnak véleményezésre? Mikor vonja vissza a kormány a botrányos rendeletet? És mikor kezd már el végre a korrupció ellen küzdeni ahelyett, hogy a korrupció megerősítésén szorgoskodna?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés