KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom a válaszát elfogadni, mert ha lehántjuk a szófelhőt a tényekről, akkor a következő dolgot látjuk. Egyrészt azt, hogy felére csökkent a jogorvoslati eljárásoknak a száma egy olyan országban, amikor a fél ország sírva nevet azon, hogy Fidesz közeli vállalkozások hányszor nyernek meg közbeszerzéseket milliárdos tételeknél, ráadásul ez a visszaesés azzal is indokolható lehet, hogy az igazából magas összegű közbeszerzési eljárásoknál, ahol igazán sok közpénz forog kockán, nem fordulnak döntőbizottsághoz, jogorvoslathoz a vállalkozások.
Én természetesen azokat a kérdéseket, amelyeket az interpellációban megfogalmaztam, nem a kisujjamból szoptam, ezekről Kövesdi Zoltán, a Közbeszerzési Döntőbizottság elnöke beszélt egy szakmai konferencián. Tehát azt gondolom, hogy eléggé furcsa helyzetben vagyunk, nem tudom, hogy önök konzultáltak-e erről, mindenesetre ő úgy tudja, hogy az EU bizony nagyon komoly lépéseket készül tenni a magyar kormány gyakorlatával szemben.
Éppen ezért nem tudom elfogadni a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés