PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Horváth képviselő úrnak szeretném mondani, hogy az idén állami kezelésbe került intézmények esetében a megyei intézményfenntartó központokban működtetett otthonok közül több is a fizetésképtelenség határára sodródott, és 70 milliárd forinttal tartoznak. Amennyiben ez 2013 nyarára nem lesz kifizetve, akkor működésképtelenné válhat az ország teljes szociális intézményrendszere. Ez a már korábban átvett intézményrendszerről szól. Tehát az a félelem, amit itt megfogalmaztunk az általános vitában, és amit most is jeleztünk és elmondtunk világosan, hogy itt nem történik más, mint forráskivonás magából a rendszerből és a feladat ellátásából, az világosan látszik, hogy amit korábban ugyanígy mondtunk, az mára beteljesedett sajnos. Világosan látszik, hogy iszonyatos tartozásokkal rendelkeznek.
Az általános vitában is elmondtuk és most is megismétlem: ebben az esetben az a probléma, hogy gyermekvédelmi intézményekről beszélünk, ahol sem a gyerekek, sem a gyerekek szülei nem jó érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, mert tudjuk jól a szociális és a családi hátteret, hogy milyen. Nagyon gyenge érdekérvényesítő képességgel bírnak. Ha őnekik azt mondja valaki majd egy fenntartó részéről, hogy megszűnik az intézmény, máshova kell menni, nem lesznek képesek felmérni, hogy az az ő számukra jobb vagy nem jobb helyzetet fog eredményezni, a változást ők el fogják fogadni. Természetesen kisebb a rálátása bárkinek. Amíg ez egy önkormányzati intézmény volt, addig mindenki látta, hogy mi történik, mert az önkormányzat közel volt az intézményhez. Most nem a fizikai közelségre gondolok, hanem át lehetett látni a rendszert. Amennyiben ez elkerül az önkormányzatoktól, átláthatatlan rendszerré változik, és sokkal könnyebben lehet bármit készíteni.
A másik, hogy ha Kővári képviselőtársam azt mondja, hogy ő el tudja fogadni - és szakmailag még én is el tudom azt fogadni, amit mond -, hogyha olyan épületben szüntetik meg a szolgáltatást, ami valóban nem alkalmas arra, ha ebben egyet tudunk érteni, akkor azt kérem, hogy támogassa azt a módosító javaslatot, amit mi beadtunk, hogy akkor viszont (Az elnök csenget.) ezeknek az épületeknek az értékesítéséből befolyó összeget erre a gyermekvédelmi feladatra kell visszaforgatni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
(20.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés