SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A benyújtott zárószavazás olyan módosító javaslatokat tartalmaz, ami egyértelművé teszi az Eximbank forrásbevonással kapcsolatos lehetőségeit, és limitálja a forrásbevonás számítását. Azáltal, hogy a devizában felvett kölcsön, hitel árfolyama a Magyar Nemzeti Bank árfolyamához kerül rögzítésre, egyértelműen kiszámítható, hogy milyen kockázati küszöbértéket vállalhat az Eximbank. Az így számított állományra vonatkozik tehát az a szabály, hogy az év egyetlenegy napján sem lépheti túl az adott évre vonatkozó éves költségvetési törvényben rögzített értékhatárt.
Kérem, hogy a kis- és közepes vállalkozások támogatása miatt a tisztelt Ház támogassa ezt a törvényjavaslatot, és támogassa a zárószavazás előtti módosítókat.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés