TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési bizottság terjedelmes módosító csomagot nyújtott be a már előttünk lévő adótörvényekhez. Azt persze mindannyian tudjuk, hogy a költségvetési bizottság a hang, de valójában a kéz, amely fogalmazta ezeket a javaslatokat, az a kormány.

A kormány ismerte be ennek a módosító csomagnak a 167. §-ában egyrészt azt, hogy értelmetlen és buta dolog volt felvetni a Magyar Nemzeti Bank becserkészését a monetáris politikán kívül a fiskális politikába is, értelmetlenség volt tranzakciós adóban gondolkodni a Magyar Nemzeti Bank esetében. De egyben egy laza kézmozdulattal a kormány javaslata azt is tartalmazza, hogy kiterjeszti a tranzakciós illetéket. Kiterjeszti ezt az illetéket a kölcsönök fizetésének összegeire, kiterjeszti ezt a tranzakciós illetéket a bankkártyaműveletekre, kiterjeszti a különféle jutalékos üzletekre, devizaváltásra is.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az a helyzet fog előállni, hogy ezek a pénzintézetek, amelyek kötelezettjei az illetékfizetésnek, simán át fogják hárítani a termékeikben megjelenő díjban ezt a költséget mindazokra, akik igénybe veszik a szolgáltatásaikat. Azt kell mondjam, hogy simán fogják ezt megtenni, hiszen semmiféle gátló körülmény, tényező nem látható, nem olvasható ki a módosító indítványokból. Egyvalami, amire hivatkozik szívesen, hogy a bankok közötti verseny fogja kezelni ezt a helyzetet, úgy gondolom, azért nem alkalmas, mert a bankok mindannyian arra fognak törekedni - mindannyian, kivétel nélkül -, hogy ne versenyt nyerjenek, hanem a megnövekedő költségeiket érvényesítsék.

Ezért tehát, államtitkár úr, tisztelettel kérdezem önt, tesznek-e hathatós lépéseket akkor, amikor tisztán látszik, a bankok kinyilvánították, hogy a költségeiket meg fogják fizettetni az ügyfeleikkel.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu