DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A világ minden évben november 14-én az inzulint felfedező orvos, Frederick Banting születésnapján tartja a cukorbetegek világnapját. Azt gondolom, hogy ilyenkor érdemes egy pillanatra megállni és végiggondolni, hogy milyen körülmények közt, milyen jövőképpel is él az a közel egymillió magyar cukorbeteg, akik már most valamilyen kezelést kapnak. Érdemes megnézni, hogy mit hozott nekik ez az év, hogy hogyan gondolkodik róluk, mit tervez velük ez a kormány.
Visszatekintve az elmúlt tíz hónapra, kijelenthetjük, hogy semmi jót, sőt, talán mondhatjuk azt is, hogy a lehető legrosszabbat. Az Orbán-kormány két és fél éves működése során megszokhattuk, hogy mindig a hátrányos helyzetű, az érdekeiket nehezen érvényesíteni tudó csoportokat veszi a célkeresztjébe, de azt azért mégsem gondoltuk, hogy egyszer majd a betegségben szenvedők is sorra fognak kerülni. Pedig sorra kerültek már idén január 3-án, amikor a nemzeti erőforrás minisztériuma olyan rendeletet adott ki, amely az emberi méltóságukon túl még az egészséges élethez való jogukban is sértette a cukorbetegeket. Tette ezt természetesen a szokásos módon, mindenféle szakmai és az érintettekkel való egyeztetés nélkül, ráadásul azonnali hatálybalépéssel.
A lényeg az volt, hogy egy olyan vércukor-átlagérték eléréséhez - 7-es cukorérték eléréséhez - kötötték a jó minőségű, analóg inzulinok térítésmentes adását, amit a legtöbbjük számára lehetetlen teljesíteni. Az orvosszakmai szervezetek szerint pedig az idősebb cukorbetegek esetében ez egyenesen tragikus következményekkel is járhat, sokkal gyakoribb a szívinfarktus következménye. Aki pedig nem tud a megkövetelt érték alatt maradni, az büntetésből csak a régi, a rosszabb minőségű inzulinra lesz jogosult, ami jelentős életminőségbeli romlást és a sok kötöttség miatt sok esetben az állás elvesztését is jelenti. Könnyen belátható, hogy például egy több műszakban, szalagon dolgozó ember számára lehetetlen úgy dolgozni, hogy napi ötször percre pontosan kell enni, és előtte percre pontosan fél órával inzulint kell adni. Aztán a nagy felháborodás miatt - hiszem még a gyerekektől is el akarták venni az életükhöz szükséges inzulint - január óta annyit változott a helyzet, hogy az előírt értéket eggyel megnövelték. Ez azonban csak egy rossz kompromisszum, de semmiképpen sem a jó megoldás.
Aki érintett vagy egy kicsit is ért hozzá, az pontosan tudja, hogy hiába tart be valaki minden szabályt, a külső körülmények - úgy is, mint az időjárás, a stressz, egy betegség, akár csak egy influenza, egy előálló nehéz élethelyzet, vagy ne adj' isten! egy családi tragédia, vagy ahogy említettem, az állás elvesztése - mind-mind jelentősen befolyásolják az értékeket.
Saját tapasztalatból tudom, hogy akár egy hétköznapi vírusos betegség miatt is akár egy hétig is a megengedett vércukorérték többszörösét is produkálja a szervezet, anélkül, hogy bármennyi szénhidrátot is fogyasztanánk. És bizony, ebbe az önök által megszabott átlagba ez is beleszámít. Ezek után aki azt mondja, hogy nem büntetés az, amit önök meghatároztak, az hazudik.
Érthetetlen, hogy a kormány, ha már csak a költségvetési szempontok érdeklik, miért nem a megelőzésben gondolkodik. Miért nem a vércukormérő tesztcsíkok árát csökkenti? Hiszen ha többet mér valaki, sokkal jobban tudja menedzselni a betegségét, és sokkal jobbak lesznek az értékei, majd az egészsége. Ehhez képest pont az ellenkezőképpen cselekszik a kormány: növeli ezeknek a tesztcsíkoknak az árát. A következmény ezek után nem lehet más, mint a szövődmények - ez esetben a vakság, végtagvesztés és vesebetegség - sokkal gyorsabb kialakulása. Ezeknek aztán sokkal drágább és sikertelenebb a kezelése.
Sokan úgy élik meg az egészet a cukorbetegek közül, mintha a kormány abban lenne érdekelt, hogy ne sokáig költsék a tb-kassza pénzét. Magam is érintettként tudom, hogy milyen napi küzdelmeket, apró sikereket és kudarcokat jelent ez az élet, és hogy mennyit jelent nekünk egy kis biztatás, bármilyen segítség vagy csak egy kis jóindulatú tolerancia.
Én sajnos azt is tudom, hogy milyen érzés az, ha lemondanak rólunk, ha reménytelenségbe taszítanak minket. Az Orbán-kormány sajnos ezen a területen is ezt teszi, mert az Orbán-kormány - kimondhatjuk - a reménytelenség kormánya. Ezért is kell mennie. Na meg azért, hogy majd 2014-ben egy új kormány visszaadja a reményt Magyarországnak, és visszaadja a reményt ezen keresztül a magyar cukorbetegeknek is.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés