FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A második világháborút követően komoly megtorlásokat kellett elszenvednie a kollektív bűnösség hamis vádja alatt mind a magyar, mind a német nemzetnek. Az előző napirendnél a felvidéki magyarságról beszéltünk, most a velük és velünk sorsközösséget vállaló szudéta-, illetve magyarországi németekről szeretnék szólni, hiszen a közös sors közös cselekvésre sarkall.

1945. május 12-én a száműzetésből visszatért csehszlovák elnök, Beneš ezt nyilatkozta Brnoban: "A német nép ebben a háborúban megszűnt emberinek lenni, emberként elviselhetőnek lenni, és számunkra már csak egyetlen nagy emberi szörnyként jelenik meg. Azt mondtuk, hogy a német problémát a köztársaságban teljesen likvidálnunk kell. A kollektív bűnösség alapelve alapján tehát politikai okokból egy teljes népcsoportot, kellett elűzni, mintegy 2,5-3 millió embernek kellett szenvednie vagy akár ártatlanul meghalnia. Így ma már Csehország csak mintegy 38 ezer lakosa vallja magát németnek." Ezen igazságtalan alapelv árnyékában űzték el Csehország, Morvaország és Szilézia őshonos német nyelvű népességrészét.

Sajnos hasonló sors várt a magyarországi németségre is. A Minisztertanács 1945. december 22-i ülésén Nagy Imre belügyminiszter, a Magyar Kommunista Párt tagja terjesztette elő a kitelepítési alaprendelet tervezetét. A kormány 1945. december 29-i rendeletében csak látszatra nevezett meg politikai felelősség szerinti kategóriákat, kivételeket is csak formailag engedett meg, valójában ugyanis a hazai német lakosság teljes körű kitelepítésére törekedett. Ezért volt a kitelepítés első számú indoka az, ha valaki magát 1941-ben, a népszámláláskor német anyanyelvűnek vagy német nemzetiségűnek vallotta. A magyar kormány igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha a berlini szövetséges ellenőrző tanács utasítására rendelte volna el a kollektív bűnösségen alapuló teljes körű kitelepítést, holott a SZET 1946. január 25-i ülésén készült jegyzőkönyvben az áll, hogy a bizottság amerikai tagja, Key tábornok, valamint szovjet elnöke, Vorosilov marsall tiltakozásul felszólította a kormányt, hogy ne használja a SZET utasítására a kifejezést. Az is igaz ugyanakkor, hogy Vorosilov nyomást fejtett ki a magyar kormányra a teljes körű kitelepítés minél gyorsabb megvalósítása érdekében.

A kitelepítés előkészítésében és végrehajtásában meghatározó szerepet játszott a kommunista vezetés alatt álló Belügyminisztérium. A kitelepítések kikezdték a jogállamiság alapjait. A magyar kormány joggal félt attól, hogy a magyarországi németség teljes körű kitelepítése precedens értékű lesz a szomszédos utódállamok számára a magyarsággal kapcsolatban; Csehszlovákia ennek köszönhetően tudta kiharcolni a lakosságcsere-egyezményt. A hazai németek kollektív bűnösségén alapuló kitelepítése tehát tömeges volt.

Nem szeretném a számadatokat teljességében ismertetni, hiszen ezt megtette előttem dr. Szalay Péter képviselőtársunk, egyetlenegy számadatot azért szeretnék még egyszer kihangsúlyozni: 1946-48 között 185 ezer német nemzetiségit fosztott meg a magyar kormány állampolgárságától, valamint teljes ingó és ingatlan vagyonától, tehát elképesztő számról van szó.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én Veszprém megyei vagyok, anyai ágon német származású. Gyökereimre mindig büszke voltam, a német kultúra és nyelv ápolását mindig fontosnak tartottam. Örülök, hogy német származású anyai ági felmenőim ebben a csodálatos hazában leltek új otthonra. Engedjék meg, hogy néhány mondatban megemlékezzek a megyénkből kitelepítettekről is. A megye német nemzetiségű lakosságának mintegy 40 százalékát vesztette el, az itt maradtak egészen 1950-ig jogfosztottak maradtak, elvették magyar állampolgárságukat. Az átélt események még hosszú évekig gátolták őket nemzetiségük megvallásától, gyermekeiket gyakran nem tanították meg németül, féltve őket a meghurcolásoktól. A legnagyobb arányú kitelepítés 1948 elején történt, amikor Veszprém megye 47 községéből 10 670 embert telepítettek ki az éhező és romokban heverő Németország szovjet megszállási övezetébe.

(2.10)

Ma már, hála a jó istennek, számos kisebbségi önkormányzat dolgozik, hagyományőrző egyesületek működnek, rendkívül felpezsdült a kulturális élet, messze földön híresek például a Veszprém megyei kriszkindlik, vagy akár a magyarpolányi passió, vagy a városlődi sváb bálok.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom természetesen egyetért ennek az emléknapnak a bevezetésével, bár hangsúlyoztuk az előző napirendi pontnál a Felvidékről kitelepített magyarok esetében, hogy ott hathatósabb lépéseket várnánk el a kormánytól. De úgy véljük, hogy ennek a határozati javaslatnak az elfogadásánál egyfajta gesztust is gyakorolunk, nemcsak a magyarországi németség, nemcsak a Magyarországról elhurcolt németség, hanem úgy gondoljuk, hogy akár a német kormány számára is, és egyfajta partnerséget várhatunk el cserébe, hogy álljanak ki mellettünk, amikor a határon túlra szakadt magyar nemzettestvéreink érdekében próbálunk mi, magyarok lépéseket tenni.

Végezetül engedjék meg, hogy Kutnyánszky József, Komló nagyközség korabeli jegyzőjének visszaemlékező soraival zárjam gondolataimat: "A magyarszéki állomáson a mozdony hosszú sípjelet adott, majd lassan gördülni kezdtek a kocsik kerekei, és a vasúti kocsikból rettenetes sírás hallatszott ki. A vonat mozgása felgyorsult és távolodott, a sírást elnyelte a vonat zaja."

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu