GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Első körben szeretném leszögezni, hogy értetlenül állunk az előtt, hogy az Országgyűlésben egy ilyen típusú kérdést kizárólag a külügyi bizottság tárgyal. A külügyi bizottság természetesen a nemzetközi szerződések tárgyalására tökéletesen alkalmas, azonban indokoltnak tartanánk azt, hogy a külügyi bizottság mellett a technikai részletekben jártasabb gazdasági bizottság is megfogalmazza az észrevételeit. Úgy gondolnánk, hogy így lenne a kép kerek, és így lenne ez a vita gyümölcsöző mindannyiunk számára.

Le szeretném szögezni az elején azt, hogy az EBRD célkitűzéseivel teljes mértékben egyetértünk. Természetesen elismerjük azt a munkát, amit az EBRD a történelme folyamán véghezvitt. Jól tudott és közismert az, hogy a második világháború után Európának, legalábbis a nyugati felének az újjáépítésében nagyon nagy szerepe volt, azóta pedig a fejlődő világ felzárkóztatásában igencsak komoly szerephez jutott. Még akkor is el kell ezt mondjuk, ha Magyarország kimaradt ebből a folyamatból, hiszen Magyarország később csatlakozott, 1982-ben ehhez a szervezethez, de akkor is ezt tényként érdemes leszögezni.

Érthető az, hogy a világ változásával megszületik egy olyan igény, hogy az EBRD struktúrája és azon belül is a szavazatok aránya megváltozzon. Természetesen a bank finanszírozása szempontjából is - ez most természetesen nem a mi nézőpontunk, Magyarországé, hanem a bank nézőpontjából szemlélve - érthető az, hogy a finanszírozást is át kell strukturálni, hiszen itt most vannak fejlődő, de gazdasági nehézségekkel küzdő tagok, és vannak feltörekvő fejlődő országok, akik viszont megengedhetik maguknak, és bevásárolhatják magukat az EBRD intézményrendszerébe, és növelhetik a szavazati jogukat. Ez teljesen normális, hogy egy ilyen strukturális váltásra sor kerül akkor, amikor az egész világban egy nagy geopolitikai fordulat megy végbe a Nyugatnak a relatív értelemben vett gyengélkedésével, és a világ más részein pedig nagy gazdasági fellendülésnek lehetünk a szemtanúi. Ilyen értelemben ez érthető, és méltányolható is egy ilyenfajta reformja a nemzetközi intézményeknek.

Ugyanakkor, ha viszont magyar szempontból nézzük, és nekünk elsősorban ez a dolgunk, akkor meg kell állapítsuk, hogy azért a világban a fejlett és fejlődő országok közötti felosztás és megkülönböztetés azért elég önkényesen működik. Úgy gondolom, hogy Magyarország nem tartozik azon fejlett országok körébe, akik megengedhetik azt maguknak, hogy önként és dalolva lemondjanak a szavazati jogaiknak egy részéről egy ilyen szervezetben, ugyanis itt erről van szó. Tehát ahogy megnő az EBRD tagsága, ahogy más és más, egyre több országot emelnek be az EBRD-be, és válnak tagjaivá, és ahogy ez a strukturális reform is végbemegy az intézményrendszeren belül, úgy sajnos meg kell állapítanunk, hogy ez sajnos a magyar szavazati arány és a magyar jogoknak, Magyarország szavazati jogainak a kárára történik. Ezért a Jobbik úgy gondolja, hogy nem támogathat bármilyen olyan javaslatot, amely Magyarország súlyának, illetve Magyarország szavazati jogainak a csökkentését idézi elő egy ilyen nemzetközi szervezetben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu