NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én köszönöm Tapolczai Gergely képviselőtársam megszólalását, de szeretném buzdítani arra, hogy ne csak mindig a fogyatékosok ügyében, érdekében és szemszögéből szólaljon meg, hanem nyugodtan más napirendek, témák kapcsán is hallassa itt a hangját, miként mi magunk is szót emeltünk például akár a fogyatékosok érdekében a teletext, illetve a képújság médiatörvénybe való bekerülése érdekében, hiszen a törvény rendkívül modern nyelvezete meg is feledkezett erről a lehet, hogy kissé elmaradott, de mégis sokak által használt megjelenési formáról, és pont a Jobbik felhívására kerülhetett be a médiatörvénybe a teletext és ha úgy tetszik, a képújság szabályozása.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy az 5,7 százaléknyi magyarországi fogyatékosnak ugyanilyen arányban kellene megjelennie a médiában. Ezt ugyanolyan erőltetettnek érzem, mint mondjuk, az LMP női kvótáját, vagy mondhatnánk azt, hogy valószínűleg a kőművesek sem a magyarországi arányuknak megfelelő arányban szerepelnek a televíziókban.

Tehát ezt ön próbálta párhuzamba állítani azzal, hogy a Jobbik rendszeresen azzal érvel, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi előírása szerint a politikai szereplőknek választási vagy más arányuknak megfelelően kellene szerepet kapniuk a médiában. Ez a párhuzam azonban nem áll meg, hiszen nyilvánvalóan egy hírműsornak az a feladata, hogy politikai hírekről a politikai arányoknak megfelelően tudósítson, nem pedig nemi arányok, foglalkozási arányok vagy életkorbeli arányok szerint. Tehát azt gondolom, hogy valószínűleg mondjuk a nullától ötévesig tartó korosztály sem arányainak megfelelően szólal meg a televízióban, és azt gondolom, hogy ezt sem kérhetné számon így kiegyensúlyozottság kapcsán senki. Tehát azt gondolom, hogy ön rossz párhuzamot hozott. Sokkal indokoltabb és sokkal vérlázítóbb az a törvénysértés, ami ráadásul valóban törvénysértés is Magyarországon (Az elnök csenget.), a kiegyensúlyozott tájékoztatás megsértése.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu