SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Ha már itt a miniszterelnöki találkozók kérdése szóba került, akkor őszintén bízom benne, hogy a héten, a napokban nálunk tartózkodó Nikolics szerb elnök számára fel fogják vetni a magyar kormányzat és a magyar diplomácia illetékesei azokat a súlyos problémákat, amelyek a délvidéki magyar közösséget érintik.
Mint ahogy sajnos egyébként ezek a kérdések nem kerültek szóba Orbán Viktor és Robert Fico szlovák miniszterelnök egyik találkozóján sem egyébként, sem Fico beiktatását követően Lengyelországban, sem néhány héttel ezelőtt, akkor, amikor Robert Fico átadta Pilisszentkereszten a magyarországi szlovákok központját, a Szlovák Házat.
Akkor azzal találkoztunk, és ezt a történetet szeretném most kontrasztba állítani egy kicsit ennek a javaslatnak a lényegével is vagy talán egy kicsit tartalmatlanságával, a következő történt ezen a találkozón, kedves képviselőtársaim. Szó volt energetikai együttműködésről, közös hídépítésről, amelyek nagyon fontos kérdések egyébként. A magyar miniszterelnök közölte, hogy nemzetpolitikai siker a magyarországi szlovák központ megnyitása. Én ezt egy picit nehezen tudom értelmezni, de ettől most tekintsünk el, hogy ez miért nemzetpolitikai siker, majd még meg is dicsérte Robert Ficót, hogy milyen ügyes a gazdasági válságkezelésben, és nagyjából ennyi, amit lehet tudni.
Arról nem volt szó, ami éppen aktuálisan a felvidéki magyarságot érinti, mint ahogy nem volt szó a Beneš-dekrétumokról sem, képviselőtársaim, tehát akkor, amikor ebben a javaslatban a Beneš-dekrétumokra hivatkozunk, amelyekről Staudt képviselőtársam szép ívben végigvezette, hogy hogyan és miért részesei még a mai európai jogrendnek és a cseh és szlovák jogrendnek, akkor látni kell azt is, hogy ugyanakkor azokban a kérdésekben, amelyekben lehetne érdemi lépéseket elérni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.),vagy legalább fel kell önöknek vetni ezeknek a megoldását várva, azokban a kérdésekben lényegi előrelépés ugyanakkor nem történik. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés