Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő előterjesztés alapcéljai szépen kerültek megfogalmazásra, bizonyos részei támogathatóak is lennének. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom azt, hogy fellebbentsük a fátylat bizonyosfajta nemzetközi aránytalanságokról és az érintett előttünk fekvő előterjesztésben tárgyalt szervezetek, így a Nemzetközi Pénzügyi Társaság és adott esetben az EBRD tevékenységének olyan visszásságairól, amelyek a széles értelemben vett közvélemény számára és előtt talán nem annyira ismertek, ugyanakkor tökéletesen lefestik azt, hogy az előttünk fekvő dokumentum miről szól, mit akar, milyen célt szolgál, és kinek a céljait szolgálja.
A reformnak nevezett folyamat kimondott célja az lenne, hogy a legkisebb országok szavazati jogai is méltányosan biztosítva legyenek, ezáltal ezen országok ténylegesen beleszólhassanak gyakorlatilag a Világbank-csoport ügyeibe. Csakhogy a helyzet az, hogy eddig is és továbbra is a fejük felett döntenek különböző beruházási formákról, folyamatokról, az ő véleményük kikérése nélkül. Nagyon lesarkítva: olyan beruházások, befektetések születnek, mintha az Alföldre völgyhidakat akarna valaki építeni, ezt eldöntenék, mondjuk, Brüsszelben, a magyar bérmunkást pedig adott esetben csak az építkezés során használnák fel, de sem az ő, sem pedig kormánya véleményét nem kérnék ki arról, hogy szükséges-e az, amit kiviteleznek, és egyáltalán bárkinek is érdekében áll ebben az országban.
Hogy ezt megvilágítsam, érdemes egypár szót említeni arról, hogy mivel is foglalkoznak az említett szervezetek. A Nemzetközi Pénzügyi Társaság az, amelynek tevékenysége tökéletesen lefesti azt, hogy miről is van itt szó, hiszen jellemzően a Világbank szokott tagállami, állami garanciával ellátott beruházások finanszírozásában segíteni, itt a "segíteni"-re óriási idézőjel értendő, és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság az, amely olyan esetekben is vállal adott esetben finanszírozást, amikor az állami kezességvállalás vagy garancia semmifélefajta formája nem áll fenn, de ugyanígy készenlétihitel-nyújtással is foglalkozik.
Ami pedig a legfontosabb, és talán megvilágítja azt, hogy ezt a globális világszintű átrendeződést miért erőltetik annyira a világszervezetek, az az úgynevezett szakmai segítségnyújtásnak csúfolt folyamat, amit ezek a szervezetek nyújtanak jellemzően a fejlődő országok kölcsönpiacának kialakításához, szervezéséhez, továbbfejlesztéséhez.
(16.30)
Tehát egy piaci lenyúlási kísérletsorozatnak lehetünk szemtanúi. És azt is éreznünk kell, hogy olyan technikai projekteket is támogat, hajt végre jellemzően egyébként a Nemzetközi Pénzügyi Szervezet, amelyek általános célúnak mondottak, például ilyen a szabályozási környezet kialakítása, de amely szabályozási környezet kialakításának egyik fő célja az, hogy a nemzetközi befektetők a lehető legkevesebb akadállyal tudjanak áramolni ezen érintett országokba, és ezen szabályozási környezet kialakítását részben a donor országokkal, az érintett országokkal fizettetik meg. Tehát egy olyan globális folyamatról beszélünk, ahol a nagy nemzetközi befektetők könnyebb befektetésének útjait az érintett országok kövezik ki, és az ezzel kapcsolatos költségek, a saját káruk jó részét saját magukkal fizettetik meg. Tehát látható az, hogy nem igazán várható sem az itteni szavazatarány-változástól, sem az előterjesztésben lefektetett céloktól az, hogy megváltozzon ez a rendszer.
Egy kedvenc példánkat idézve, Brazíliában fordult elő az, hogy mintegy 9 millió dollárt fektettek be az amazonasi régióban egy vágóhídba anélkül, hogy megkérdeztek volna ott a környéken bárkit is arról, hogy szükséges-e ez a befektetés, szolgálja-e a helyiek céljait bármilyen formában, teremt-e munkahelyeket. Ugyanakkor az is elmondható, hogy az ottani kormányzati és nem kormányzati szervezetek egyöntetűen aggályaikat fejezték ki a beruházás miatt, nemcsak környezetvédelmi és környezetrehabilitációs szempontból, hiszen a későbbiekben csak egy környezetrehabilitációs programmal lehet majd helyreállítani azokat a károkat, amiket itt okoztak, hanem egyáltalán annak okán is, hogy egy olyan beruházássorozat született, amiről senki nem kérdezte meg őket. Mégis, adott esetben, egy szélsőséges esetben az előttünk fekvő dokumentumok és a kapcsolódó szabályozások alapján még az is előfordulhat, hogy a károsultakkal finanszíroztatják meg az általuk okozott károk egy bizonyos részét.
Azt is látnunk kell, hogy az IFC és Magyarország kapcsolata sem tegnap kezdődött. 1986. április 29-én hirdették ki azt a törvényt, amely ezt a kapcsolatrendszert megalapozza és bevezeti. Tehát egy azóta kialakult egyenlőtlen kapcsolatrendszerről van szó. Éppen ezért a Jobbik álláspontját is képviselve azt kell mondjam, hogy mi a legszívesebben olyan megegyezéseket, olyan megállapodásokat tudnánk és akarnánk támogatni, amelyek a felek egyenrangú akaratnyilvánítására alapulnak, kizárják azt a globális igazságtalanságot, amely a globális szivattyúnak ilyenformán történő működéséhez vezetnek. Hiszen látni kell, hogy ez nemcsak a fejlődő országokat érinti, nemcsak a háború sújtotta országokat érinti, hanem Magyarország is egy kísértetiesen hasonló helyzetben van, amikor, mondjuk, azt nézzük, hogy a nyugat-európai erőforrás-szivattyú rosszabb végén sajnálatos módon mi állunk. Tehát ezen elvi aggályok hangoztatása nélkül, úgy érzem, ezt a vitát nem lehet lefolytatni.
Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés