DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt mondja, hogy sok százezer embernek kell remegnie. Gondolom, ön is tudja, hogy a kényszerértékesítési kvóta is része a Bankszövetséggel kötött megállapodásnak, és ez a kényszerértékesítési kvóta nagyon szigorú keretek közé fogja azt, hogy a potenciálisan árverésre adható lakások közül csak egy nagyon minimális, ebben az évben 4, és majd 5 százaléknyi az, ami valóban bekerülhet a kvótába. Tehát jóval kevesebb embert fenyeget ez a változás.

Azért hozzátenném, tisztelt képviselő úr, hogy az árverés - amit ön is említett példaként - még nem egyenlő a kilakoltatással. Az árverés alapján a vevő tulajdonjogot szerez, és ha beköltözhető állapotban vásárolt lakást, akkor később külön kérelemre történik a kilakoltatás, amennyiben az önkéntes birtokba adásra nem kerül sor. Az árveréssel egyidejűleg azonban még nem következik be a volt tulajdonos kiköltözési kötelezettsége, hiszen ahhoz az is szükséges, hogy az esetleges jogorvoslatok jogerősen lezáruljanak, és a teljes vételár megfizetése is megtörténjen.

Tisztelt Képviselő Úr! A nehéz helyzetben lévők emellett több olyan eszközt is igénybe vehetnek, amelyek számukra méltányos kiköltözési határidőt jelentenek, így például a hatályos törvény alapján rendkívüli élethelyzetekben a végrehajtás felfüggesztése is kérhető, továbbá, ha az érintett a lakhatásáról nem tud gondoskodni, kifejezetten a kiköltözési határidő hat hónappal későbbre halasztható; a bíróságtól ez kérhető. És hadd tegyem még hozzá, közeledik a tél, és ehhez még az is adódik, hogy téli kilakoltatási moratórium van, amely december 1-jén lép életbe. Ez minden egyedi kérelem szükségessége nélkül, általános jelleggel december 1-jétől érvényes.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu