DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Járt-e ön az ÖKO-Pannon képviselőjével, Viszkei úrral Kínában például szakmai úton? Támogatta-e az ÖKO-Pannon törekvéseit az elmúlt időszakban, mármint abban a régi rendszerben?

A másik része a dolognak az, hogy ön most már nem a kampányügyekkel foglalkozik, hanem áttért az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség általános tevékenységének elemzésére. Azt kell önnek mondanom, hogy elképesztő emberi erőkifejtéssel, szellemi tudással és rengeteg jogi munkával lehetett előkészíteni azoknak a szerződéseknek a megkötését, amelyek teljes mértékben törvényesen készültek el, és azt segítik elő, hogy igenis az európai uniós elvárásoknak Magyarország megfeleljen. Az előző időszakban, körülbelül 3-8 éve nem csináltak semmit sem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és 8 éven keresztül nem történt meg az a munka, amit az OHÜ-nek egyetlenegy év alatt kellett megcsinálnia.

Az OHÜ vezetését és az ott dolgozókat kitüntetni kellene, pont ebből kifolyólag, nem bírálni, ahogy ön teszi. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu