DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Döbbenet, döbbenet (Zaj. - Németh Szilárd István: Döbbenet, hogy itt lehetsz!), hogy két év hátrafele nézegetés és farolás után ön ezzel jön elő, államtitkár úr! Két és fél év alatt nem tudtak semmi jót csinálni. Tudja, aki állandóan hátrafelé néz, az vagy farral megy a jövőbe vagy fenékre esik. Tessék erre nagyon vigyázni!

Két év mellébeszélés arra volt elég, hogy az önök hitelképessége teljesen eltűnjön, a valósághoz való viszonyuk annyi, mint amit Matolcsy úr mondott a piros pöttyökről a babapopsikon. Nagyon örülünk, hogy már olvassák az MSZP programját, jó lenne, ha meg is értenék, hogy az, amit csinálnak, nem vezet sehova, csak újabb adókhoz, újabb megszorításokhoz, a szegénység terjedéséhez. Az a 2700 milliárd, amit önök kivettek a gazdaságból, kétszerese a Bokros-csomagnak, és nem hozott növekedést. Ezen gondolkodjanak el, és tanulmányozzák továbbra is a programunkat!

Köszönöm szépen. Nem fogadom el a választ. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu