DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Tibor képviselőtársam 11 módosítását számolta meg az ez évi költségvetési törvénynek. Én megkérdeztem a bizottsági ülésen, ott 9-et ismert a helyettes államtitkár úr, aztán 12 lett belőle, úgyhogy most nem tudjuk eldönteni, hogy 11 vagy 12. Ez aligha lényeges egyébként, mindenképpen sok. (Babák Mihály: Ez aztán lényegi kérdés, igen.) Lényegi kérdés igen, mert egy hónapra jut átlagosan egy törvénymódosítás. Ez azt jelenti, hogy a törvények nem stabilak, nem kiszámíthatóak. Ennek az az üzenete a beruházók, a vállalkozók, az érdeklődő befektetők számára, hogy kiszámíthatatlanok a magyar törvények. Ezért lényeges a 12-es szám, igen. Annyi árnyalatnyi különbség azért van, hogy nem mindegyiket a kormány adta be direkt módon, hanem voltak ebben képviselői kezdeményezések is, de ez a lényegen nem változtat, mert a képviselői kezdeményezéseket mindig támogatta a kormány is, tehát nyugodtan tekintheti magáénak mind a 12-t. Ez sok. Ez az egyik dolog.

A másik, hogy ha már ennyiszer módosítottuk, módosították önök a költségvetési törvényt, akkor jó néhány olyan kérdést tisztázhattak volna, ami a mai napig nincs tisztázva, fölvetve sincsen, ezek közül mondok néhányat. Az egyik az, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Részvénytársaságnak akar a kormány olyan további jogosítványokat adni, amikre megítélésem szerint nem szolgált rá. Ez a társaság nem bizonyította be a szakmai közvéleménynek, a parlamentnek azt, hogy a feladatait képes korrekt módon elvégezni. Képtelen elkészíteni az országleltárt, ami a magyar államnak a gazdálkodói és a kincstári vagyonát tartalmazná. Erre van egy érvényes kormányhatározat, aminek a határideje 2011. december 31., lassan egy évet csúszik. Két és fél év alatt a kormány képtelen volt ezt a nagyon fontos információt előállítani. Nem tudják az emberek, nem tudjuk mi, én, más, aki érdeklődik a téma iránt, hogy mennyi az ország vagyona.

Erre a szervezetre további olyan vagyoneszközök kezelését bízni, ami abból ered, amit itt a javaslat tartalmaz, hogy jogosult az állam képviseletében eljárni olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapír-kibocsátások során, amelynek kibocsátója az állam, ez egy további olyan hatáskörbővítés, amire nem szolgált rá ez a szervezet. Én a magam részéről felelőtlenségnek tartom ezt a hatáskörbővítést.

A másik elvarratlan szál, ami ennél talán még lényegesebb, az, hogy a helyi önkormányzatok adósságátvállalása nagyon fontos kérdés, minden bizottsági referátum kapcsán is szóba került. Én azt megértem, hogy itt a kormány gondolt arra, hogy ennek az ellenőrzése hogyan történjék, és a Kincstár, a Magyar Államkincstár az, amely szervezet ezeknek a vagyonmozgásoknak az ellenőrzését elvégezné. Ez rendben is van, hiszen aki a pénzt adja, az lehetőleg gondoskodjék annak az ellenőrzéséről is.

Ami nincs rendben - és ennek a törvénynek a kapcsán ezt én ismét szóba hoztam, és itt is szóba hozom, és mindannyiszor el fogom mondani, ameddig ennek a Háznak leszek a képviselője és ahányszor szót kapok -, hogy a helyi önkormányzatoknak az éves pénzügyi beszámolójáról nem születnek auditált könyvvizsgálói jelentések. És a helyzet ma már rosszabb, mint évekkel ezelőtt volt, amikor legalább a 3 ezer főnél nagyobb településeknél kötelező volt könyvvizsgálót megbízni. Ma már ez a kötelezettség is megszűnt, és gyakorlatilag azokról a fontos beszámolókról, a mérlegről, a pénzforgalmi jelentésről, egyéb fontos információkról nincs az állam részéről, a központi kormányzat részéről gondoskodás arról, hogy ezeknek a hitelességét megállapítsa valaki. Labdázott itt a Belügyminisztérium meg a Nemzetgazdasági Minisztérium, végül ez egy döntetlenre végződő mérkőzés volt, vagy mind a kettő inkább vesztesnek lenne elkönyvelhető.

Egyszerűen egy Európában példa nélküli helyzet adódik: a helyi önkormányzatok pénzügyi beszámolóját senki nem auditálja. Az a gyakorlat, ami létezhet, hogy tudniillik, vannak olyan polgármesterek, akiknek fontos a könyvvizsgálat, és nyugodtabban alszanak akkor, ha a beszámolójukat szakavatott szemek megnézik, és megvizsgálják, ez a megoldás azért nem elegendő, mert egyrészt nem mindenki él ezzel a lehetőséggel, mert pénzbe kerül a könyvvizsgálói díjazás, és a mai helyzetben még az is pénz, az a pár százezer forint, amit a könyvvizsgálónak kell fizetni. Másrészt meg azért nem megoldás elvileg, mert ez végül is nem nevezhető külső független ellenőrzésnek a szónak a szakmai értelmében, hiszen a megbízó azonos azzal, akinek a beszámolójáról van szó. Itt az államnak és a helyi önkormányzatnak az ellenőrzése, ennek a tisztázása lenne a feladat, és ez nincs tisztázva, miközben itt hatalmas pénzösszegek mozognak, és nincs arra garancia ebben a törvényjavaslatban, hogy ez a vagyonátvállalás hogyan fog megtörténni, pontosabban: ahogy meg fog történni, az mennyire szakszerű és mennyire célszerű. Ezekre vonatkozólag sem tartalmaz megoldást a törvényjavaslat, sőt ez a kérdés, amit itt most én feszegetek, nincs is egyáltalán előtérben sem a pénzügyi tárca, sem a belügyi tárca szakemberei vagy vezetői előtt.

Még egy kérdést szeretnék megemlíteni. Ez pedig az, hogy mindannyian tudjuk, hogy a jelenlegi időszakban a kormány gazdaságpolitikájának a centrumában a hiánymutató tartása áll. Ezt nem is vitatom, nem ez a feladat vagy a kérdés, tudomásul lehet venni. Azonban, mivel a költségvetés nyilvános, és az adófizető állampolgárok jó része érdeklődik iránta, felmerül a kérdés, hogy nem volna-e szerencsés, ha valamilyen formában a parlament - a kormány közreműködésével természetesen - azt az ominózus, azt a mondhatnám, fetisizált hiánymutatót is jóváhagyná, amiről itt nap mint nap szó van médiumokban, politikai vitákban, hogy tudniillik az a 3 százalék alatti, 2,7-2,9 százalékos hiány valójában mennyi.

Mert ha megnézi az ember a bevételi, kiadási fő előirányzatokat, akkor - itt valaki idézte - a bevételi előirányzat változatlan, a kiadási növekedni fog, ennek következtében nő a hiánymutató is. Ha ezt összeveti a régi adattal, akkor azt látja, hogy messze nem 3 százalék alatti számról van szó, hanem 6 körüli számról van szó, és akkor nem érti az átlagpolgár azt, hogy miről van szó.

(22.00)

És mindenkinek meg kell akkor magyarázni, amit itt, ugye, a helyettes államtitkár úr is korrekt módon egyébként levezetett a bizottsági ülésen, nem először, hogy pénzforgalmi elszámolás az, amit a magyar államháztartás alkalmaz, a másik meg nem pénzforgalmi. Ez elég bonyolult játékszabály, de egyszerűen a költségvetésből nem tud tájékozódni az érdeklődő adófizető állampolgár meg még az újságírók sem nagyon, hogy azok a számok, amiket itt jóvá fognak hagyni, akkor hogyan köszönnek ezek az egyébként napirenden lévő, Brüsszel felé igazolandó számoknak.

Tehát egy kényszerpályán fogant indítvány ez az újabb törvénymódosítás, aminek persze az üzenete végül is érthető és világos, de ilyen szakmai problémák miatt, továbbá ez a rapid keresztülbirkózása a parlamenten nagyon nem szimpatikus. Ezért aztán mi nem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu