DR. SELMECZI GABRIELLA, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági és informatikai bizottság a mai napon megtárgyalta ezt az önálló indítványt, és igazából nagyobb vita nélkül többségében támogatta a javaslat tárgysorozatba-vételét és annak általános vitáját.
Engedjék meg, hogy három pontot emeljek ki az önálló indítványból, illetve ennek a módosításnak a tartalmából. Az első az, hogy a sorsolásos játék és fogadás bonyolításával kapcsolatos terméket is forgalmazhatnak majd ezek a nemzeti dohányboltok. A második, amit szeretnék kiemelni, hogy hogyan is néz majd ki ez a dohánybolt. Fel kell majd írni rá kívül, hogy nemzeti dohánybolt, és egy kör alakú jelzést kell feltenni rá, amelyben a 18-as szám szerepel. Az idők folyamán ezt majd megszokják az emberek, a kiskorúak, hogy az ilyen boltokban nekik az ott árusított termékeket nem szabad megvásárolni. Ezzel is védjük, ami, ugye, stratégiai cél, a kiskorúakat attól, hogy rászokjanak a dohányzásra, illetve dohányozzanak.
(22.40)
Végül még egy fontos dolog, ami kívül fog szerepelni, illetve előírás a dohányboltok számára, hogy kívül semmiféle dohányreklámot nem szabad szerepeltetni.
Amint azt az elején mondtam, a parlament gazdasági és informatikai bizottságának a többsége támogatta, hogy a parlament tárgysorozatba vegye és megtárgyalja, megvitassa ezt a törvényjavaslatot, illetve a dohánytörvénynek ezt a módosítását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés