KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság most már menetrendszerűen méltatlan körülmények között és méltatlan napirendek kapcsán tárgyalja ezeket a javaslatokat, nem nyújtva megfelelő időt a képviselőknek arra, hogy kifejthessék a szakmai vagy politikai álláspontjukat egyes javaslatok kapcsán, az utolsó pillanatra összehívott bizottsági üléseken erre már nincsen mód.
Méltatlan a bizottsági vita a tekintetben is, tisztelt helyettes államtitkár úr, hogy most már menetrendszerűen mindig köztisztviselők, újabban már nem is főosztályvezetők, hanem osztályvezetők képviselik a kormányt mindenféle felhatalmazás nélkül a bizottsági vitában anélkül, hogy érdemi válaszokat adnának a bizottságban fölmerült kérdésekre. Egyszerűen ez elfogadhatatlan és méltatlan a parlament működéséhez, hogy a kormány semmibe veszi a parlament munkáját, a parlamenti bizottságok munkáját, pedig van annyi államtitkár és helyettes államtitkár ebben a kormányban, mint égen a csillag, mégse képesek képviselni a kormányt egy ilyen nagyon fontos ügy tárgyalása kapcsán.
Szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy egy jubileumi költségvetési módosítás van előttünk, immár 11. alkalommal módosítja az ez évi költségvetést ez a kormány, tehát minden hónapra jutott egy. Ez is mutatja, hogy milyen alapossággal és megfontoltsággal nyújtották be annak idején ezt a javaslatot a parlamentnek, és hogyan működik az a gazdaságpolitika, amit Matolcsy miniszter úr fémjelez; most már nemcsak Magyarországon tudják ezt róla, hanem a világ számos pontján.
Kialakult a törvényjavaslat számos pontjával kapcsolatban itt is a bizottsági vélemények kapcsán vita. Megjegyzem, természetesen a gazdasági bizottságban most sem hangzott el kormánypárti vélemény, amit a képviselőtársam elmondott, azt a törvényjavaslatból olvasta ki. Egyébként kormánypárti képviselők most se szólaltak meg a bizottsági vitában a törvényjavaslat kapcsán, tehát nyugodtan elmondhatnám, hogy én mondom a többségi és kisebbségi véleményt is, mert többségi vélemény nem volt, én meg mondom a kisebbségi véleményt.
Na, akkor kapcsolódjunk azokhoz a témákhoz, amelyekről már képviselőtársaim beszéltek! Itt van ennek az önkormányzati adósságfinanszírozásnak a kérdése. Felmerült a bizottsági vitában egyrészt, hogy milyen megfontolásból kapnak ezek az önkormányzatok, akik egyébként eladósították a saját önkormányzatukat, úgymond ilyen kárpótlást, és mi van azokkal az önkormányzatokkal, amelyek egyébként megfontoltan, körültekintően, a lehetőségeikhez mérten gazdálkodtak az elmúlt években. Azok most bánhatják ezt, hogy nem viselkedtek úgy, mint azok a felelőtlen önkormányzatok, amelyek egyébként eladósították a saját önkormányzatukat, meg felelőtlen volt a Fidesz-frakció is egyébként.
Szeretném elmondani önöknek, hogy akkor, amikor az MSZP-kormány kezdeményezte, hogy korlátozzuk az eladósodását az önkormányzatoknak - ahogy önök ezt most megtették, mert korlátozták az önkormányzatok ezen lehetőségeit -, akkor bezzeg nem járultak hozzá a kétharmados szabályozás miatt, hogy ezt az MSZP-kormány megtegye. Most természetesen erre nem lenne szükség, és nem lehetne visszafelé mutogatni, hogy bezzeg az előző kormány ezt is elrontotta, és ezt is lehetetlenné tette. Önök a felelősök ezért, mert a kezdeményezést az akkori kormány megtette, önök meg megakadályozták, és idevezetett, hogy most finanszírozniuk kell az önkormányzatok eladósodottságát.
Föltettük a kérdést egyébként, hogy miből fogják finanszírozni, mert az rendben van, hogy az államadósságot, az egyensúlyt nem rontja ez a lépés, na de valamiből ki kell fizetni ezt az adósságot, tisztelt államtitkár úr. Jó lenne, ha itt az általános vitában felállna, és azt mondaná, hogy a kormánynak ez és ez a szándéka, ebből és ebből a kasszából kívánjuk finanszírozni ezt az adósságot, merthogy egyébként valamiből finanszírozni fogják, másra nem fog jutni, mert elköltik erre, az adósság finanszírozására. Jó lenne, ha tájékoztatnák a parlamentet, hogy mit akarnak tenni, és hogyan akarják ezt a finanszírozást működtetni.
Számos kérdés merült még fel, tisztelt képviselőtársaim, amire sajnálatos módon nem kaptunk választ a bizottsági vitában, de reméljük, hogy legalább itt a plenáris vitában válaszokat kapunk önöktől. Ezért is nem támogattuk a javaslat elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés