SZILÁGYI LÁSZLÓ (MSZP): Államtitkár úr, tényleg a menthetetlent védi. Attól még, hogy az ÖKO-Pannon is ezt a céget bízta meg, és a mostani országos ügynökség is ezt a céget bízza meg, menthetetlen ez az egész rendszer. Egyáltalán nincs egyébként létjogosultsága, és az eddig nyújtott teljesítménye gyalázatos. Tehát túl azon a kommunikációs tenderen, hogy ez teljesen szabálytalan volt, és a közpénzek elherdálásáról van szó, ez az ügynökség a napokban köti meg az első csomagolási tenderszerződéseket. Tehát az év tizenegy hónapjában semmiféle teljesítés nem volt, ami állami támogatással történt volna, az Európai Unió rettenetesen meg fog minket büntetni azért, mert nincs hasznosítás ebben az országban.

Önök feldúltak egy rendszert, akár ÖKO-Pannonról beszélünk, akár nem, akár szerettük, akár nem, én nem voltam soha támogatója az ÖKO-Pannonnak, rengeteget küszködtem ellenük civil koromban, erre biztosan emlékszik, és kérem, hogy ne ferdítse ezt el, mindenesetre akkor ez működött a gyártói felelősség elve alapján, most meg nem működik. Tehát az OHÜ (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a kommunikációs tenderén túl nem végzi el az alapfeladatát sem, és ez menthetetlen, ezt nem érdemes védeni.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu