DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ebben a kérdésben ok-okozati összefüggéseket, kiváltó okokat és reakciókat ne keverjünk össze, és ne felejtsünk el.

Kezdjük egy rövid alapvetéssel: 13 kisebbség él ebben az országban, mégis érdemi probléma ezek közül csak a cigány kisebbséggel van. Ez nem véletlen. A cigányság problémája ott, ahol a cigányság nagy létszámban, magas arányban fordul elő, minden országban közel ugyanaz. Tehát ha nagyobb népcsoportról, kisebbségről, egymástól függetlenül több országban ugyanazok a problémák derülnek ki, akkor egészen biztosan nem a többségben, hanem sokkal inkább a kisebbségben, főleg a kisebbség vezetőjében kell keresni a felelőst és a hibást.

Két ponton kapcsolódik az én személyes sorsom és a családom élete a cigányságéhoz. Varga képviselő úr szülővárosában, amely egyébként az én szülővárosom is, Csengerben a szüleim egy almatermelő családi gazdálkodás révén több tucat cigány embernek biztosítanak munkát, én pedig hét éven keresztül dolgoztam egy szatmári kistelepülésen, Kocsordon, és napi szinten több tucat cigány embernek segítettem. A családom tehát cselekszik beszéd helyett, én magam is cselekedtem, sokszor hivatali munkaköri kötelességemen jóval túlmenően, míg önök közül az elmúlt 22 év során legtöbben csak beszéltek. Az volt jellemző leginkább az elmúlt 22 év cigánypolitikájára, hogy a száj mozgott és a kéz pihent. Nem ártana tehát elszámolni a lelkiismeretükkel és a felelősségükkel, tisztelt hölgyeim és uraim.

Pontosan a családi almatermelő gazdaságban mondta azt az egyik cigány napszámosunk, ami több száz millió forintért megrendelt tanulmányoknál is többet mond, hogy a cigányság munkafegyelmével a legnagyobb probléma az, hogy a legtöbb cigány ember egy helyben két hétig még miniszter sem tudna lenni. Ez mindennél beszédesebb, kérem szépen, ez könyvtáraknál többet is elmond. Javítani kell tehát a cigányság munkafegyelmét. Hogy lehet ezt elérni? Egyrészt szigorú munkaügyi szabályokkal, másrészt a jelenlegi közfoglalkoztatás átalakításával, amely most sem több vízgereblyézésnél meg hólapátolásnál A pontból B pontba. Ez nem értékteremtő munka. Árapasztó tározók építésénél, útépítéseknél kellene nagy számban, tömegesen, akár többezres, több tízezres nagyságrendben a cigány munkaerőt alkalmazni.

(14.40)

Meg kellene fordítani a sorrendet: a gépi munkát kellene a kézi munkaerőnek helyettesíteni, annak érdekében, hogy értékteremtő munkát tudjanak végezni akár cigány emberek, akár nem cigány emberek.

Másrészt: a 47 ezer forint sok vagy kevés? Annak a közmunkásnak, aki becsületesen dolgozik, megalázóan kevés. Annak viszont, aki semmit nem tesz, és fél óra után hazamegy, túlságosan sok, és borzasztóan igazságtalan azokkal szemben, akik tisztességes munkát végeznek.

Röviden kitérnék még az oktatás és gyermekvállalás kérdésére. Kérem szépen, és ezt különösen mondom a teremben helyet foglaló cigány származású embereknek: a cigánysággal nem a bőrszín a probléma. Ha bőrszín alapján mondanánk róluk rosszat, akkor lennénk rasszisták. A cselekedetekkel, a tettekkel, a viselkedéssel van baj, és nem mindegyikőjükkel, hanem egy számottevő részükkel. Bennünk nem előítéletek és gyűlölet van, bennünk utóítéletek vannak és tapasztalatok vannak.

Másrészt pedig önök normálisnak tartják azt, hogy egy 16-17 éves cigány lány akár Szatmárban, akár máshol a harmadik, negyedik gyermekét várja? Joggal háborítja fel a tisztességes cigány embereket és a tisztességes magyar embereket, hogy ők már lassan egy gyereket sem tudnak vállalni, viszont el kell tartaniuk az adójukból legalább ötöt, akit soha életükben még csak nem is láttak.

Nagyon kérem önöket, főleg a cigány vezetőket, hogy próbáljanak rendet tenni a cigányság mentalitásában és gondolkodásában, mert egyre-másra hergelik a cigány emberek odahaza a többséget, akár a sajátjaikat, akár a magyarokat azzal, hogy nekünk már nem kell dolgozni, mert bocsánat a kifejezésért: mi a nemi szervünk után is meg tudunk élni. Ez vérlázító. (Zaj, felzúdulás a kormánypárti padsorokban.)

És van még egy vérlázítóbb dolog, hogy önök választási rasszizmust alkalmaznak az elmúlt 22 évben. A gyarmatosítók azt tették a bennszülöttekkel, hogy üveggyöngyökért megvették a becsületüket, önök pedig fillérekért, lejárt szavatosságú száraz tésztáért meg szilvapálinkáért megveszik a cigány szavazatokat és a cigány emberek becsületét. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Legalább odáig el kellene jutni, hogy 18-19. évig nincs családipótlék-kifizetés, kérem tisztelettel, családi pótlék alanyi jogon két gyermekig jár, utána pedig munkaviszonyhoz kötve, fizetéshez kötve, adókedvezménnyé kellene átalakítani. Ezekhez vagy legalább idáig kellene eljutnunk, ugyanis mi az önök politikájával ellentétben rendet akarunk és nem polgárháborút.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu