DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 1. és egyetlen pontjához kapcsolódva szeretnék egyetérteni a korábban felszólalókkal. Tehát az, hogy nemzeti, az mindenképpen egy emelkedett, felemelkedő, pozitív jelző kell hogy legyen szerintem mindenki számára, és az, hogy egy dohánybolttal hozzák összefüggésbe, az azon túl, hogy méltatlan, tényleg az önök által megfogalmazott cél szerint, hogy visszaszorítsák elsősorban a fiatalok körében, de általában is a dohányzást, nehezen társítható a nemzet felemelkedéséhez, hogy pont a dohánybolt fogja felemelni. Bár ha még egy logikai lépcsőt beiktatok, hogy ez által a törvény által nemzeti dohányboltból negyedannyi lesz, mint most, ahol lehet kapni cigarettát, akkor lehet, hogy valahol a nemzet felemelkedését fogja szolgálni ez a füstvisszaszorító törvény.
(18.00)
De azért, ha még lehet - a zárószavazás előtt annyi mindent szoktak módosítani -, akkor legyen egyszerűen csak dohánybolt. Szerintem így is, úgy is az önök törvényalkotásának a kevésbé fényes lapjaira fog tartozni az, ahogy ezt a piacot átrendezték, aztán most kiderül, hogy a koncessziók iránt talán nincs is olyan túl nagy érdeklődés, ezért a szerencsejátékot is be lehet rakni. Ha későbbi módosításokra is gondolnak, a dohánybolt önmagában könnyebben kiegészíthető valami mással, a 18 éves korhatár keretén belül esetleg más felnőtt-termékekkel is, mint ha ez "nemzeti". Tehát ha egyszerűen csak dohánybolt lesz, akkor lehet, hogy azt a célt, hogy visszaszorítsák ezt a káros tevékenységet, jobban szolgálja, mint egy ilyen, egyébként pozitív, magasztos jelzőnek a kevésbé méltó helyre való ragasztása.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés