DR. LUKÁCS TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Devle szá árákháv tu me! Istennel áldalak benneteket!

Ándá muro csácso ilono náiszi tu men kon ándo ungro práin háj vikodálin ná ándá ungro ávili ámendi. Szeretettel köszöntelek benneteket, akik itt éltek Magyarországon, és akik nem Magyarországról jöttetek hozzánk.

Dimizo vo ádusz bajásilor! Isten hozott benneteket, cigányokat!

Köteles adósságát teljesíti a Ház, amikor az ország, a nemzet és Európa jövője szempontjából az egyik meghatározó és - talán a demográfiai mutatókat figyelembe véve nem túlzás - leglényegesebb kérdésről vitanapot kezdeményezett. Köszönet ezért a kezdeményezőknek, mert ez a felelős politikai magatartás.

A vita akkor lehet hatékony, akkor lehet értelmes, ha álláspontunkat, elképzelésünket, jövőképünket pontosan fogalmazzuk meg, és lemondunk a közhelyekről, előítéletekről, ugyanakkor figyelve egymásra, közösen keressük a megoldást, az igazságra törekedve, azonban el nem felejtve, hogy az igazság etikai természetű. Ezért mindenekelőtt a problémafelvetést egy felelős értelmezési keretben lehet és szükséges tárgyalni.

Először is engedjenek meg néhány alapvetést. Számomra az első kérdés: hogyan jutottunk idáig?

A magyar nemzet mindig temet, és újra temet. Temetési emlékképeim:

Tatárszentgyörgy. Állok roma képviselőtársam mellett. Nézem a tömeget és azt a politikai sandaságot, hogy felkent próféták nem tisztelik a kegyeleti jogot, és politikai demonstrációnak tekintik a temetést. Más egyház belügyeibe beavatkozva beszédet mondanak. Ugyanakkor nem tudok megszabadulni az érzéstől, hogy valakik ezt a szörnyű tettet elkövették. Hogyan jutottunk idáig?

A temetés után az egyik katolikus pap átölel, és azt mondja: tudod, ha nálunk valaki vállalja a cigánypasztorációt, leköltözik közéjük.

Kisléta. Szorítom a nejem kezét. Annyira egyszerű és annyira tiszta minden. Az emberek, a cigányok körülöttem - nem a ruhájukat, a szívüket szaggatták meg. Amikor a tiszteletes asszony a zsoltár szavát idézi: könyörülj rajtam, nem az elhunytért aggódom. Az élőkért. Nemcsak azokért, akik ezt a szörnyű tettet elkövették, hanem mindenkiért, akik segítették, akik nem fogták le kezeiket. Könyörülj rajtunk! Hogyan jutottunk idáig?

Ózd. Itt már kevesen vagyunk. Egy ágyban fekvő, tehetetlen idős asszonyt három cigány fiatalkorú agyonvert. Valakik ebből is politikai hasznot remélnek. Lelkemben Mécs László verssorát forgatom: E fiúkért valaki felelős! Hogyan jutottunk idáig?

Nekünk temetések kellenek. Szögi Lajos, Tatárszentgyörgy, Cozma-gyilkosság, Kisléta. És hogy feltegyük a kérdést: hogyan jutottunk idáig? Aztán válaszolok magamnak: Gyöngyöspata után egyházmegyei cigánypasztorációs nap Egerben, ahol aznap 1500-an megfordulnak - ez nincs a lapok címoldalán.

Tisztelt Ház! A megélt élmények nehéz, fájdalmas útja az igazságkeresés, amely út nem más, mint a gyűlölet kultúrájából eljutni a szeretet kultúrájába. Ez a választási lehetőségünk. Engedjék meg tehát, hogy néhány alapvetésre rávilágítsak.

Először: a cigányság problémája nem azonos a bevándorláspolitika integrációs kérdéseivel. Mi - és ez alatt értem Európát - több száz éve együtt élünk velük. Ezért a tárgyalásaink során sokszor megpróbálom megvilágítani ezt a kérdést, hiszen azt gondolom, hogy egy téves felvetés - mert addig, amíg az embert, és különösképpen kiemelem most a cigányságot, a bevándorlót, élő munkaerőnek tekintik, és nem az emberi méltóságát veszik alapul, a társadalom magára húzza azokat a problémákat, amely problémák nem lennének meg, ha az emberi méltóságot tekintenék a középpontnak, és nem pusztán élő munkaerőként tekintenének az emberekre. Ez főképp igaz a bevándorláspolitikára, és majd rátérek, hogy miért lényeges, hogy egy alapvető paradigmaváltást és egy alapvető szemléletváltást végrehajtsunk ezen a területen.

Másodszor: a cigányság kérdése alapvetően európai kérdés. Itt következett be egy paradigmaváltás, amikor a magyar uniós elnökség központi kérdéssé tette az európai roma stratégia megalkotását.

Tisztelt Ház! Az előbbi gondolatmenetet folytatva, Európa útkeresésében fel kell tenni a kérdést, hogy a nagyvállalatok élőmunka-szükségleteit a hatékonyság érdekében továbbra is olcsóbb munkaerővel, bevándorláspolitikával vagy a tőke kihelyezésével kívánják megoldani, vagy pedig 12 millió roma európai polgár munkába állítását és munkába integrálását kívánja Európa elősegíteni. Ez volt az alapvető felismerés, és ez volt az alapvető váltás, amikor a magyar uniós elnökség központi témájává tette, rávilágított, és megismertette Európával ezt a kérdést, és föltette ezt a kérdést: hogyan tovább, Európa? Mert igen, ez a 12 millió roma polgártársunk egyidejűleg európai polgár, tehát nemcsak Magyarországnak, nemcsak Európának, hanem a térségnek is tudni kell választ adni erre a kérdésre, és ez a kérdés csak egy lehet: az, hogy Európa, ha vissza akarja szerezni a versenyképességét, akkor nem teheti meg, hogy ezzel a kérdéssel kiemelten ne foglalkozzon, és továbbra is valamifajta össze nem hangolt bevándorláspolitikával kívánja a gazdasági hatékonyságot elérni.

(11.10)

Zárójelben jegyzem meg, hogy továbbra is fenntartom azon álláspontomat, hogy nincs szükség társadalmi integrációra abban az esetben, ha nem élő munkaerőként nézem, hanem az emberi méltóságára, az emberre tekintenek.

Harmadszor. A nemzeti társadalmi felzárkóztatási stratégia megalkotása egy újabb lényegi fordulat a kérdés kezelésében; annak a felismerése, hogy nem roma- vagy cigánykérdésként kell programot alkotni, hanem minden rászoruló ember részére; annak a felismerése, hogy az alacsonyabb műveltség vezet nemkívánatos társadalmi jelenségekhez.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokszor, sok helyen elmondtam már, hogy azokat a kérdésfelvetéseket, amiket szoktak úgy interpretálni, hogy jó kérdésre rossz választ ad valamelyik párt, vagy politikai hasznot kíván szerezni, hadd cáfoljam. A kérdésfelvetés sem jó, mégpedig azért nem, mert van egy szociológiai alapvető tény, hogy az alacsonyabb műveltségű osztályokban nagyobb a bűnözés; az alacsonyabb műveltségű osztályokban nagyobb a munkanélküliség. Tehát az alacsonyabb műveltségű osztályokról kell beszélnünk, nemcsak mint szociológiai ügyről, hanem mint ahogy a társadalomtudománnyal foglalkozó minden tudományág már évtizedek óta, sőt a háború előtti klasszikus írók is felismerték már ezt, itt elsősorban most Magyary Zoltánra vagy Angyal Pálra gondolok.

Negyedszer. Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk: "Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató... Mindenki kedves előtte, aki féli őt és az igazságot cselekszi."

Tisztelt Ház! Ha az emberi méltóságról és az emberi méltóság egyenlőségéről beszélünk, és az emberi méltóság minden embert korlátozás nélkül és egyenrangúan megillet, akkor azt gondolom, hogy ezt az evangéliumi eszményt kell követnünk. Azonban az nem megy, hogy bakancsos trappolással félelmet keltünk valahol, és közben a kereszténységre hivatkozunk. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) Azt gondolom, hogy azoknak olvastam fel az evangéliumi részletet, akik azt gondolják, hogy ez a kettő bármilyen módon összeegyeztethető. Még egyszer, már csak a közbeszólás kedvéért: "Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató."

Tudják, amikor megalkotjuk azt a gondolkodást, hogy "mi" és "ők", akkor ebben a pillanatban már személyválogatók vagyunk; akkor nem arról beszélünk, hogy valaki valami cselekményt elkövetett, és a cselekményt ítéljük el. Jézus Krisztus eggyé vált mindenkivel, csak a bűnt ítélte el, és nem a bűnöst. Ez most... (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: A farizeusok...) Bocsánat, a páros vitát utána is folytathatjuk, természetesen készen állok rá.

Ötödször. Közös a múltunk, közös a jövőnk. Felelősséggel tartozunk egymásért. Csak együttműködő és együttgondolkodó partnerek érhetnek el eredményeket. Ezért a kormány nem önmaga akar cselekedni, hanem partnereivel.

Tisztelt Ház! Az eddigi vitából számomra az derül ki, hogy most úgy fogunk vitatkozni egymással, talán megszokásból is, hogy elbeszélünk egymás mellett. Tudniillik nem hallottam idézni még senkitől, remélem, hogy a nap folyamán megteszik ezt nekem, hogy akár az európai roma stratégiából, akár a nemzeti felzárkóztatási stratégiából valaki idézne, és mondaná azt, hogy ezzel nem értek egyet, vagy ezzel egyetértek, és cselekedjünk közösen úgy, hogy nem egy kormány programját, hanem kormányokon átívelő, valami történelmi vízióval, valami jövőképpel rendelkező programot fogunk megvalósítani. Nem egyik vagy másik párt, nem egyik vagy másik szervezet, hanem mindenki közös ügyével, mindenki közös gondolkodásával és együttműködéssel valósul meg ez a program. Igen ám, tisztelt képviselő hölgyek és urak, csakhogy ez feltételezi, hogy legalább a programokat verbális szinten ismerjük, vagy legalább elolvassuk. Úgyhogy várom azt az idézetet, aki valahol vagy valamelyik felszólalásból azt tudja számomra igazolni, hogy legalább elolvasta ezt a felzárkóztatási programot, mert akkor azzal tudna vitatkozni, vagy azzal tudnánk vitatkozni, azzal tudnánk előbbre jutni, és azzal tudnánk megkeresni a közös cselekvés lehetőségeit.

Hatodszor. Allport a fél évszázada megjelent "Az előítélet" című könyvében írja: "Az egyik legbiztosabb ismert tény, hogy azok az emberek, akik mereven elutasítanak egy csoportot maguktól, általában hajlamosak arra, hogy egyéb csoportokat is elutasítsanak."

Tisztelt Ház! Nem véletlen, hogy a politikai közbeszédben az előítéletesség, sajnálatos módon, egyik és másik csoport ellen folyamatosan jelen van. Ezért ha keressük a közös pontot, akkor azt gondolom, hogy a leghatékonyabban akkor lehet fellépni, ha ezt a mérgező anyagot kiiktatjuk, mégpedig olyan módon, hogy az oktatásnak részévé kell tenni, hogy milyen magatartásformák lehetségesek az előítéletesség felszámolására.

Nyilvánvaló, hogy egy példával éljek, amit már említettem volt, lehet azt mondani, statisztikai adatokkal igazolni, hogy népességarányosan egy adott csoportban a bűnözési arány magasabb. De ha én az igazságot keresem, és jószándékúan vagy jóindulatúan keresem az igazságot, akkor azt is mondanom kell, hogy igen, azért, mert ebben a népességcsoportban alacsonyabb műveltségi osztályba tartozik a többség. Ebben a pillanatban megvan a megoldás. Ebben a pillanatban csak úgy tudom ezt az előítéletességet felszámolni, ha mindenki összefog, ha az oktatási rendszer részévé tesszük az ilyen magatartásformákkal szembeni védekezés lehetőségének megteremtését; ha a média partner ebben; ha az egyházak partnerek ebben; ha minden közösség felelősen érzi azt, hogy a közös cselekvéssel, egy ilyen program megvalósításával el tudjuk kerülni azt, hogy olyan helyzet alakuljon ki - és most nemcsak Magyarországról van szó, nemcsak a térségről van szó, hanem Európáról van szó -, hogy ez olyan irányba vagy olyan jelenség felé menjen, ahol egyre jobban a leszakadók közé fogunk tartozni.

Tisztelt Ház! Én abban reménykedem, hogy ezek a szavak nem lesznek pusztába kiáltott szavak. Én abban reménykedem, hogy a vita során hallani fogunk arról a társadalmi felzárkóztatási programról és az európai programról, és arról fogunk vitatkozni, arról fogunk beszélni. És egyben keressük a másikban való jót, a másik gondolkodásában való értelmes felvetéseket, mégpedig annak érdekében, hogy ne csak beszéljünk valamiről, hanem közös cselekvéssel előbbre vigyük hazánk javára.

És akkor talán engedjék meg, hogy befejezzem a cigány himnusz azon sorával, talán nem lesz igaz, és nem kell mindig elénekelniük: "Isten, könyörülj meg nékünk! Ne szenvedjen tovább népünk. Megátkoztál, meg is vertél. Örök csavargóvá tettél." Cselekedjünk közösen, hogy ez ne így legyen!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu