DR. MOLNÁR ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm a felszólalását. Megmondom őszintén, azért leszek igen rövid, mert tényleg több mint háromórás vitában egy héttel ezelőtt ugyanezeket a kérdéseket, azt gondolom, elég hosszasan és elég részletesen kitárgyaltuk, sőt mind a ketten tudjuk, hogy volt egy mélypontja is ennek a vitának, ami sajnálatos módon elhangozhatott ebben a Házban. Képviselőtársunk szerencsére nincs jelen, így még egyszer nem kell ezt végigélnünk meg végighallgatnunk.
Én annyit szeretnék elmondani ezzel kapcsolatosan, hogy nem fogunk ebben egyetérteni, akármennyire is szeretném, hogy konszenzusra jussunk ebben a dologban. Én értem az ön szándékát meg igyekezetét a tekintetben, hogy szeretné egészében rendezni ezt a kérdést, de higgye el, ez a mostani határozati javaslat nem is alkalmas erre a célra, és nem is erről szól, ezért leegyszerűsítem most egy mondatban azt, amiért ez a határozati javaslat idekerült a Ház elé, és ebben kérem képviselőtársam megértését. Arról szól a határozati javaslat, hogy legyen-e emléknapja a Felvidékről kitelepítetteknek vagy ne legyen, ez a kérdés. Én abban kérem az önök támogatását és a Ház támogatását is, hogy legyen. És tudom, képviselőtársam, abban nem fogunk egyetérteni, amit ön elmondott, hiszen én azt gondolom, hogy ennek a teljes rendezése ténylegesen nem egy határozati javaslat keretében kell hogy megtörténjen, nem is alkalmas rá, hanem azt gondolom, ez tényleg egy komplex rendezést igényel. Állunk elébe, és akkor abban legyünk majd együtt partnerek, hogy ezt a rendezést meg tudjuk tenni. Én bízom benne, hogy ebben a Házban ez megtörténik.
Ez a javaslat kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a Felvidékről kitelepítetteknek végre emléknap álljon rendelkezésre arra, hogy ami megtörtént velük, arról végre egy Országgyűlés által elfogadott emléknapon tudjunk emlékezni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés