JÁRÓKA LÍVIA (Európai Parlament magyarországi képviselője): Tisztelettel köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Vendégeink és kedves Tévénézők a képernyők előtt! Az utóbbi két évtizedben Kelet-Európában, ahol az európai romák többsége él, a szegénység természete drámaian megváltozott. Ma erről beszélgetünk.

A kommunizmus bukását követő gazdasági megrendülés és a nemzetgazdaságok átrendeződése következtében a legtöbb roma - többségi honfitársaival együtt - egy csapásra kiszorult a munkaerőpiacról és fokozatosan így a társadalomból is. Hagyományos közösségeink szétesésével párhuzamosan kiszorultunk a társadalmi mobilitás áramából, és a romák váltak a mára már másfélmilliósra duzzadt szegény magyarok között is a legkirekesztettebb társadalmi csoporttá, és szinte teljes mértékben elvesztették kapcsolatukat a nemzetgazdaságunkkal.

A saját közösségeinkben láttam ennek a drasztikus mivoltát, azok után, hogy 600-800 évnyi asszimilációs törekvéseink után - hisz mi, magyarországi romák elsősorban magyarok vagyunk - kivettük a részünket az ország újjáépítéseiből a történelem viharai után és a történelem viharai közben. Ott voltunk a demokráciaharcokban magyar emberekként, 1848-ban a szabadságharcban, '56-ban a Corvin közben, '89-ben Marosvásárhelyen, ott voltunk a kommunizmus gyáraiban, elszenvedtük a kommunizmus minden terhét, az igazságtalanságokat, kimaradtunk a földosztásból, nem juthattunk a népfőiskolákra, és kimaradtunk a történelemkönyvekből. A mi történelmünk kimaradt a magyarországi történelemkönyvekből is. Szerencsére ez ma már nem így van.

Identitásunk alapját nagy részben a kirekesztettség érzése határozza meg és jellemzi a kilencvenes évektől, és míg régen büszkeségünk lehetett a munka, a gyerekeink, a család, mára jobb esetben a család maradt. Ilyen módon alakult ki egy új és teljesen elszigetelődött társadalmi réteg - nem csak romák -, amelyet a mélyszegénység és az önfenntartásra, sőt a legelemibb saját szükségletek kielégítésére való képtelenség jellemez. A mélyszegénység azonban, ahogy az előbb is mondtam, nem csak romakérdés, a szegénységben élő kelet-európaiaknak csupáncsak az egyharmada roma - tehát nem romakérdésről beszélünk -, és ez fordítva is igaz, a romáknak csupán mintegy egyharmada él mélyszegénységben. Ennek akkor lesz majd csak igazán jelentősége, ha látjuk, hogy ez a nagyon-nagyon keskeny kis középréteg tud-e segítségére lenni azoknak a nagyon-nagyon jelentőségteljes pozíciót betöltő polgármestereknek, akik itt majd a romastratégiában tudnak eredményeket hozni. Az agráriumban, a kkv-kban, a zöldenergiában, az élelmiszeriparban, az építőiparban, mindenhol van helyünk, és a középosztály megerősítésével, természetesen először a legszegényebbek megsegítésével tudunk eredményeket elérni.

Az ugyancsak kirekesztettségben élő többségi közösségekkel összevetve azonban a roma népesség rendelkezik egy olyan jellemzővel, amelynek szükséges hangsúlyozni a gazdasági jelentőségét, ez pedig a demográfiai dinamizmus, amiről sokféleképpen beszélnek ebben a Házban, kérem, mégis hallgassák meg az én értelmezésemet. Számomra ez azt jelenti, hogy a roma és a nem roma népesség fordított demográfiai trendje, ami azt jelenti, hogy míg a többségi társadalom gyorsan öregszik, a romák aránya nagy ütemben nő, Magyarországon a romák jelenlegi becsült aránya hat-nyolc százalék, míg egyes becslések szerint minden ötödik vagy hatodik újszülött roma.

(12.20)

Ez egy óriási jelentőségű adat, és bár sokan próbálják azt mondani, hogy nincsenek kutatások, de vannak jó kutatások, sokszor túl sok jó kutatás is van, el kell őket olvasni. Mindenesetre ezekből a kutatásokból megtudjuk, hogy mennyire fontos annak figyelembevétele, hogy egyfelől a szociális biztonsági rendszer terhét vállán viselő aktív lakosságban a romák aránya szinte megtorpanás nélkül napi szinten növekszik, tehát egyre több roma ember dolgozik magyarországi munkahelyeken a demográfiai trendek miatt is, másfelől pedig egy hatalmas gazdasági potenciál rejlik a munkanélküliek tömegének munkaerőpiacra való visszajuttatásában. Ezért már az Európai Néppártban, de amúgy is a megválasztásom óta nagyon fontos célunk volt, hogy egy olyan európai roma stratégiát hozzunk létre, amely a családoknak helyi szinten abban is segít, hogy minden családban legyen egy munkahellyel rendelkező, és a gyerekek közép- és felső iskolába eljuthassanak, azért, hogy ez az integrálódási folyamat a romák oldalán is komolyan elindulhasson.

Közhelynek számít, ebben a Házban nagyon sokszor önök is elmondták, hogy a munkahelyteremtés és a munkaerő-piaci részvétel növelése elengedhetetlen a gazdasági növekedés előremozdításához, és különösen szükségessé teszik azok részvételét, akik gazdaságilag aktív életkoruk ellenére is munkanélküliek. Az 50 éven felüli romák aránya átlagosan jóval alacsonyabb az európai átlagnál, míg a 30 éven aluliak aránya meghaladja azt. A romák tehát jelentős és folyamatosan növekvő részét teszik ki annak az emberi erőforrásnak, amelyre 20-30 éven belül Magyarországnak számítania kell, amely a munkaerő-piaci jelenlét növekedéséhez szükséges. A sok tanulmány között egy 2010-es mondja azt, hogy az európai romák foglalkoztatása, ha elérné a regionális átlagot, azaz mintegy 6-8 százalékos foglalkoztatásnövekedést érnénk el, az közel 4-6 százalékos GDP-növekedést jelentene, amiről a mai gazdasági helyzetben nem kell tovább beszélnem. Egyszóval, a magyar szegények és körükben is az egyharmadnyi magyar roma vagy roma magyar borzalmas helyzetének javítása nem csupán erkölcsi kötelesség - és ezt elmondta Balog miniszter úr is -, de gazdasági szükségszerűség is, amelyet minden európai ország, így Magyarország is ki kell hogy használjon, elemi érdekünk, ezért nemcsak emberséges, de okos döntés is volt a jelenlegi magyar kormány részéről, hogy elnökségi programja kiemelt részévé tette a közös európai roma stratégia kialakítását.

Az európai integráció történetében először az Európai Parlament jelölte ezt meg célként. Egy közös európai cselekvési terv megalakítását kértük 2008-ban hatpárti határozatban, de az Európai Unió Tanácsa nélkül ezt lehetetlen lett volna ennyire sikeressé tenni, egy 27 tagállamos stratégiát megalkotni. Az is érdekes volt, hogy az összes uniós elnökséget megkerestem, az összes miniszterelnököt, aki a mi kormányunk előtti időszakokban fél évekre az Európai Unió elnöki tisztét betöltötte, de senki nem volt hajlandó ezt a témát behozni, sem a Tanácsba, sem még a miniszteri háttérbeszélgetések szintjén. Tehát az uniós elnökségek hosszú sorában a jelenlegi kormány volt először az, amelyik felismerte, hogy a romák integrációja nemcsak az egyik legsúlyosabb kihívás - mert ugye az -, amellyel ma szembenéz Európa, hanem ezenkívül egy nagyon-nagyon ígéretes lehetőség is elöregedő társadalmaink számára, ezért nem elhanyagolható politikai kockázatot vállalva is, a magyar kormány elkötelezte magát, hogy közösségi szintű EU-s választ keressen az Unió véleményünk szerint legsúlyosabb emberi jogi problémájára, gazdasági választ, nem etnicizálódót, mikroregionális fejlesztésen alapulót, romákat és szegény nem romákat ugyanúgy elérőt.

Magyar nőként, a Fidesz, a néppárti Fidesz frakciójának EP-képviselőjeként is, de cigány származású magyar emberként is nagyon jó és büszke érzéssel töltött el, hogy 2011 első felében, a második Orbán-kormány hathatós közreműködésével végül is az Európai Bizottság és az Európai Tanács is egyhangúlag elfogadta, átvette a befogadásról szóló, a befogadást célzó európai uniós stratégiáról szóló európai parlamenti jelentésem javaslatait. Így jöhetett létre egy olyan stratégia, amely a felmerülő igényeknek megfelelően folyamatosan fejleszthető, több szintű, amely összehangolja a különböző szintű szereplők cselekvését, összefogja és legfőképpen ellenőrzi a tagállami integrációs programokat. 2011-ben a magyar kormány válaszolt elsőként, decemberben bemutatva Brüsszelnek a Balog Zoltán miniszter úr által akkor államtitkárként felügyelt, széles társadalmi körű egyeztetésen alapuló, szakmaiságában, azt mondhatom, látva a 27 tagállami tervet, hogy talán a legmegalapozottabb nemzeti stratégiát. 2012 elejére végül mind a 27 tagállam bemutatta a sajátját. Tavasszal az Európai Bizottság meghozta az első jelentést - azt gondolom, önök is olvasták - a keretstratégia megvalósításáról, a nemzeti tervek értékeléséről, és most, jelenleg is mind az Európai Parlament, mind az Európai Bizottság kritizálja, véleményezi ezeket a jelentéseket, először a történelemben vissza is fogja küldeni, amennyiben nem megfelelő. Tehát azt gondolom, erre alapozva mondhatjuk azt, hogy az eddigi legnagyobb szabású kezdeményezés indult útnak a romák integrációja érdekében, amely a ciklusokon átívelő politikai akarat és a megfelelő anyagi források biztosítása mellett, azt gondolom, szigorú ellenőrzéssel képes lesz érzékelhető és mélyreható változást elérni az évtized végéig.

A stratégia sikeréhez azonban, engedjék meg, hogy megemlítsem, nagyon-nagyon fontos az összes érintett szereplő, és ezt szoktam mondani, amikor megkérdezik tőlem, hogy mitől tud elbukni ez a stratégia. Tehát nagyon fontos a sikerhez az, hogy az összes érintett szereplő, tehát a helyi önkormányzatoktól a polgármestereken át, a roma közösségeken, a civil szervezeteken, az egyházakon keresztül a kormányokig, az uniós intézményekig hosszú távú, mindenki által összehangolt erőfeszítésre van szükség. Tehát itt mindenkinek játszani kell a pályán, ez a dosszié csak akkor tud sikeres lenni.

2009 áprilisában kezdtük egy nemzetközi roma platformmal ennek a dossziénak az európai uniós szintre vivését, és akkor azt mondtam, hogy a hangzatos politikai jelszavak sosem válnak valóra, ha nem társulnak melléjük számon kérhető célok, világos indikátorok és egyértelmű határidők. Ez nagyon hiányzott az elmúlt 20 évben a nemzetközi és a hazai romaprogramokból. Ezt a roma stratégia százszázalékosan megvalósítja. Abban is elöl járunk, ha mondhatom, hogy annak kapcsán, hogy 2011 tavaszán keretmegállapodást írt alá az Országos Roma Önkormányzattal a kormány, számszerűsítette, egyértelmű célokat, feladatokat fogalmazott meg az oktatás, foglalkoztatás, egészségügyi ellátás területén, tehát innentől kezdve számon kérhető célokkal, valóságos indikátorokkal, egyértelmű határidőkkel és ellenőrzési mechanizmusokkal rendelkezünk, amelyek a siker zálogai, és nem nyafogni kell, hanem megcsinálni ezeket a programokat.

Az Európai Unióban előttünk álló, talán legfontosabb feladat nekünk most az Európai Parlamentben, hogy megerősítsük ezeknek a stratégiáknak a pénzügyi hátterét. Az előbb az egyik képviselőtársamnak azt mondtam, hogy ha már csak az a pénz - mivel, ugye, a csökkentésekről beszélnek - jól hasznosulna, amit az elmúlt években a feleslegesen, rosszul elköltött programokra a romák nem kaptak meg a rosszul elkötött programok miatt, ha már csak annyi működne, akkor önök itt már látnának valós eredményeket, tehát még ha az Európai Unió következő hétéves költségvetésében a 2014-től 2020-ig tartó többéves pénzügyi keret kialakításában is esetleg csökkentés lesz, akkor is egy óriási anyagi, egy óriási politikai és egy óriási gazdaságfejlesztési mikroregionális tudás van a hatalmunkban, amit hasznosítanunk kell mindenképpen. Az állam- és kormányfők holnapután kezdik meg a rendkívüli csúcstalálkozójukat, hogy tető alá hozzák ezt a megállapodást, és ezért a parlamentben számos olyan módosító javaslatot fogadtunk el, az Európai Szociális Alapra, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra vonatkozó rendeleteket, amelyek megerősítik a stratégia keretében végrehajtandó programokhoz az uniós forrásokat, és horizontális prioritásként jelenítik meg a hátrányos helyzetű közösségek, így a romák társadalmi befogadásának szükségességét. Ezek közül nagyon fontos kiemelnünk, hogy a finanszírozható programok előzetes feltételeit szélesítjük, valamint a nyomor területi koncentrációjának mérésére irányuló kezdeményezést, a krízistérképet befejezzük, el fog készülni végre egy ilyen európai térkép, erre nagyon sokat lehet alapozni.

A mai vitában sok szó esett és szó lesz arról, hogy a kormány hogyan tevékenykedik, milyenek az eredmények, vannak-e mulasztások, és a vitathatatlan teljesítmények ellenére természetesen rengeteg még a tennivaló. Nagyon fontosnak tartom, hogy a mai vitában megfontoljuk, és az legyen az alapelvünk, hogy a súlyos mulasztások több évtizedes, ha nem évszázados sorát kell most a kormánynak helyrehoznia, ráadásul mindezt, önök is tudják, a világgazdaság megtorpanása és az egész Európát fojtogató súlyos adósságválság közepette, tehát nem egyszerű. Ezért nem az a kérdés, hogy révbe értünk-e, hanem az, hogy végre valahára kihajóztunk. És bár legalább 6-7 évbe fog telni, mire a falvakban és reményeim szerint az akkorra már megszűnő cigánytelepeken, de ma még cigánytelepeken is érezni lehet majd a változást, és még ennél is hosszabb időre van szükség, hogy érdemi előrelépésről beszélhessünk.

(12.30)

Ennek ellenére úgy gondolom, jó úton járunk, ma egy nagyon konstruktív vitára van szükségünk. Meggyőződésem, hogy egyetlen kihívás sem sürgetőbb, egyetlen vita sem fontosabb, mint hogy életben tudjuk tartani az egységes magyar nemzet, az igazságos és szolidáris társadalom ígéretét és közös vágyát, és hogy együtt megteremtsük azt a jövő Magyarországát, ahol mindenki tisztességes lehetőséggel, egyenlő esélyekkel és méltányos részesedéssel élhet.

Nagyon köszönöm, hogy ilyen hosszan és részletekbe menően meghallgattak, és további eredményes vitát kívánok magunknak és a kedves vitát követőknek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu