DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mind a kormány képviseletében tett hozzászólásom során, mind pedig az előbbi kétperces hozzászólásom során különösen kihangsúlyoztam, hogy becslések szerint közel 50 ezer. Elmondtam, hogy becslések szerint. Tisztelt képviselő asszony, a becslések szerint. Ugye megérti, amit mondok?
Másrészt Gőgös Zoltán képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni. Úgy gondolom, nem az a lényeg, hogy melyik a sikeresebb, a lovászpatonai '95-ös vagy a 2012-es lovászpatonai program, hanem az, hogy most is van egy ilyen program, most is van lehetőség az ebbe való bekapcsolódásra, és egyre több lehetőség legyen. Mert azt kezdtem el az előbb a kétpercesem vége felé fejtegetni, hogy ezt a problémát, ezt a kérdést nekünk közösen kell megoldanunk.
(12.10)
Én arra kérek mindenkit, hogy ezt támogassák.
Lendvai Ildikó képviselő asszony, tisztelettel és nagy szeretettel arra kérem, ne mondja ki, hogy ez a program értelmetlen, amikor sokan, az ebben részt vevő roma honfitársaink ezt értelmesnek, fontosnak tartják. Hadd utaljak arra, hogy sokan elmondják, hogy megérezték a siker ízét abban, hogy értelmes munkában részt vehetnek, és ők is fontosak a családjuk, a közösségük, az ország számára. Ezt az érzést ne vonják kétségbe, amit nagyon sokan megéltek, és abban bízunk, hogy jövőre még többen meg fogják élni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés