LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kétségkívül hibajavító szándékú, tehát jó szándékú törvényjavaslat van előttünk. A hiba kijavítására azonban nem lett volna szükség, ha az eredeti nemzetiségi törvénymódosításnál figyelembe vesszük a nemzetiségi szövetségek, tehát az országos önkormányzatok akkor egységesen hangoztatott véleményét, hogy meg kellett volna várni a szabályozással más párhuzamos törvényeket, elsősorban a köznevelési törvényt.
Most többek között más is van a javaslatban, de többek között azért volt szükség erre az újabb módosításra, hogy a két törvény között az egyébként természetesen valóban szükséges összhangot megteremtsük. Jobb lett volna ezt nem foldozgatással, hanem eredetileg is egymásra váró törvények helyes sorrendjének meghatározásával megtenni.
Pozitívnak tartjuk a törvényjavaslatban például a nemzetiségi szószólók jogkörének pontosítását és bővítését is. Ez természetesen támogatható. Azonban a törvényjavaslat szövegét olvasva nagyon komoly aggodalmaink vannak, hogy nem okozunk-e ezzel a nyilván nem rossz szándékú módosítással újabb ellentmondásokat, újabb koherenciazavarokat a törvény saját testén belül, illetve más törvények vonatkozásában.
Két ilyen aggodalmat hadd emeljek ki! Az első: változtat a nemzetiségi önkormányzati képviselők különböző összeférhetetlenségi, illetve méltatlansági szabályainak hatálybalépésén ez az új módosítás. Azonban a különböző hatályba léptetéseket úgy rendezi el, hogy nem azonos időben lép életbe a különböző önkormányzatok elnökeire vonatkozó új összeférhetetlenségi és méltatlansági szabályozás, valamint a tagokra vonatkozó. Merem remélni, hogy ez csak véletlen. Elég bonyolult a szövegből ezt kihámozni, és vissza kellett olvasni az eredeti törvényt sokszorosan, de akárhogy nézzük, jogászokat és érintetteket megkérdezve, ez a két hatálybalépési időpont most minden indoklás nélkül különbözik.
A jóhiszemű föltételezés az, hogy ez véletlen, és akkor lehet módosító indítvánnyal segíteni rajta. Adódhat egy rosszabb hiszemű feltételezés is, ha olyan csúnya, sötét lelkem volna, mint amilyen van, akkor azért ezt is megfogalmaznám annyiban, hogy láttunk már lex X. Y.-okat, személyre szóló törvényeket. Nagyon remélem, hogy itt nem arról van szó, hogy valaki miatt egy szabálynak előbb vagy később kellett érvénybe lépni, de mondom, a módosító indítványok megszületése esetén az én sötét lelkem is azonnal kifehéríthető, mert akkor rögtön kiderül, hogy ezt rendezni lehet.
A másik probléma általánosabb természetű. A törvényjavaslat - helyesen - megoldást kínál arra, hogy az egyes települések zömmel nemzetiségi oktatási feladatokat ellátó iskoláinak mi legyen a sorsuk. Erre tényleg megoldást kellett találni az általános államosítás idején, és meggyorsítja azokat a lehetőségeket a javaslat, hogy ezeket az iskolákat át lehessen adni az országos önkormányzatoknak. A törekvés önmagában helyes, hogy ezek az iskolák ne az állami nagy kalapba, hanem az országos nemzetiségi önkormányzatokhoz - akik nyilván a speciális feladatok fő felelősei - kerüljenek.
Igen ám, de arról a kis aggályról most még az igen ám után nem is szólnék, hogy a vitás kérdések eldöntésére a tárcának összesen három egész munkanapot adna a javaslat. Ez legyen az ott dolgozók kemény kötelessége, hogy ezt megoldják. De az "igen ám"-ot igaziból inkább a következő két aggodalom miatt mondtam.
Az első aggodalom: ezt az átadás-átvételt gyorsan, még január 1-je előtt lehetővé tenné a módosítás. Ez érhető, hiszen január 1-jétől maga az államosítás lépne érvénybe. De maga a finanszírozás, az országos önkormányzatok többletfinanszírozása e feladat nyomán csak január 1-jétől lépne életbe, holott az átvétel akár azonnal, eme háromnapi igazságtétel után, ha szükség van rá, megtörténne. Ebből a törvényjavaslatból önmagában nem derül ki, hogy addig ki finanszírozná az iskolafenntartást. Holott olyan esetekről van szó, amikor a települési önkormányzat a működtetésre képtelen, tehát ugyan nem fog pénzt adni, mert azért akarja átadni már január 1-je előtt.
Nyitva marad az a probléma is, de ez nem egyedül a nemzetiségi oktatási intézményeknél, hanem valljuk be, az egész közoktatási intézményrendszernél, de a nemzetiségi önkormányzatok esetében külön joggal feltehető, hogy ők hogyan, milyen számítások alapján kapják meg azt a költségvetési pénzt, amiből az intézményeiket majd finanszírozhatják. Nem világos, hogy náluk - megjegyzem, más iskolánál sem, de náluk, akiknek más forrásuk erre aztán végképp nincsen, különösen nem világos - hogyan pótlódik ki az a rész, még ha kapnak is nyilván normatív alapon költségvetési finanszírozást, hogy pótlódik hozzá ehhez az a rész, amit korábban a települési önkormányzat tett az iskola fenntartása és működtetése érdekében hozzá.
Azt hiszem, hogy a nemzetiségi önkormányzatok, akiknek, őszintén bízom benne, hogy ezúttal kérdezték és figyelembe vették a véleményét, akkor nyugodnának meg, ha nemcsak azt látnák, hogy hogyan kerülnek hozzájuk intézmények, hanem azt is látnák, hogy egyrészt akutan január 1-jéig, másrészt hosszan elhúzódóan - ha úgy tetszik, krónikusan - január 1-jétől miféle forrásokból és miféle számítások alapján tudják ezeket a bizony pluszköltséggel is járó oktatási intézményeket fenntartani.
Ezért tisztelettel arra kérem az előterjesztőket és a képviselőket is, hogy a további módosító indítványokkal előzzük meg, hogy még egyszer megint egy vagy két hónap múlva újból módosítanunk kelljen a nemzetiségi önkormányzatok szabályozásáról szóló, már eredetileg is módosított jogszabályt.
Köszönöm szíves figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés