MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A törvényjavaslat a megszűnő nemzetiségi önkormányzat hatályos szabályozása alapján a helyi önkormányzat ideiglenes kezelésébe adott vagyonának nemzetiségi célú felhasználását biztosítja, az érintett nemzetiség országos önkormányzatának bevonásával. Ezzel a Lehet Más a Politika maradéktalanul egyetért. Tehát egy olyan javaslatot tárgyalunk, amit mi támogatni fogunk.
A javaslat továbbá lehetővé teszi, hogy az országos nemzetiségi önkormányzat a nemzetiségi feladatokat ellátó intézmény működőképességének biztosítása érdekében szűk körben, év közben is átvegyen fenntartói jogot. Ezáltal lehetőséget biztosít arra, és ezt szintén tiszta szívből támogatjuk, hogy a nemzetiségi feladatot ellátó intézmények a jelenleg zajló oktatási államosítással szemben ne kerüljenek ideiglenesen sem a megyei kormányhivatalok kezelésébe, hanem már január 1-jétől, tehát mondjuk, tanév közben az országos nemzetiségi önkormányzat vegye át az intézményeket.
A javaslat a fentieken túl erősíti a nemzetiségek érdekérvényesítési jogait az Országgyűlésben, a nemzetiségi szószóló jogosítványainak bővítésével, illetve a helyi önkormányzati testületi működés során a tanácskozási és javaslattételi jog bővítésével. Ez szintén egy olyan eleme a javaslatnak, amit üdvözlünk és támogatni fogunk.
Azért egy kis bakafántoskodás és annál több, kritikai észrevétel vagy kérdés: hogyan érinti mindez a költségvetést? Illetve hány intézményt érint? Jó lenne ezeket látni azért egészen pontosan: akik tehát 2012. augusztus 31-e előtt kérték az átvételt? Tehát melyik kört érinti egészen pontosan?
Ami viszont sajnálatos, egy olyan javaslatról beszélünk, amit mi támogatni fogunk, de ennek a javaslatnak a margóján azért néhány sajnálatos dolgot meg kell említeni, például azt is, hogy az érintett intézményfenntartóknak, így az egyházaknak is a javaslat megfelelő kiegészítő normatívát biztosít, ami nagyon helyes dolog. Nem ezzel van a vitánk. De ez ismét csak fölveti a nem egyházi, hanem alapítványi fenntartású intézmények támogatásának lehetőségeit, az ebben a rendszerben lévő igazságtalanságokat. Erre a hátrányos megkülönböztetésre korábban már többször felhívtuk a figyelmet, most sem teszek másképpen, erre ismét fölhívjuk a figyelmet. Tehát ez egy elég komoly szépséghiba ennek az amúgy általunk támogatásra méltónak talált javaslat margóján. Egyébként a szándékkal és a javaslattal a Lehet Más a Politika egyetért, és támogatni fogja.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés