OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Tisztelt Képviselő Úr! Azóta elteltek évtizedek, nem a '60-as években élünk. (Varga László összecsapva a két kezét: Komolyan? Ki hitte volna?) Nem lehet még vidéken sem megélni abból, hogy az ember az ablak alatt muzsikál. A Fidesz padsoraiból azok a mondatok hangzanak el - ez hangzott el Farkas Flórián képviselő úrtól is és Járóka Lívia EP-képviselő asszonytól is -, hogy a középosztályba kell a romákat besegíteni, munka kell, tanulás kell, erről beszélünk.
(13.00)
Akkor ön miről beszél? Miről beszél?! Arról beszél, hogy a romákat nem lehet a szalag mellé állítani? Képzelje el, az én két szülőm, akik egyszerű fizikai munkások, a 80-as években a Minőségi Cipőgyárban a szalag mellett dolgoztak. Ezért tudtak valamifajta tisztes megélhetést nyújtani önmaguknak, és ezért tudtak engem taníttatni. Ha ön arról beszél, hogy ezek a folyamatok nem jók, akkor mondjon mást. Hagyjuk már abba végre ezt a történelmi, kicsit ilyen mesebeli megemlékezést a romákról! Nem erről van szó!
Nagyon komoly munkanélküliség van, nagyon komoly lakhatási problémák vannak, nagyon komoly egészségügyi problémák vannak, és nagyon komoly oktatási problémák vannak. Erre kellene válaszokat adni, és ha az embernek nincs valós mondanivalója, akkor hiába ül itt ebben a parlamentben, akkor nem kell felállni, és nem kell beszélni!
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés