ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ebben a teremben a mai vitanap során sokan lesznek, akik problémaként fognak tekinteni a Magyarországon élő romákra, a Magyarországon élő roma kisebbségre. Én nem így szeretnék tekinteni rájuk, nekem az a meggyőződésem, hogy a Magyarországon élő romák lehetőséget jelentenek mindannyiunk számára, a sikeres felzárkóztatásuk Magyarország számára lehetőség ahhoz, hogy közösen, együtt érjünk el komoly sikereket Európában mind a gazdaságban, mind pedig kultúránk továbbfejlesztésében és gyarapításában.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, ha a lehetőséget akarjuk kiaknázni, akkor arra kell koncentrálnunk, hogy mi a felzárkóztatás útja. A felzárkóztatáshoz vezető út a mi meggyőződésünk szerint két dologból áll össze, az egyik a tanulás, a másik pedig a munka. Tanuláshoz és munkalehetőséghez kell hozzájuttatni azokat, akik a Magyarországon élő roma kisebbség tagjai, a családban élő fiatalokat elsősorban tanulási lehetőséghez és annak a jó kiaknázásához, az idősebbeket, illetve a munkaképes korúakat pedig értelemszerűen minél inkább munkalehetőséghez.
Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetből indulók nagyon sokszor azért nem érnek el sikereket, mert nem tudnak hozzájutni azokhoz az alapvető tudásokhoz, amelyek ahhoz kellenek, hogy valaki sikeresen helytálljon az oktatási rendszerben, márpedig az iskolai végzettség, főleg az alapfokú tudás a munkaerőpiacon való boldoguláshoz szükséges ismeret, tehát az ottani sikereket is meghatározza. Így amennyiben nem tudunk az oktatás területén áttörést elérni, akkor nyilvánvalóan nagyon nagy esély van arra, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet reprodukálására kerül sor. Ezért azt gondolom, minden olyan erőfeszítés, amivel a roma fiatalokat ahhoz a lehetőséghez tudjuk juttatni, hogy az iskoláztatásuk megfelelő legyen, hogy a tudásuk olyan legyen, amivel később a munkaerőpiacon is helyt tudnak állni, a jövőbe tett komoly befektetés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért azt gondolom, nagyon fontos dolog, hogy még az első polgári kormány idején indult útnak az az Útravaló-MACIKA ösztöndíjprogram, amely lépésről lépésre egyre komolyabb sikereket ért el. Már előttem is elhangzott, hogy a 2011-12-es tanévben ebben a programban összesen 20 204 tanuló és 10 196 mentor fog részt venni, és tegyük hozzá, hogy az újonnan belépő tanulók száma a 2011-12-es tanévben meghaladja a 11 400 főt, és azt látjuk, hogy ezek túlnyomó többsége roma származású.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az ilyen programok többek között a sikerhez vezető út garanciáját jelentik. De természetesen ebből a szempontból kell nézni azt is, amikor azt mondtuk, hogy bizonyos támogatások, például a családi pótlék folyósítását az iskoláztatáshoz, az iskolába járáshoz kötjük. Sokan fogták fel ebben a teremben is úgy ezt az intézkedést, mint egyfajta kényszert. Mi azt gondoljuk, hogy ez ösztönzés. Ösztönzés arra nézve, hogy a fiatalokat tényleg elvigyék az iskolába, s legyen mód és lehetőség arra, hogy az iskolarendszer keretein belül ahhoz az alapfokú tudáshoz hozzájussanak, ami a későbbi boldogulás legfontosabb előfeltétele. Mert ne felejtsük el, sokat beszélünk arról, hogy Magyarországon kell roma értelmiség. Ez így van, ez igaz. Az a jó, ha minél nagyobb számban részesülnek a romák felsőfokú oktatásban, minél többen szereznek felsőfokú végzettséget, de az alap mégiscsak ott van, hogy megszerezhető-e a legszélesebb kör számára az az alapvető ismeret, ami később a szakiskolai végzettséghez, illetve a munkaerőpiacon való sikeres boldoguláshoz szükséges.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már munkáról beszélünk, a másik oldalról szeretném leszögezni, a mi gondolkodásunk mindvégig ugyanaz, és minden esetben ugyanazt vallottuk, amikor azt mondtuk, hogy az az ország tud sikeres lenni, amelyben a munkára való ösztönzés úgy valósul meg, hogy senki ne juthasson segélyből több jövedelemhez, mint munkából. Ezért a közmunkaprogramok indításánál is nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy az onnan szerezhető jövedelem meghaladja azt, amit egyébként el lehet érni az alapvető segélyezési programokból. Ez is egyfajta ösztönzés legyen abban a tekintetben, hogy minél többen végezzék a munkájukat. Én azt gondolom, hogy a közmunkaprogramok sikert jelentenek, sikert, hiszen több tízezer embert sikerült bevonni a roma kisebbség köreiből is a közfoglalkoztatási programokba, és a cél az, hogy ezt bővíteni is tudjuk.
De az igazi siker az, ha innen a továbblépés útja már a munkaerőpiacon, a szabadpiacon való sikeres boldogulás. Ehhez azonban az kell, hogy alapvető készségek és tudás mellett el tudjuk érni, hogy minél többen tekintsenek a Magyarországon élő romákra úgy, mint akikben megvan a lehetőség arra, hogy sikeres szakmunkások legyenek, hogy olyan sikeres munkát végezzenek el, hogy legalább annyira tudjanak helytállni, mint bárki más a magyarországi munkaerőpiac résztvevői és szereplői között. Meggyőződésem szerint az ehhez vezető programok sikeresen állnak össze a különféle minisztériumok támogatásával. A kormány komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy ez sikert érjen el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyenkor az természetesen mindig nagyon komoly vita, hogy amikor az alapvető intézkedéseket meghozzuk, akkor az ösztönzőket is így alakítjuk-e. Nagyon komoly vita kísérte éppen ezért a kormánynak azt az elképzelését és tervét, amit letett az asztalra a szociális segélyplafonra vonatkozóan. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, ezt is úgy kell értelmezni, hogy ez is egyfajta ösztönző, hogy világossá tegye, nem lehet segélyből több jövedelemre szert tenni, mint munkából. De tisztában vagyunk azzal, hogy vannak olyan támogatási programok, amelyekre ezt nem lehet kiterjeszteni. Nem lehet kiterjeszteni például a gyerekekkel kapcsolatos támogatásokra, és természetesen nem lehet kiterjeszteni azokra sem, akik valamilyen olyan probléma miatt, ami a munkaerő-képességüket korlátozza, őket mozgáskorlátozottá vagy másféle értelemben korlátozottá teszi, tehát ezekre a támogatásokra nem lehet kiterjeszteni, de ezek nélkül az általános alapelvek nélkül az ösztönzőrendszert nem lehet megfelelően alakítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy az elmúlt időszak kormányzati döntéseiben, a kormányzat szerkezetének, struktúrájának kialakításában egyértelműen megjelent az, hogy mi a magunk részéről lehetőségként gondolunk a Magyarországon élő roma honfitársainkra. Szeretnénk, ha sikeresek lennének az életben, sikeresek lennének a tanulásban, és sikeresek lennének a munkában. Ezen kell dolgoznunk, mert azt gondolom, hogy ezen múlik az ő felzárkóztatásuk, és lehet a jövő Magyarország sikerének a kulcsa is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés