DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Korábban is azt a szemléletbeli kritikát vetettük fel az új polgári törvénykönyv tervezetével kapcsolatban, hogy kétséges, hogy a XXI. század Magyarországára mennyire van tekintettel, tehát a XXI. századi Magyarország sajátos szempontjaira a Ptk.-tervezet filozófiája mennyire van tekintettel.
Az egyik elem, amit hangsúlyoztunk a vezérszónoklatban is, az az, hogy nem lehet attól eltekinteni a polgári törvénykönyv kodifikációja során, hogy az elmúlt 22 évben egy duális, kettős gazdasági szerkezet alakult ki Magyarországon, ahol a nemzetközi, globális nagy cégek megtelepedése történt jelentős piaci és tőkeerővel, és ezzel párhuzamosan működnek hazai kkv-k gyenge piaci és tőkeerővel. Igenis reagálnia kell a polgári jogi szabályozásnak arra, hogy valahogyan a magyar gazdaságnak ez a tragikus kettészakítottsága enyhüljön. Természetesen nem gondoljuk azt, hogy ezt a problémát önmagában a polgári törvénykönyv meg tudja oldani, ez elsősorban és döntően gazdaságpolitikai kérdés, fejlesztéspolitikai kérdés, de bizony a civiljogi kódexnek van egy sajátos szabályozási lehetősége, amit rá kéne fordítani, rá kéne szegezni erre a problémára.
A másik sajátos XXI. századi szempont - ami nemcsak Magyarországon igaz, és amiről a civilisztikának tudomást kell vennie - egész egyszerűen az, hogy az ökológiai válság alapvetően rendezi át a gondolkodásunkat nemcsak a saját életfeltételeinkről, de a jövő generációkért viselt felelősséggel kapcsolatban is. Ráadásul a két szempont úgy függ össze, hogy ha Magyarországon megerősítjük a helyi gazdaságot, a hazai kis- és középvállalkozói réteget, helyzetbe hozzuk a fogyasztókat, és egyáltalán a belföldi tőkeképző képességet erősítjük, akkor Magyarország legalábbis megtette a magáét annak érdekében, hogy fenntartható módon, az erőforrásokat kímélő módon folyjon a gazdálkodás, minél kevesebbet kelljen például különböző mezőgazdasági termékeket utaztatni.
Amikor a kis- és középvállalkozások védelméről vagy a kistermelők védelméről beszélünk, akkor beszélnünk kell - és erről már tettem említést - a polgári törvénykönyv szövetkezeteket érintő szabályozástervezetéről. Az új Ptk. megalkotása jó alkalom lenne egy új szellemiségű szövetkezeti kódex megalkotására, a klasszikus, nemzetközileg elfogadott szövetkezeti alapelvek törvénykönyvbe foglalására. Ezzel a lehetőséggel a kormány valamilyen, előttünk ismeretlen ok miatt nem élt; úgy tűnik, a "szövetkezet" fogalma a kormányerők számára továbbra is valamiféle baloldali, anakronisztikus, erős kontroll alatt tartandó szerveződést jelent. A tagi önkormányzatiságon, részvételen és ellenőrizhetőségen alapuló szövetkezés helyett a gazdasági társaságok és a klasszikus szövetkezetek egyfajta hibridjét támogatja a jogalkotó.
Talán nincsen tudomásuk róla, vagy valamilyen politikai okból nem vették ezt figyelembe, de az európai családi gazdasági modell - amelyre oly gyakran hivatkoztak a földtörvény vitájában is - a gazdálkodói szövetkezésen alapul. Ha a családi gazdaságok szövetkezetei nem kapják meg a számukra szükséges jogi védelmet és működési kereteket - egyebek mellett a polgári törvénykönyvben, de természetesen nem kizárólag -, akkor aligha fognak tudni helytállni a versenyben a globális tőkéstársaságokkal. Számtalan nyugat-európai példa van arra - Franciaországban, Dániában, másutt, akár növénytermesztésben, akár állattartásban, a sertéspiacon például Dániában -, hogy éppen a szövetkezés az, ami pozícióba tudja helyezni a helyi termelőket, a helyi gazdaságot. Európában az új típusú szövetkezetek, amelyeknek tagjai egyenlő szavazati joggal rendelkeznek, és befelé nonprofit, kifelé pedig forprofit jelleggel működnek, számukra előnyöket biztosító jogi környezetben működhetnek. Nálunk ez az egyértelmű szabályozási környezet és garancia hiányzik, és ezt a Ptk. tervezete sem teremtené meg.
A legsúlyosabb hiba, hogy nem engedik érvényesülni a klasszikus, nemzetközileg elfogadott szövetkezeti alapelveket. A befektető tagi kategória és az ehhez kapcsolódó jogosítványok sértik a tagok egyenjogúságát, az "egy tag-egy szavazat" elvét. Arra a jelenségre sem reflektál a törvényjavaslat, hogy Magyarországon éppen a fenti politikai megfontolások miatt kialakított termékpályás szövetkezeti modell válságban van. Úgy tűnik, ezt a problémát a kormány nem érzékeli vagy nem tartja aggasztónak. Itt a megoldás egy új szövetkezeti struktúra megalkotása lenne; a merev termékpályás, csak egy termékre vagy termékcsoportra kiterjedő szövetkezés mellett vagy helyett egy diverzifikált, tehát sokféle termékkörű, vegyes profilú és kistérségi vagy regionális szinten, esetleg egy-egy termelési rendszerre, például az ökológiai mezőgazdálkodásra szervezhető szövetkezeti modellt tartanánk hasznosnak, amely jobban képes integrálni a kistermelői, háztáji termelői kört.
(12.30)
Szeretném azt is elmondani, hogy az új polgári törvénykönyv megalkotása arra is alkalom lenne, hogy a mindennapi életviszonyok tekintetében segítsen egy tudati fordulatot, egy olyan tudati, szemléletbeli fordulatot, hogy igenis a ma élő embernek van egy fokozott felelőssége a jövő generációk életviszonyai tekintetében, és bármilyen furcsa, ezt a szemléletbeli zöldfordulatot kellene alkalmazni egy XXI. századi törvénykönyvnek például a kártérítési jog vagy a felelősségbiztosítási jog területén. A tervezet megfogalmazói, illetve előterjesztője számára ugyanis például nincs elvi különbség egy megrongált kerékpár és a környezetben okozott kár között, holott amíg egy kerékpárban nem lehet nagyobb kárt tenni az adott jármű értékénél, addig a környezeti elemekre az jellemző, hogy minimális anyagi vagy eszközigénnyel is hatalmas, a károkozó pénzügyi lehetőségeit akár nagyságrendekkel meghaladó károkozásra van mód, márpedig erre a differenciálásra sem a hatályos Ptk., sem pedig a Ptk. tervezete nincsen tekintettel.
Egyetlen konkrét példát említenék. A veszélyes áruk fuvarozásánál a hagyományos zálogjog eszközeivel kezelné a jogalkotó a felelősség érvényesítésének kérdését, miközben pontosan tudjuk, hogy egy vegyszerekkel teli tartálykocsi esetén vagy például a tengeri szállításnál, ez ugye Magyarországra kevéssé érvényes, de láttunk elrettentő példákat, amikor egy-egy tankerhajó balesete az adott szállító jármű értékét messze meghaladó és a következő generációk életminőségére, a biológiai sokféleségre is egészen pusztító hatást tud gyakorolni. Ugyanakkor éppen ezért a megoldás mégis az lenne, ha a zálogjogot kiterjesztenénk a veszélyes áruval összefüggésben felmerült kár megtérítésére, másrészt pedig ennek a zálogjognak a vagyontárgyon fennálló jelzáloggal szemben elsőbbséget biztosítanánk. Tehát elszakadnánk attól, hogy a veszélyes áruk fuvarozásánál kizárólag az adott járművet, az adott vasúti kocsit kell biztosítani, hiszen az okozott vagy felmerülhető kár ennek felbecsülhetetlenül a sokszorosa lehet.
Ugyanezt az elavult szemléletet érzékeljük a felelősségbiztosítások szabályozásánál, hiszen a tervezet szerint csak olyan károk megtérítése alól mentesíthet a biztosító, amelyért a károkozó jogszabály szerint felelős, miközben az esetek többségében - lásd például a kolontári vörösiszap-katasztrófát - éppen a jogszabályi felelősséget lehet a legnehezebben megállapítani, mivel az gyakran megoszlik a hatóságok, vállalkozások, illetve különböző magánszemélyek között. A környezeti károk esetében lényegesebb lenne annak vizsgálata, hogy a kár összefüggésbe hozható-e a biztosított tevékenységével, illetve magatartásával, hiszen például egy hulladéktároló sérülésénél jelentős környezeti kár keletkezhet akkor is, ha nincsen jogszabálysértés, és a felelősséget, illetve a károk rendezését valakinek ilyenkor is vállalnia kell.
Harmadrészt pedig újfent szeretném megemlíteni azt, hogy elfogadhatatlan az LMP mint egy ökopolitikai párt számára, hogy az előre nem látható, illetve a nem várt körülmények által okozott kár esetén akár szerződésszegést követően is, de szerződésen kívül is a kár okozóit mentesíteni lehessen a felelősség alól. Mi azt javasoljuk, hogy ezeket a felmentő rendelkezéseket, kikötéseket a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség, illetve a termékfelelősség kizárására ne lehessen alkalmazni. Igen, a termékfelelősségről is szó van. Gondoljuk el, hogy adott esetben a különböző élelmiszer-terrorista világcégek, amelyek GMO-szennyezett termékekkel, megoldásokkal házalnak, beláthatatlan károkat tudnak okozni akár a biológiai sokféleségben, akár az emberi szervezetben. Olyan károkat tudnak okozni, amit egyébként a hagyományos polgári jogi eszközökkel nem tudunk kezelni; olyan károkat tudnak ezek a világcégek okozni, amelyeknek a pontos hatásai jelenleg nem is igazán felbecsülhetők.
Éppen ezért javasoljuk azt, hogy egy olyan szemlélettel kellene - és erre vonatkoznak a módosító javaslataink is - a polgári törvénykönyvnek a XXI. században, felelősséggel a jövő nemzedékek életminőségéért kialakulnia, amikor alkalmas eszközöket ad az emberek kezébe arra, hogy bizony a jóvátehetetlen pusztításokat, az emberi életben, egészségben, a természeti környezetben okozott károkat is le lehessen verni azokon, akik a profithajsza miatt nincsenek tekintettel sem az élő emberek életminőségére, sem a jövő generációk életfeltételeire. Nem elég az, hogy adott esetben például az alaptörvénynek van egy alkotmányos rendelkezése, ami elvileg GMO-mentesíti Magyarországot, a másik oldalon pedig pontosan tudjuk azt, hogy vannak olyan világcégek, amelyek itt Magyarországon is megtelepedtek, amelyek különböző trükkökkel, illetve a hatályos európai, illetve magyar szabályokban rejlő kiskapukat kihasználva olyan termékeket helyeznek el a polcokon, amelyek gyakorlatilag keresztülhúzzák az alaptörvény számításait. Tehát például a génkezelt takarmánnyal felnevelt állatokból készített különböző élelmiszereket, amelyeknek a pontos hatásait ma nem ismerjük. Mi viszont azt mondjuk, hogy ezekkel kapcsolatban igenis a termékfelelősség terhelje ezeket a cégeket. Aki másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni - erről szól a hagyományos polgári jogi fordulat -, aki kárt okoz a fogyasztóknak, aki sérti Magyarország élelmiszer-önrendelkezését, az köteles ezért helytállni.
Ebből a felfogásból következik az is, hogy a veszélyes üzemi felelősség megállapításánál, a veszélyes üzemi felelősség meghatározásánál, definiálásánál az LMP azt kéri, hogy hozzuk összhangba a polgári jogi szabályokat a környezetvédelmi törvény hasonló típusú előírásaival. Magyarul: amikor a veszélyes üzemi felelősséget tárgyalja a polgári törvénykönyv, akkor azt is említsük meg, hogy a környezeti elemekben, illetve a jövő generációknak milyen kárt okoz adott esetben egy veszélyes üzem.
Összefoglalva: az LMP mint egy ökopolitikai párt egy olyan polgári törvénykönyvet szeretne, amely a XXI. századi Magyarország problémáira reagál, próbálja a maga polgári jogi eszközeivel védeni és erősíteni a helyi gazdaságot, próbálja erősíteni a kis- és középvállalkozások, a helyi termelők pozícióját a nagy cégekkel, multinacionális vállalatokkal, kereskedelmi láncokkal szemben, másrészt pedig elsősorban a kártérítési jog, a felelősségbiztosítási jog keretein belül világossá teszi, hogy az "aki másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni" ősi kártérítési jogi alapelv kiterjed arra is, ha egy-egy gazdálkodó szervezet, egy-egy polgári jogi szereplő a környezeti elemekben, az élelmiszer-önrendelkezésben, illetve a jövő generációk életfeltételeiben okoz kárt, akkor ezt köteles megtéríteni. És nem fogadható el nemcsak az, hogy a bűncselekménnyel, illetve a súlyos gondatlansággal okozott kárt bárki kizárhassa, de az sem elfogadható, hogy ezek a nagy tőkeerővel rendelkező cégek előre mossák kezeiket, és kimeneküljenek az úgymond előre nem látható károk viselése alól. Azt a kárt, amit ma előre nem láthatónak nevezünk, és amit egy-egy veszélyes üzemű működés okoz - gondolok itt újra csak a kolontári vörösiszap-katasztrófára -, azt is valaki viselni fogja. Ha más nem viseli, ha erről nem gondoskodik a polgári törvénykönyv, akkor utódaink fogják ennek az árát megfizetni. Mint ahogy az utódaink fogják annak az árát is megfizetni, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit teszünk a tányérunkba. Tehát ne legyen illúzió: az, amit adott esetben itt megspórolunk a polgári törvénykönyv kodifikálásánál, hogy azt mondjuk, hogy erre a polgári jog eszközei nem alkalmasak, tehát hogy az előre nem látható, illetve a környezeti elemekben, a jövő generációk életminőségében okozott kárért is legyen egy nevesített, telepített polgári jogi felelősség, ezt a kárt is valaki meg fogja fizetni. Ha a Ptk. ezt nem rendezi, ezt a jövő generációk fogják megfizetni, az utódaink fogják megfizetni, illetve a természeti elemekben bekövetkező jóvátehetetlen pusztítással fogjuk ezt a kárt valamennyien, akik nem vétkezünk az ilyen pusztításokban, valamennyien meg fogjuk fizetni.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés