SZABÓ REBEKA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! (Babák Mihály közbeszól.)
Tisztelt Képviselőtársaim! A hegyközségekről szóló törvénymódosító javaslat kapcsán szeretnénk elmondani, hogy emlékszünk arra a meglehetősen dicstelen eseményre, amikor Tiffán Zsolt képviselőtársam először megpróbált benyújtani egy olyan törvénymódosító javaslatot, amit gyakorlatilag senkivel sem egyeztetett, még a saját pártjában lévő borászati szakemberekkel és termelőkkel sem.
Ezt sikerült gyorsan korrigálni, mivel ez gyorsan lekerült még a mezőgazdasági bizottság napirendjéről is, és azt gondolom, mindannyian, legalábbis ellenzéki képviselőtársaim biztosan, és nyilván maga a borászszakma is azt remélte, hogy ezután, tanulva ezekből a sajnálatos és kicsit kínos eseményekből, egy rendes, normális szakmai egyeztetési folyamat fog lezajlani, és nyilván egy olyan törvényt fogunk látni, amelyet bár egyéni képviselői indítványként nyújtanak be, ami már eleve rendszeresen csorbítja a kötelező és szükséges társadalmi egyeztetéseket, de mondom: tekintve ezt a kínos epizódot, ki fogják küszöbölni ezt a hibát, és egy széles körű konszenzus fogja övezni ezt a törvénymódosító javaslatot.
Nos, kormánypárti képviselőtársaim elmondása szerint ez a törvényjavaslat konszenzusos, és sikerrel járt ez a tárgyalássorozat, és hogy önök valóban egyeztettek, amiről úgy tudom, hogy ez részben így is van, ugyanakkor nem értem, tehát egy kicsit értetlenül állok a dolog előtt, hogy miért van akkor az, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa mégis azt a problémát jelzi, hogy igazából még a végleges törvényszöveget sem kapták meg időben.
Mi is, én is figyeltem péntek délután, hogy mikor kerül fel a parlament honlapjára ez a törvény, de pénteken én még nem találkoztam vele; lehet, hogy késő este került fel, azt nem tudom. De mindenesetre a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, amint megkapta a szöveget, összehívtak egy rendkívüli taggyűlést. Ha jól értem, ez csak ezen a héten, szerdán fog bekövetkezni, tehát nem tudták ezt előbb megszervezni.
(17.40)
Emiatt szerintem nagyon praktikus lett volna legalább a törvény tárgyalását megvárni ezzel, ugyanis így az ő javaslataik csak felületesen tudnak bekerülni ebbe a törvénymódosításba. Bár tudom, hogy részben nyilván részt vettek ezekben az egyeztetési folyamatokban, de ettől függetlenül mégiscsak jó lett volna, ha megismerhetik a végleges szöveget. Már csak azért is, mert ez az a szervezet, amelynek tagjai nemcsak a saját véleményüket improvizálják egyéni borászként ezeken az egyeztetéseken, hanem a borászszakmának legalább 60 százalékát képviselve, demokratikus úton, a taggyűlésen keresztül valóban a tagok véleményét próbálják becsatornázni a törvényalkotási folyamatba, és mint tudjuk, kedves képviselőtársaim, bár önök erről hajlamosak megfeledkezni, de a demokrácia egy időigényes dolog is. Tehát ahhoz, hogy meghallgassuk az emberek véleményét, és azt valóban becsatornázzuk a megfelelő folyamatba, hát erre időt és energiát kell szánni, úgy látom, hogy önök ebben sajnos nem jeleskednek. Sajnos ezt bizonyítja az is, hogy ezt a törvénymódosítást egyrészt egyéni képviselői indítványként, másrészt meglehetősen lóhalálában nyújtották be. (Babák Mihály közbeszólása.) Hiába mondta el már több ellenzéki képviselő is előttem, hogy ennyi idő alatt nem lehet rendesen áttekinteni ezt a törvényjavaslatot, és hogy még mindig számos olyan pont van, amelyet nagyon komoly viták öveznek, önök ezzel nem foglalkoznak, és még ezen a héten csütörtökre sem akarták eltolni ennek a törvénynek a tárgyalását.
Még azért is érdekes egyébként, hogy pont a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának a kifogásolására... (Babák Mihály közbeszólása.)
Elnök úr, ne haragudjon, kérem szépen, szóljon Babák képviselőtársamnak, hogy ne szóljon állandón közbe! Bocsásson meg, hogy jelzem, csak nagyon-nagyon nehéz így beszélni. (Babák Mihály: Szakmai érveket szeretnénk hallani!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés