DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Vinnai képviselő úrnak mondanám, hogy el nem végzett vagy megfelelően el nem végzett munkáért még a 231 900 forintos képviselői alapdíj is bőven sok. Nem tudom, hogy tényleges, effektív munkavégzés nélkül ma Magyarországon hány munkavállaló vagy hány köztisztviselő, tisztségviselő keres akár 23 forintot is, nemhogy 231 900 forintot. Mindenesetre az már örvendetes, ha az önmérséklet első biztos és csalhatatlan jelei megjelennek az önök törvényalkotásában.
Másrészt nem azt mondtam, hogy kivétel nélkül mindenki kétmillió forintot kaszál havonta, de a javaslat nem foglalkozik azzal, hogy adott esetben önöknek még a megyén belül is van - csak az a képviselő sincs itt, aki ebben érintett - több olyan, nem kifejezetten politikai, de nyilván a politikai szerepvállalása révén, a képviselői minőség miatt megszerzett tisztsége, ahol bizony közelebb van a kétmillió forinthoz az összjövedelme, vagy talán azt meg is haladja, különböző LEADER-egyesületi, felügyelőbizottsági meg igazgatótanácsi tagságokkal. Az aztán meg főleg képtelenség, hogyha valaki, mondjuk, kormánymegbízott vagy járási hivatalvezető meg országgyűlési képviselő, meg nem tudom, még milyen tisztségeket tölt be. Ezt a kérdést ez a javaslat nem érinti.
Másrészt, épületgazdálkodás. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Nincs ilyen.) Dehogy nincs ilyen! Ugyan már! Csak azért nem mondom, mert én a saját házam tájékán sepregetek. Most nyugodtan az államtitkár asszony is kételkedhet a szavaimban, de higgyék el, hogy alaposan utána szoktam nézni. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Mondd a nevét!) Nem fogom mondani a nevét, mert nincs itt, és nem fogok hátulról kést rántani. Lehet, hogy ez az önök szokása, hogy hátulról rántunk kést az ellenfeleinkre. Nekem az a szokásom, hogy szemtől szembe, mert engem úgy neveltek a szüleim, hogy ha valami problémám van valakivel, akkor szemtől szembe intézzem, ne pedig üzengessek, és úgy tapossam vagy döngöljem a földbe, hogy nem tudja megvédeni magát. (Dr. Hargitai János: Most üzengetsz!) Majd nyomjanak gombot, ha meg idegesek, akkor forduljanak kezelőorvosokhoz, gyógyszerészekhez.
A másik az épületgazdálkodás. Kérem szépen, örülök annak, ha vannak olyan megyék, ahol az épületgazdálkodásban már vannak előrelépések, de például, ha már itt tartunk, Mátészalkán 693 millió forintos beruházásból építették újjá, újították fel a majdani járási hivatal székhelyét, a járási hivatalnak (Az elnök csenget.) otthont adó épületet. A mátészalkai hivatal marad a nagyon-nagyon nagy költséggel fenntartható épületben, a járási hivatal meg át fog menni Mátészalka székhelyén abba (Az elnök csenget.), amibe Mátészalka is több millió forintot tolt be. Na, ezt adják össze, és akkor erről mondjanak valamit! (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés