DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos kérdésekről beszélünk, és úgy gondoltam, hogy a vitának ennek a részénél muszáj megszólalnom. Bár a kiváló felkészültséggel rendelkező kormánymegbízottak próbálják elmagyarázni a törvényjavaslat egy-egy fontos elemét, de úgy látom, hogy önök, mármint a Jobbik és az LMP vitában jelen lévő képviselői vagy nem olvasták el alaposan ezt a jó szándékkal és szakmailag rendkívül magas színvonalon előkészített törvényjavaslatot, vagy pedig elolvasták, de kihasználva a tévéidőt, a közvélemény félrevezetését próbálják elérni a nyilvánosság adta lehetőséggel.

Éppen ezért szólok, hogy elmondjam önöknek és a nyilvánosság számára is, hogy a járási hivatali rendszer kialakításával mi egyetlenegy embert sem fogunk elbocsátani.

(15.40)

A kormányhivatalokhoz, járási hivatali munkába összesen 9853 köztisztviselőt fogunk átvenni, és a törvényjavaslatnak egy rendkívül lényeges, fontos eleme az, hogy függetlenül attól, hogy a kormány-tisztviselői illetményrendszer kevesebb illetményt, alacsonyabb fizetést biztosítana ezen köztisztviselők számára, a kormány úgy döntött, hogy ne változzon az illetményük, tehát majd' tízezer köztisztviselő, aki a feladattal átjön a járási hivatalokba, illetménye nem csökkenhet. Ez egy rendkívül fontos intézkedés, jó lenne, ha erről beszélnénk, és elbocsátás ezen a vonalon nem lesz.

A másik pedig a járási hivatalvezetők illetménye, ha országgyűlési képviselők. Valószínű, hogy ők kevesebbet fognak keresni, mint a most adott esetben egy vagy két bizottsági hellyel rendelkező országgyűlési képviselők. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu