DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország kormánya a nemzeti együttműködés programjában kiemelt célként határozta meg az állam megfelelő, ésszerű és hatékony működésének a megteremtését. Ennek érdekében nélkülözhetetlen a törvényes és átlátható, a közszolgáltatásokat maradéktalanul biztosító állam működési feltételeinek megteremtése.
A cél a jó állam kialakítása, amely a társadalom bizalmából képes újra megerősíteni a demokrácia alapintézményeit és a jogállamiság értékrendjét. Mindezen koncepcionális alapok mentén döntött a kormány 2011. szeptember 1-jén hozott határozatával a járások kialakításának alapvető elveiről, és fogadta el az Országgyűlés 2012 júniusában a járások kialakításáról, valamint egyes, ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvényt. Ez alapján a járások az államigazgatás legkisebb területi egységeként kerülnek kialakításra 2013. január 1-jével.
(14.00)
A kormány döntése alapján vidéken 175 járási, míg a fővárosban 23 kerületi hivatal kezdi meg a működését, és a járások kialakításával fő szabály szerint megtörténik az önkormányzati és az állami feladatellátás elválasztása szervezeti értelemben is.
A kormány végső célja az identitásra, a közösségépítésre, a településszerkezeti adottságokra és a szakmai teljesítőképességre alapozott, hosszú távon stabil járás létrehozása. A modern kori járások feladata az, hogy a mai központoktól távoli, periférikus elhelyezkedésű településeken és településcsoportokban is biztosítsák az államigazgatás hozzáférhetőségét. Ezeknek a településeknek a nagy részén ma kevés ügy intézésére van lehetőség, és ez gyakran együtt jár a hatósági ügyintézés alacsony minőségével is. Ennek a folyamatnak az elérésében jelent hatalmas lépést a járási hivatalok kialakítása.
Tisztelt Képviselőtársaim! A járások kialakításával, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény elfogadása óta folyamatosan zajlik a járások kialakítása. A kormány döntött a nyár folyamán a kormányrendeleti szintű jegyzői hatásköröknek a járási hivatalokhoz telepítéséről, a járási hivatalok szervezetéről, az egyes járási hivatalok székhelyéről és illetékességéről, valamint a területi államigazgatási szerveknek a járások illetékességéhez történő igazításáról.
A törvény alapján 2012. október 31-én a kormányhivatalok összesen 2760 megállapodást kötöttek a települési önkormányzatokkal a járási hivatalokhoz ingyenesen használatba kerülő ingó és ingatlan vagyonelemekről, valamint a járási hivatalokhoz átvételre kerülő köztisztviselők személyéről. A megállapodások sikerét és országos elfogadottságát jelzi, hogy mindössze három településsel, Szegeddel, Ercsivel és Dömössel nem sikerült megállapodást kötni, ahol a kormányhivatalok 2012. november 15-ig határozattal döntöttek a megállapodás nem rendezett kérdéseiről. Dömösnél azért megjegyzem, hogy ott aláíró nem volt, tehát nem az egyetértés hiánya miatt nem született megállapodás.
Jelen törvényjavaslat egyik célja a járási hivatalok kialakítása tekintetében hátralévő, még nem rendezett kérdések tekintetében végső megoldást biztosítani. A törvényjavaslat egyik legfontosabb pontja annak biztosítása, hogy a járási hivatalokhoz átvételre kerülő 9853 köztisztviselő és munkavállaló a megállapodás megkötésekori illetményével kerüljön át a járási hivatalokhoz.
Tekintettel arra, hogy a hatályos közszolgálati törvény illetményrendszere a legtöbb átvételre kerülő köztisztviselő számára illetménycsökkenést jelentett volna, a kormány döntése értelmében az érintett személyek illetménye nem csökkenhet, mindenki a megállapodás megkötésekori illetménnyel kerül átvételre, és ezen illetményre lesz jogosult az életpályamodellnek a közszférában történő bevezetéséig.
Az illetmény kérdéseit rendezi még a törvényjavaslat azon szabályozása, amely - hasonlóan a már beterjesztett, a köznevelési, valamint a szociális és gyermekvédelmi intézmények átvételét szabályozó törvényjavaslatokhoz - biztosítja, hogy a járási hivatalokhoz átvételre kerülő köztisztviselők 2013. január hónapban esedékes decemberi illetményét már az új munkáltató, azaz a fővárosi és megyei kormányhivatal fizesse ki. Ennek forrását a 2013. évi költségvetési törvény biztosítja.
A törvényjavaslattal rendezésre kerül valamennyi, a járási, fővárosi kerületi hivatalvezető jogállásával kapcsolatos, még nyitott kérdés is. Hasonlóan a kormányhivatalt vezető kormánymegbízotthoz, szükséges például annak törvényi szintű kimondása, hogy a járási hivatalvezető az Országgyűlésben tisztséget nem vállalhat, valamint nem lehet tagja az Országgyűlés bizottságának.
Mindezek mellett rendezésre kerül továbbá a járási hivatalvezető és helyettese illetménye is oly módon, hogy azt a közigazgatás szervezéséért felelős miniszter állapítja meg, függően az általa vezetett járási hivatalhoz tartozó települések és azok lakosainak számától és a járási hivatal szervezetétől.
Mindezek mellett fontos megemlíteni, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 2013. január 1-jével hatályon kívül helyezi a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásairól szóló 2004. évi CVII. törvényt. Jelen törvényjavaslat biztosítja azt is, hogy ahol szükséges, az eddigi kistérségi szabályozás helyébe járási szabályozás kerülhessen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Hiszem, hogy a járási hivatalok 2013. január 1-jei kialakításával az államigazgatási ügyek intézésében olyan fordulat következhet be, amely minden állampolgár számára érzékelhető és kedvező lesz. A járási hivatalok részét képező kormányablakok kialakításával ugyanakkor cél, hogy 2013 végére háromszáz településen, amelyeken kormányablak kerül kialakításra, több mint 2000 ügyben lehessen ügyet intézni vagy kezdeményezni, és ezzel erősödjön az ügyintézésnek az egyablakos ügyintézés felé történő átvezetése.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mint azt önök is tudják, a kormány kiemelt céljai között szerepel a közigazgatás egyszerűsítése, ésszerűsítése, a hatósági ügyintézés terheinek csökkentése, a közigazgatással kapcsolatba kerülő ügyfelek helyzetének könnyítése. Az állam szerepét, feladatkörét tekintve napjainkban egyre inkább hangsúlyeltolódás figyelhető meg a modern, szolgáltató állam és a szolgáltató közigazgatás irányába. E tendenciának megfelelően a kormánynak az a feladata, hogy kialakítsa a mindezek megvalósulását lehetővé tevő jogszabályi kereteket.
A törvényjavaslat keretében a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályait tartalmazó kódex, a Ket. módosítása is e folyamat egy állomásaként jelenik meg. A kormány a vállalkozói adminisztratív költségek csökkentésére irányuló, Egyszerű állam című középtávú kormányzati programról szóló határozatában vállalta, hogy a vállalkozások adminisztratív terheit nagymértékben csökkenti. Ennek keretében célul tűzte ki a hatósági joggyakorlatból következő vállalkozói kockázat csökkentését, a minél egyszerűbb, stabilabb, kiszámíthatóbb, továbbá alacsony idő- és költségigényű igazgatási gyakorlat kialakítását. A törvényjavaslat e célok jogalkotói megvalósítását is megjeleníti.
A kormány célja, hogy hozzájáruljon a hatósági eljárásokra vonatkozó joganyag fejlesztéséhez, amely a vállalkozások, illetve általában az ügyfelek elégedettségének növelésére, a közigazgatás szolgáltató jellegének erősítésére, a jó állam koncepciójának kiteljesedésére alkalmas, és növeli a közigazgatásba vetett állampolgári bizalmat, valamint hazánk versenyképességét. Többek között e célok is megjelennek az önök előtt fekvő törvényjavaslatban.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat több ponton alapjaiban módosítja, egyszerűsíti, racionalizálja a hatósági eljárást. Ami a konkrétumokat illeti, engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül felsoroljak néhány, az eddig ismertetett célokat szolgáló változást.
Elsőként kiemelendő, hogy hazánk versenyképességének növelése, a vállalkozások helyzetének könnyítése érdekében a javaslat főszabállyá teszi az ügyfél által saját magára kérhető hatósági ellenőrzés szabályát. Ennek köszönhetően növekedhet annak lehetősége, hogy a vállalkozások a jogszabályi előírásoknak megfelelően szervezzék működésüket, feltárhassák és felszámolhassák a szabályozástól eltérő gyakorlatukat.
(14.10)
A vállalkozók ezáltal a szabályozásból eredő kockázatokat is csökkenthetik, a hatóságok pedig ellenőrzési erőforrásaikat hatékonyabban tudják felhasználni. A kérelemre történő ellenőrzést az azt kérő cég, vállalkozás finanszírozná, így a hatóságok ellenőrzési erőforrásai is átcsoportosíthatóak lennének.
Jelentős ésszerűsítési lehetőséget teremt az a módosítás, melynek értelmében ágazati törvény vagy kormányrendelet kialakíthat olyan szabályozást, mely szerint valamely erre feljogosított szervezet által kibocsátott tanúsítványon alapuló jogok közvetlenül, konkrét hatósági eljárás, illetve döntés nélkül is gyakorolhatók.
Mindez a hatósági eljárások kiváltásával nemcsak a hatóságok terheit csökkenti, hanem az állampolgárok szemszögéből nézve is nagyban egyszerűsödik az ügyintézés. Ezeknek a céloknak az elérése természetesen messzemenőkig függ attól, hogy az egyes ágazatok miként kívánnak élni ezzel a lehetőséggel.
A hatósági eljárás ésszerű időn belül való befejezése érdekében kerül sor az ügyintézési határidőt érintő egyes rendelkezések módosítására is. Ennek kapcsán különös hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az eljárások gyorsítása valóban bekövetkezzen, méghozzá úgy, hogy ez ne hozzon létre indokolatlan terheket a hatóságok oldalán sem. Jelen javaslat ennek kapcsán például szigorítja a hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságok határidő-meghosszabbítási lehetőségét, illetve jogszabálynak megengedi, hogy azt akár ki is zárhassa.
A különféle beruházásokhoz kapcsolódó engedélyek védelme érdekében a javaslat tovább racionalizálja az eljárásban az ellenérdekű ügyfelek közé való bekerülés lehetőségét is. Egy új rendelkezés szerint ágazati törvény előírhatja, hogy a hatósági döntés jogerőre emelkedésétől és végrehajthatóvá válásától számított hat hónapos jogvesztő határidőn túl ügyféli érintettség címén se lehessen fellépni. Mindez azért szükséges, mert tapasztalat, hogy akár jogerőre emelkedés után évekkel is jelentkezhetnek olyan ellenérdekű ügyfelek, akik arra hivatkozhatnak, hogy velük szemben az engedély még nem emelkedett jogerőre, mivel azt velük szemben nem közölték. Erre tekintettel azután például fellebbezni kívánnak egy látszólag már lezárt eljárásban, bizonytalanná téve az engedély további sorsát, miközben a beruházó ekkorra már akár jelentős összegeket fektetett a beruházásba.
Szintén a beruházások védelmében a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy az ágazati törvény indokolási kötelezettséget írjon elő a fellebbezés tekintetében. Ezenfelül a módosítás folytán a törvény további követelményként azt is előírhatná a jövőben, hogy kizárólag a megtámadott döntéssel tartalmilag közvetlenül összefüggő okból lehessen fellebbezést előterjeszteni. Mindezzel elkerülhetővé válik, hogy az engedélyek iránti kérelmet benyújtó jogkövető ügyfelek hátrányára az eljárás indokolatlanul elhúzódjon, hiszen a fellebbezés indokoláshoz, illetve meghatározott hivatkozáshoz kötésével előzetesen kiszűrhetők a nyilvánvalóan megalapozatlan jogorvoslati kérelmek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat további nagy jelentőségű koncepcionális eleme, hogy bővíti és tovább konkretizálja a hatósági eljárások gyermekbarát szabályait. Erre vonatkozóan meg kell jegyezni, hogy a gyermekbarát közigazgatás erősítése több szálon kapcsolódik a gyermekbarát igazságszolgáltatás koncepciójához is, melynek kiszélesítését nemrég a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi LXII. törvény vállalta magára.
A gyermekek speciális helyzetének, fejlettségének, adottságainak a hatósági eljárásokban való fokozott figyelembevétele mindemellett nemzetközi alapokon, mindenekelőtt a gyermek jogairól szóló 1989. év november 20-án kelt New York-i egyezményen nyugszik. Ez az egyezmény kimondja például, hogy a közigazgatási hatóságok minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermekek érdekét kötelesek fokozottan figyelembe venni. Ezt természetesen már eddig is alkalmazták a hatóságok, most azonban a Ket.-ben külön alapelvként is lefektetésre kerül ez a rendelkezés.
Szükséges itt megjegyezni, hogy a gyermekek jogainak és érdekeinek védelméhez kapcsolódva indokoltnak mutatkozott az egyes új szabályokat a lehető legszélesebb olyan személyi körre is kiterjeszteni, akik helyzetüknél fogva a gyermekekhez hasonló problémákkal találhatják szemben magukat egy hatósági eljárás során. Ennek folytán több gyermekbarát rendelkezés a törvényjavaslat módosításai alapján általánosan a cselekvőképtelen, illetve a korlátozottan cselekvőképes személyekre vonatkozik.
A javaslat például ennek megfelelően építi be a Ket. rendszerébe, hogy a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes ügyfél, illetve tanú meghallgatása esetén a hatóság számára kötelezettség a túlzott formalitásoktól mentes, barátságos környezet, megfelelő légkör biztosítása, továbbá a szellemi érettségnek megfelelő szintű, érthető módon megfogalmazott tájékoztatás az érintettet megillető jogokról, az őt terhelő kötelezettségekről.
A gyermekek alapvető érdekeit szolgálja az az új keretszabály is, amely alapján a hatóság akár maga is gondoskodhat ügygondnok kirendeléséről, ha törvény vagy kormányrendelet így rendelkezik, és a gyermek számára egyéb perképviselet nem biztosított. További lépésként pedig a javaslat bevezeti annak lehetőségét is, hogy a hatóság hivatalból is rendelkezhessen az eljárásban részt vevő gyermekek adatainak zárt kezeléséről, illetve szintén az ő védelmük érdekében mások iratbetekintési jogának korlátozásáról.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy röviden ismertessek még egy, a jogalkalmazást jelentősen megkönnyítő módosítást. Közben figyelem az órát, és már csak egy percem van hátra, úgyhogy próbálok rövidíteni.
A javaslat a Ket. hatósági nyilvántartásokra vonatkozó rendelkezéseit leszűkíti a közhiteles hatósági nyilvántartások körére. Ennek oka, hogy a jogalkalmazás során problémát, bizonytalanságot okozott a Ket.-ben eddig használt hatósági nyilvántartások túlságosan tág kategóriája, a jelenlegi szabályozás szerint ugyanis tulajdonképpen minden adatbázis, összeírás hatósági nyilvántartásnak minősülhet.
Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti együttműködés kormánya a "Jó állam" program keretében egyszerűsíti mind a hatóságok, mind az állampolgárok számára a hatósági eljárásban ügyfélként, hatóságként történő részvételt. Kérem, hogy a törvényjavaslatot ennek megfelelően támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés