DR. VINNAI GYŐZŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vitatkoznék Apáti képviselőtársammal, mert rossz a számítása. Egy ténybeli tévedésre hívnám fel a figyelmét, hiszen ez a módosítás, ez a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló módosítás is tartalmazza azt, hogy ha országgyűlési képviselő lesz ebben az átmeneti időszakban - mert utána teljesen megváltozik, hiszen összeférhetetlen, a megyei kormánymegbízottak és a járási kormányhivatal-vezetők sem lehetnek országgyűlési képviselők 2014-től -, csak az országgyűlési képviselői alaptiszteletdíjat kapja; ugyanaz a szituáció lesz, mint a megyei kormánymegbízottak esetében.

(15.30)

Tehát nem is értem, hogy itt kétmilliós fizetésről beszél, mert ez köszönő viszonyban sincs a valósággal.

De ha már itt vagyunk a gyorsabb és olcsóbb közigazgatásnál, engedje meg azt a hatékonyságot - lehet ezt vitatni, hogy hogyan intézzük el az ügyeket, mert ambivalens volt a hozzászólásában, hogy csökkentjük az ügyintézési határidőt, közben pedig az ügyintézési határidőn belül szeretnénk ügyfélbarát közigazgatást elérni és a költségeket is csökkenteni -, hogy éppen a megyei kormányhivatalok bizonyították be, hogy az integrációval sikerült csökkenteni a költségeket, mert a megyei kormánymegbízottak, ahogy az előttem szóló is mondta, funkcionális feladatokért felelősek, és a szakigazgatási szerveknél van egy szakmai irányítás.

Tehát ha mondjuk, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét vesszük, ahol nagyon magas a munkanélküliség - önnek ebben igaza van -, 22,9 százalék, az országos átlag duplája, ott van egy megyei munkaügyi központ, amelynek a szakmai vezetője a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárának szakmai irányítása alatt végzi a munkáját. Tudja-e ön, hogy sikerült ezt a munkanélküliséget - talán még ez belefér az időmbe - úgy csökkenteni, mert csökkent egy kicsit, hogy a versenyszférában is elhelyezkedtek azon a nehéz területen, és 33 ezren dolgoznak a közfoglalkoztatásban? Tehát segély helyett mi munkát adunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az embereknek.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu