DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amint azt államtitkár úr említette expozéjában, jelen törvényjavaslat kiemelt jelentőségű abból a szempontból, hogy tapasztalatok alapján bizonyos egyszerűsítéseket visz végbe. Hiszen a bírósági reform és az igazságügyi reform kapcsán jelen törvényjavaslat is hozzájárul ahhoz, hogy az igazságügyi és az igazságszolgáltatási működés átláthatóbbá és hatékonyabbá válhasson. Úgy gondolom, hogy ez minden magyar ember közös célja, és azt is hiszem, hogy a jelen törvényjavaslat ezen az úton indul el, és ezért is támogatta egyebek mellett az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság is.
Jelen törvényjavaslat alapvetően négy területet, négy kérdéskört érint, ahogyan államtitkár úr arra rámutatott. Ennek egyike, nevezetesen az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szabályozásában megláthatjuk, hogy kitér a javaslat a járásbíróságok és a közigazgatási és munkaügyi bíróságok működésére. Ez további négy területre osztható a következők alapján.
Valamennyi hatályos törvényben, törvényerejű rendeletben a "helyi bíróság" elnevezés helyett a "járásbíróság" elnevezést alkalmazza. Nem változtat a javaslat az alapszintű bíróságok számán, székhelyén és illetékességi területén, azonban a fővárosi kerületi bíróságokon kívül a bíróságok elnevezését a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényben foglaltaknak megfelelően járásbíróságra módosítja. Az egyes bíróságok elnevezését akként alakítja, hogy az a bíróság székhelyéül szolgáló település nevéből és a járásbíróság megnevezéséből tevődik össze, például miskolci járásbíróság.
Továbbá valamennyi hatályos törvényben, törvényerejű rendeletben a "munkaügyi bíróság" elnevezés helyett a "közigazgatási és munkaügyi bíróság" elnevezést alkalmazza. Az eddigi munkaügyi bíróságokhoz hasonlóan megyénként, illetve a fővárosban egy-egy közigazgatási és munkaügyi bíróság működik az adott megyére, illetve a fővárosra kiterjedő illetékességi területtel. Az elnevezés a bíróság székhelyéül szolgáló település nevéből és a közigazgatási és munkaügyi bíróság megnevezéséből tevődik össze, mint például kecskeméti közigazgatási és munkaügyi bíróság, kivéve a "Budapest környéki közigazgatási és munkaügyi bíróság", illetőleg a "fővárosi közigazgatási és munkaügyi bíróság" elnevezéseket.
A javaslat azon közigazgatási peres, illetve nem peres eljárásokat, amelyeket az egyes törvények jelenleg a törvényszék hatáskörébe utalnak, a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe helyezi, és ezt átvezeti az egyes törvényeken. Valamint a javaslat rögzíti a közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok számát, elnevezését, valamint az illetékességi területét is.
Amint arra államtitkár úr is utalt már, nagyon fontos, hogy a törvényjavaslat a Kúria önkormányzati tanácsának féléves működése során szerzett tapasztalatok alapján egyes eljárási szabályok pontosítására irányul, illetőleg az adatvédelmi audit szabályaira is kitér. Ez utóbbival kapcsolatban emlékeztetnék, talán erről ma még nem esett szó, hogy az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény adatvédelmi auditra vonatkozó rendelkezései pontosításának célja annak egyértelművé tétele, hogy az adatvédelmi audit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság piaci alapon nyújtott szolgáltatása, amelynek célja az adatkezelő tervezett vagy folyamatban lévő adatkezelési műveleteinek értékelése, így az önkéntes jogkövetés elősegítése.
Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy nagyon örömteli a törvényjavaslat azon rendelkezése, amely a bírósági végrehajtók számára előírja a jogi végzettség meglétét. Ez a javaslat az európai fejlődést is figyelembe vette, de azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy ez a jogbiztonság erősítése érdekében is jelentős lépés, hiszen ezzel a lépéssel a végrehajtási ügyszakban dolgozók hatékonyabban, gördülékenyebben fogják tudni alkalmazni a végrehajtási törvényt. Ezáltal egységesebb lesz a jogalkalmazás, hiszen folyamatosan megszűnhetnek az esetleges anomáliák a jogvégzett és nem jogvégzett jogalkalmazók között.
Végül engedjék meg, hogy fölvessek néhány gondolatot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalára vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatosan is. A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 115/E. szakaszát a 2007. évi XXIV. törvény illesztette be a törvénybe, mivel a nemzetközi és európai szervezetek, illetve jogforrások a nemzeti iparjogvédelmi hatóságokkal szemben a független és pártatlan működés, a szakmai önállóság alapkövetelményét támasztják. Jelen szakasz (4) és (5) bekezdése az akkori nevén még Magyar Szabadalmi Hivatal tekintetében rögzítette, hogy az a bevételeivel önállóan kell hogy gazdálkodjon, bevételeinek egy meghatározott részéből pedig tartalékot képezhet. Ezen (4) és (5) bekezdések 2009. október 1-jével vesztették hatályukat.
A javaslat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának gazdálkodására vonatkozó szabályokat tartalmazó 115/E. § részleges konszolidációját célozza azzal, hogy a most beiktatásra kerülő (4), valamint (5) bekezdés teljes mértékben vissza nem állítja ugyan, viszont kimondja a szellemi tulajdon védelméért felelős kormányhivatal pénzügyi önállóságát. Az új (4) bekezdés értelmében az SZTNH a bevételeivel önállóan gazdálkodik, azokat működésének fedezésére használja fel. Az (5) bekezdés értelmében pedig bevételeiből legfeljebb a tényleges adott évi bevétel 5 százalékának megfelelő mértékig tartalékot képezhet. Az így képzett tartalék a soron következő második év végéig kizárólag az SZTNH működésének fedezetére használható fel, az más célra nem vonható el.
A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 30/G. §-ának (1) bekezdése szerint az adóhatóság az ellenőrzése során szakértőként megkeresheti a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát. Ez esetben a szakértői eljárás időtartama 30 nap. Az eljárás időigénye a gyakorlati tapasztalatok alapján a 30 napot azonban általában meghaladja, ezért a javaslat ezt az eljárási határidőt is 45 napra emeli.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem a kulturált vitát, és kérem, támogassák ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés