SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Vinnai képviselőtársamra szeretnék reagálni, aki azt mondta az Apáti képviselőtársam által elmondottakra adott reagálásában, hogy a járási hivatalvezetők alapdíja 231 ezer forint lesz. Lehet, hogy ez a szándéka a kormánynak, csak ebben a törvényjavaslatban ez nem szerepel.

Most összeférhetetlenségek szerepelnek benne. A 15. pontban vannak a 47. és a 48. §-ban szabályozva, ahol arról van szó, hogy a járási hivatalvezetőkre nem fog vonatkozni az a rendelkezés, miszerint egy bizottsági helyet kell kapniuk, illetve nem láthatnak el országgyűlési tisztségviselői posztot sem. Én ezt a szakaszt találtam meg benne.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu