SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom folytatni az előbbiekben a járási hivatal vezetőivel kapcsolatosan kialakult polémiát. Nekem meggyőződésem, de majd államtitkár asszony biztos kijavít, de szerintem nem szerepel a törvényben egy olyan rendelkezés, hogy csak alapdíj fog járni a járási hivatalvezetőknek.
Összességében a törvényjavaslattal kapcsolatban elöljáróban annyit tudok elmondani, hogy hasonlóan az előző javaslathoz, ez is számos pozitív javaslatot tartalmaz. Ilyenek lehetnek például a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes személyekre vonatkozó rendelkezések és a hatósági ellenőrzésekkel kapcsolatos rendelkezések is. Ott azonban majd egy-két problémára szintén szeretném még felhívni a figyelmet.
Szintén szerepel a törvényjavaslatban az egyetemes szolgáltatók ügyfélszolgálat-fenntartási kötelezettsége. Ez a villamosenergia-törvény módosítására, illetve a földgázszolgáltatások esetére vonatkozik. Úgy gondolom, hogy itt is egy adottsághoz való hozzáigazítást eszközöl a törvény ebben a tekintetben.
Azonban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a törvényjavaslat 3. §-ában, ahol a környezetvédelmi tervekkel kapcsolatosan rendelkeznek, a törvényjavaslat indokolásában az előző vita kapcsán egy furcsa inkonzisztenciát tapasztalok. Pillanat, odalapozok, hogy pontosan tudjam idézni. Ott lényegében az szerepel... - pillanat, megkeresem... (A képviselő a notebookján keres.) -, tehát hogy "tekintettel a megszűnő többcélú kistérségi társulásra". Én nem éreztem teljesen feloldottnak az előbbi vita kapcsán a kérdést, de én úgy értelmeztem, hogy az önkormányzati törvény által hatályon kívül helyezett javaslat, ami a kistérségeket felsorolta, mégiscsak valamilyen szinten orvoslásra került, és ezért a továbbiakban is lesznek kistérségek. Tehát itt érzek némi inkonzisztenciát, de ezt csak szerettem volna megjegyezni.
Ugyanakkor van egy olyan nagyon fontos kérdés ebben a törvényjavaslatban, ami, azt gondolom, hogy olyan ügyféljogokat sért, amit szeretnék egy kicsit bővebben is kifejteni, és nagyon kérem önöket, hogy erre esetleg majd reflektáljanak. A javaslat módosítja az építésügyi és építésfelügyeleti törvényt - és akkor itt szeretnék idézni belőle, ez az 53. § új szakasza. Eszerint az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárást lezáró döntés jogerőre emelkedésétől és végrehajthatóvá válásától számított hat hónapot követően új ügyfél nem vehet részt az eljárásban. A 12. pont szerint az ügyfél a fellebbezését indokolni köteles, a fellebbezésnek a megtámadott döntéssel tartalmilag összefüggőnek kell lennie, a fellebbezésben csak a döntésből közvetlenül adódó érdeksérelemre lehet hivatkozni.
Tehát ezt a kiegészítést így önmagában nehéz volt értelmezni, hiszen az Épt. módosított rendelkezése az építésügyi bírság fejezetében található, és nem az ügyfél fogalmánál, és nem a jogorvoslati jognál. Mindkét bekezdést indokolatlanak tartjuk, hiszen jogerős, végrehajtható, azaz lezárt eljárásokban eddig sem merülhetett fel új ügyfél belépésének a lehetősége.
A Ket. hatályos szabályozása szerint, ami a 98. §-ban található, az ügyfél az elsőfokú határozat ellen fellebbezhet, a fellebbezési jog nincs meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármely okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja.
Látható tehát, hogy az indoklási kötelezettség természetesen most is megvan. A megtámadott döntéssel tartalmilag összefüggésben azonban az indokok nincsenek korlátozva, és ez a jogorvoslati jog garanciális szabálya. A javasolt új (12) bekezdésben írt követelmények a jogorvoslattal kapcsolatban azt sugallják, hogy a jogalkalmazóknak tág mérlegelési joga lesz a fellebbezés megítélésében és így megengedésében, és a kérdés az, hogy mi történik, ha a fellebbező indokát az elsőfokú hatóság nem tartja tartalmilag összefüggőnek, és mi minősül közvetlen jog- vagy érdeksérelemnek.
Ez a mérlegelési jog eddig csak a közigazgatási perekben eljáró bíróságot illette meg, ugyanis a jogerős döntés ellen benyújtott keresetnek épp ezek az előfeltételei. Azonban a hatóságot a jogorvoslati kérelem, azaz a fellebbezés benyújtása eddig eljárásjogilag köti, nem mérlegelhet, hogy az alapos-e, összefüggő-e, illetve közvetlen-e. Ezt nincs jogában eldönteni, csak a bíróságnak.
A konkrét törvényszakasz indokolása szerint itt arról van szó, hogy ha például valaki, aki ügyfélnek minősül, nem értesül a döntésről, akkor részére az ügyféli bejelentkezéskor meg kell küldeni a határozatot, és a jogorvoslati joga folytán annak alaki jogereje megszűnik, így az emiatti bizonytalanság ellentétes a kérelmezők érdekeivel. Úgy gondolom, abszurd, hogy valakit, ha esetleg a hatóság hibájából nem értesül a döntésről, akkor ilyen módon megfoszthassanak az alapvető jogától.
De szintén az Éptv. módosításához kapcsolódik a Ket. módosítása, a 15. § (6) bekezdése. Az eljárás megindításáról szabályszerűen értesített ügyfél ügyféli jogainak gyakorlását a törvény ahhoz a feltételhez kötheti, hogy az ügyfél az elsőfokú eljárásban nyilatkozatot tesz vagy kérelmet nyújt be. Törvény vagy kormányrendelet meghatározhatja a nyilatkozat, illetve a kérelem tartalmi követelményeit is. Az új 6/A. § azt mondja: "A törvény előírhatja, hogy a hatósági döntés jogerőre emelkedésétől és végrehajthatóvá válásától számított, a törvényben meghatározott legalább hat hónapos határidőn túl további ügyfél nem vehet részt az eljárásban. Ebben az esetben a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem benyújtásának nincs helye."
(15.50)
Nos, tehát ez a 6/A. pont az előzőekben ismertetett Épt.-módosítással függ össze. A (6) bekezdés második mondata a módosító javaslat, és ennek értelmezéséhez is szükséges az Épt.-t módosító javaslat. Ugyanis a legtöbb eljárást indító kérelem tartalmát már most is jog szabályozza. A kiegészítés tehát nyilvánvalóan a fent idézett fellebbezésre mutat, mint az egyik alapvető ügyféli jogra, amelynek tartalmát konkrétan még nem szabályozza törvényrendelet, hiszen a jogorvoslati jog tartalmában teljes, ugyan eljárásjogilag számos kötöttséggel bír, de csak így alkotmányos. Ha a javaslat célja az, hogy a közigazgatási eljárásjogban benyújtható fellebbezések tartalmát szabályozza előre, akkor ez megítélésünk szerint súlyosan jogellenes.
Összességében úgy gondoljuk, ami ezeket a szakaszokat illeti, hogy ezeknek a javaslatoknak a célja az, hogy az eljárásjogban ki akarják szűrni az egyéb ügyféli fellépéseket, ahol annak anyagi jogilag egyébként helye lenne, azaz jogosult lenne például egy érdekvédelmi civil szervezet a fellépésre, azonban ez a lehetősége azért hiúsulhat meg, mert a hatóság a határozatot azonnal végrehajthatóvá nyilvánítja. Úgy gondolom, hogy ez a módosítás semmiképpen nem támogatható.
Szintén aggályosnak tartjuk a Ket. módosítását, amely egy új 88/A §-t illesztene a törvénybe. A 88. § szerint a hatóság a hatáskörének keretei között ellenőrzi a jogszabályban foglalt rendelkezések betartását, valamint a végrehajtható döntésben foglaltak teljesítését. Tehát a javaslat (1) bekezdése, azaz az új szakasz (1) bekezdése kizárja annak a lehetőségét, hogy például a Kvtv.-ben szabályozott közösségi részvételi jogok, ezen belül a hatósági ellenőrzés kezdeményezési joga gyakorolható legyen, hiszen ezekben a környezetvédelmi kezdeményezésekben az ügyfél a civil szervezet, amely a javaslat alapján csak saját maga ellenőrzését kérelmezhetné, egy esetleges környezetszennyezés, -károsítás esetén érintett felelős ellenőrzését például már nem. Ugyanígy nem kezdeményezhetné rendkívüli ellenőrzés lefolytatását az új szakasz (2) bekezdés b) pontja miatt, holott a hatósági betervezett ellenőrzések sok esetben nem képesek feltárni a potenciális környezetveszélyeztetéseket vagy az ellenőrzések közötti jogellenes magatartásokat.
Összességében én úgy gondolom, hogy ennek a javaslatnak számos pozitív elemét találhattuk meg, azonban a civil szervezetek számára, úgy gondolom, hogy a fellebbezési jog ilyen korlátozásával mindenképpen méltánytalan helyzetet teremtenek, és azt gondolom, ez a magyar társadalom számára ebben a formájában nem elfogadható.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés