JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A szakképzés valóban minden sebből vérzik. Hallhattuk pártállástól függetlenül a képviselők véleményét, de egy dolgot, azt hiszem, le kell hogy szögezzünk. A különböző tanulási nehézségekkel, gondokkal küszködő gyermekek problémái, hátrányos helyzetű gyerekek problémái elsősorban a viselkedési zavarra vezethetők vissza. Tehát nem a képességeik gyengébbek, mint társaiké, hanem egyáltalán magatartási problémákból erednek. És ezen a problémán törvényerővel nem lehet változtatni, csak a pedagógusok elhivatott munkájával és hozzáállásával lehet változtatni, és így lehet ezeket a gyerekeket az oktatáson belül jó útra terelni.
Ugyanakkor a törvénytervezetben a szakképzés színhelyévé a cégeket szeretnék tenni. Itt ismét egy problémát jelent ez, mert egy magatartási zavarokkal küszködő gyereket, és nem a gyereket hibáztatom, szó ne essék róla, nem lehet cégekhez kihelyezni. Egyszerűen a munkáltatók, egy felelős vezető nem vállalja be azt a kockázatot, hogy egy problémás gyereket felvegyen. Ezen a helyzeten csak a pedagógusokkal és a szülőkkel együtt lehet változtatni. Ehhez kell a szülői háttér is, hogy ezeket a gyerekeket visszavezessük a rendes útra, és megmutassuk nekik, hogy csak úgy van életüknek perspektívája, jövőképe, ha ők ezt a helyes utat megtalálják, és visszavezetjük őket. Ez mindannyiunk felelőssége, úgy gondolom.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés