SPALLER ENDRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A mai téma nem egyszerűen a rezsiről szól, hanem arról, hogy hogyan előzte és előzi meg folyamatosan az Orbán-kormány azt, hogy betörjön Magyarországra a válság harmadik hulláma. Az OECD egyik elemzése szerint ugyanis a válságnak eddigi két hulláma volt - ezeket unalomig ismerjük már -: először indult egy ingatlanválsággal, aztán lett belőle egy államadósság- és hitelválság, és az OECD szerint lesz vagy lehet egy harmadik válság, ha nem előzzük meg; ez a kettő pedig arról szól, hogy az emberek a megszorításokat, a kifizethetetlen rezsit megelégelve tüntetésekkel béníthatják meg a gazdaságnak még a működőképes szektorait is, és akár még kalandorokat is juttathatnak kormányrudakhoz. Láthatjuk, hogy például Görögország közel áll ehhez az állapothoz. Sok olyan ország van, ahol a tiltakozások nem mennek el ilyen messze, de a veszélyre egyértelműen felhívják a figyelmet az elemzők.
Amikor ezzel a témával foglalkozunk, akkor a válsághullámnak ezt a magyarországi begyűrűzését is igyekszünk megakadályozni. Ezért a Fidesz és a kereszténydemokraták szövetsége nem a megszorítások útjára lépett, hanem inkább azokra a cégekre vetett ki különadót, amelyek időnként, még a válság idején is viszonylag jól teljesítettek, ámde a nyereségességük ellenére a közös teherviseléshez kevésbé járultak hozzá. E körbe tartoznak a közműcégek is, azt hiszem, ezt mindannyian tudjuk. Az embereknek kötelező igénybe venni a szolgáltatásaikat, mivel fűtésre, vízre, áramra, a szemét elszállítására mindenkinek szüksége van. Az áremelésekkel szemben kiszolgáltatott a fogyasztó, legalábbis ez így volt korábban. Mára ez a helyzet jelentősen megváltozott, de hosszú út vezetett idáig, és csak remélni tudom, hogy nem vagyunk még a végén, azaz lesz ez még a fogyasztók számára kedvezőbb is.
A problémák a Horn-kormány idején kezdődtek, amikor egyszerű költségvetési megfontolásból eladták a közműcégeket. Az akkori jobboldal koncepcionális okokból azért utasította el ezt a nevezzük úgy, hogy privatizációt, mert ha magáncégekhez kerül a közműszektor, akkor azok profitot akarnak beszedni úgy, hogy valós kockázatot nem vállalnak. Hiszen, még egyszer mondom, az emberek nem tudnak elmenekülni, a csekket be kell fizetni, nem tudnak semmit tenni az áremelésekkel szemben, monopólium jön létre. Minden ugyanannyiba fog kerülni, csak az emberek a rezsiben még tetemes nyereséget is kénytelenek kifizetni ezeknek a cégeknek.
Első körben 1995 végéig, majd ezt követően egy második körben privatizálták ezeket a cégeket. A vevő egyébként sokszor olyan közműcég volt, amelyik a saját országában közösségi, például állami tulajdonban van. Az indoklás akkor az volt, amit a szocialisták mondtak, hogy az államnak nem volt pénze a modernizációra. Később azonban azt láttuk, hogy ezeknek a cégeknek sem volt pénzük a modernizációra, hanem megemelték a bevételeiket, megemelkedett a rezsi, és mindannyiunk rezsijéből fizették a modernizációt, csak a privatizált állapotban még nyereséget is kellett fizetniük a csekkeken keresztül.
Arra most nem akarok kitérni, hogy miközben minden nyugat-európai ország igyekszik a saját energiaszektorát nemzeti tulajdonban tartani, az európai jobb- és baloldal általában pártállástól függetlenül igyekszik nemzeti tulajdonban tartani az energiaszektort, addig nálunk csak a baloldal adta el az energetikai cégeket. S hogy egy későbbi fejleményre is felhívjam a figyelmet, semmit nem tett anno a MOL visszavásárlása érdekében, azt is a polgári kormánynak kellett meglépnie. (Göndör István: És mit értetek el vele?) A külföldi cégek jelentős árbevételt értek el már a 2000-es évek elejére, és évről évre növelni tudták a bevételeiket. Mindez dicséretes is lenne, ha nem a kiszolgáltatott fogyasztókkal fizettették volna meg ezt, akik nem tudtak ez elől elmenekülni.
A Fidesz vezérszónoka már idézte Lendvai Ildikót, aki 2002-ben azt mondta, hogy nem lesz gázáremelés. Kár, hogy nem ül itt, mert akkor meg tudnánk őt kérdezni arról, hogy valóban ezt mondta-e, mi mindenesetre így emlékszünk. A Gyurcsány-Bajnai-időszakban tizenötször emelték a gáz árát, volt, hogy évente többször is. Nem tudom, hogy Józsa képviselőtársam ismét fel tudná-e mutatni azt a grafikont, amit egyszer már felmutatott, merthogy én szociológus vagyok és tudok grafikont elemezni. Az önök politikájának a következménye pontosan ez a grafikon. Kérem, hogy emelje fel és mutassa meg! (Megtörténik.) A privatizációnak pontosan ez a vége, ez a politika idevezetett, és ez az, amivel a polgári kormánynak szembe kellett néznie és orvosolnia kellett.
2009 óta többet költenek az emberek rezsire, mint élelmiszerre - megdöbbentő adat -, ugyanis az áremelések a válság idején is folytatódtak. Azok a cégek, amelyek korábban a menekülni nem tudó emberekkel fizettették ki a profitjukat, a válság és az áremelkedések idején is nyereségesek voltak. Ez a kormány és mögötte a parlament lépett egy merészet, látván azt, hogy az emberekkel mennyi rezsit fizettetnek a magáncégek - ez akkor nem kapott akkora visszhangot, persze, mert akkoriban nem ez volt az egyetlen merész húzása a kormánynak -, és ez a merész húzás az volt, hogy moratóriumot rendeltek el a közüzemi áremelésekre Tavaly április 15-étől miniszteri ármeghatározás alá esik a távhő, a gáz és a villany. Ahogy korábban az emberek nem tudtak menekülni az áremelések elől, most a cégek nem tudnak menekülni az elől, hogy nem emelhetik az árakat az egekbe. Gazdálkodjanak hatékonyabban, legyen kisebb a nyereségük, de nem lehet a végtelenségig terhelni az embereket. Ez a rendszer annyira bevált, hogy tavaly szeptembertől már a szemét-, a víz- és a csatornadíjak esetében is központi ármeghatározás van érvényben.
Ezután továbbmentünk, az idén januártól nem lehet kikapcsolni például az ovikban a fűtést a fűtési szezonban. Aztán - hogy egy következő dolgot is mondjak - a fogyasztásarányos földgázár-szabályozás célja az volt, amit szintén ez a polgári kormány vezetett be, hogy a kevésbé tehetős rétegek, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok terhei ne emelkedjenek. 2011-ben sávos rendszert vezetett be a kormány a gázfogyasztók számára, ami azt jelentette, hogy a gázfogyasztók közel 57 százaléka - tehát 10-ből majdnem 6 ember - számára tette lehetővé, hogy számukra egyáltalán ne legyen árváltozás. A lakosság teherviselő képességét figyelembe véve 2012. január 1-jével csak az infláció alatti áremelés lehetséges a végfelhasználói árakban. Még egyszer mondom, csak messze az infláció alatt lehet árat emelni. Ez töredéke annak, ami 2002 és 2010 között minden évben bekövetkezett.
De menjünk tovább! Mint tudjuk, a kafetéria arról szól, hogy el lehet menni belőle üdülni, és sok mindent lehet csinálni vele, de a jövőben lehetőség lesz arra, hogy a kafetériát a rezsire fordítsa az, akinek elmaradása van. Nem érthető, eddig sem volt érthető - és nagyon örülök, hogy ez a kormány megváltoztatta ezt a rendszert -, hogy ha valaki elmehet a Balatonra egy hétvégére a kafetériával, akkor miért nem teheti meg azt, hogy ehelyett kifizeti az elmaradt villanyszámláját, ha éppen úgy dönt.
(10.00)
Ez azért nagyon fontos, mert nagyon sok olyan árverezés, lakásárverezés van, amikor valakinek van hitele, nemcsak hogy a hitelét nem tudja fizetni, de esetleg elmarad, és habár valahogy ki tudja nyögni a hitelét, azért, mert a rezsijét nem tudja kifizetni, ott van egy elmaradás, ezért végül mégiscsak elárverezik az otthonát. Tehát ez a rezsikérdés innen nézve is nagyon fontos kérdés. Az is nagyon fontos, hogy téli időszakban nem lehet kikapcsolni senkinek a közműszolgáltatását, tehát fűtés nélkül nem maradhat senki.
Szóba került itt az ártámogatás. Kicsit megdöbbentőnek tartom, hogy mindezek után, amit a szocialisták elkövettek rezsi- és energiaszektor címén Magyarországon, ezután ők még mindig ezt a régi nótát fújják. Ugye a polgári kormány logikája az, hogy ha nem emelkednek az árak, akkor nem, vagy kevesebb támogatás kell, vagy más rendszerű támogatás (Simon Gábor: De emelkednek az árak.), viszont nem lesz ezeknek a közműcégeknek profitjuk. (Simon Gábor: És ki fizeti a karbantartást?) Hiszen, ha kompenzáció van, az árak emelkednek, akkor a cégek kiviszik a profitot, ámde a kompenzációt végül ki fizeti ki? Ugyanazok az emberek, akik egyszer már csekken kifizették, azok még egyszer kifizetik adóban. Ezzel profit lesz, államadósság lesz; ez az a régi kör, amit csak úgy lehet megtörni, ha azt mondjuk, hogy nem lehet emelni az árakat. Akkor kevesebb kompenzáció kell, más logika kell, és bizony nem engedjük, hogy ezek a cégek nyereséget vigyenek ki, és ezeknek a cégeknek máshogy kell gazdálkodni; a - még egyszer mondom - csekkeken keresztül nem lehet megengedni, hogy ők ilyen profitot vigyenek ki.
Azt kell látnunk - és ezt mindannyiunknak világosan kell látnunk, hogy az embereknek lassan elegük van nemcsak a kifizethetetlen számlákból, hanem az arrogáns szolgáltatókból, és abból, hogy ők kiszolgáltatottak. Hiszen azok, akik fizetnek, ne legyenek kiszolgáltatottak. Azt gondolom, eddig ezt tűrték - és köszönet ezért a türelemért -, de azt gondolom, mindent meg kell tennünk azért, hogy még az előtt lépjünk, mielőtt ez a türelem el fog fogyni. Azt gondolom, erre a polgári kormány készen áll.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés