SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan ugye, államtitkár úr is elmondta az elején, az expozéban, 15 különböző törvényt módosítanak ebben a törvénymódosítási csomagban, és nem akarták ezzel külön-külön terhelni az Országgyűlés idejét. Ezt persze mi önmagában támogathatónak tartjuk, hiszen tudjuk, hogy vannak ilyen, úgynevezett salátatörvények, amikor sok kisebb törvénymódosítást tárgyalunk egy időben, azonban azt az LMP is nagyon problémásnak tartja, hogy ha egy ilyen, szinte százoldalnyi, majdnem százoldalnyi törvénymódosításhoz alig néhány napot hagynak, hogy ezt áttekintsük. Hiszen pontosan azért, mivel ez számos különböző törvényt módosít, az lenne az elvárható, hogy több különböző szakma szakértőivel, ágazatokkal konzultáljunk. És természetesen ilyen rövid idő alatt erre nincsen lehetőség. Úgyhogy ezt kifejezetten egy rossz törvényalkotási módnak tartjuk.
Mindennek ellenére a rövid áttekintés után azt elmondhatom, hogy több olyan javaslat van ebben a csomagban, ami inkább támogatható, de azért így is vannak komoly kifogásaink, és természetesen majd módosító javaslatokat is fogunk benyújtani. Egyébként úgy tudom, hogy a mezőgazdasági bizottság ülésén, ahol érdemes lenne vagy legalábbis kéne szakmai szemmel megvitatni ezeket a törvénymódosító javaslatokat, sem volt túl sok idő arra, hogy ezen végigmenjenek, és leginkább a vízi társulatokkal kapcsolatos vita vitte el az időt, pedig van még számos olyan módosító része ennek, amire érdemes lenne kitérni.
Röviden áttekintve tehát, az első a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény módosítása. Azt gondolom, itt egy támogatható javaslattal találkozunk, mert elősegítik az osztatlan közös földtulajdonok megszüntetését, ami, mint tudjuk, a hazai birtokrendszerben egy viszonylag régi probléma, és nem igazán sikerült eddig hatékonyan kezelni.
Ugyanakkor szeretném azt hangsúlyozni, hogy az e törvény hatálya alá nem tartozó, illetve az ezen eljárási szabályok alá nem tartozó osztatlan közös tulajdonú földek sorsát is jó volna már rendezni. Ennek lehetséges eszközei egyrészt az állami elővásárlási jog következetes alkalmazása, persze ehhez a megfelelő pénzügyi hátteret is biztosítani kell a Nemzeti Földalapnak.
Illetve adott esetben, ezt már egy másik alkalommal a Lehet Más a Politika javasolta is, hogy egy állami kártalanítás melletti kisajátítás intézményét lehetne talán bevezetni egy bizonyos határidő után, lehetőséget adva, hogy az osztatlan közös földek tulajdonosai jelentkezzenek, ezt kiméressék. Ha jól emlékszem, erre volt is egy program, hogy ezt viszonylag kedvezményesebb összegért megtehették. De ha bizonyos határidő után még mindig vannak olyan osztatlan közös földek, ahol a tulajdonosok nem jelentkeznek, akkor, azt gondolom, hogy egy idő után jogos lenne egy állami kisajátítás, természetesen a megfelelő áron való kártalanítással. Úgyhogy szerintem a jövőben még bőven van mit tenni ebben a témában.
A termőföldről szóló törvény módosítása esetén a zsebszerződésekre lehetőséget adó kiskapukat igyekeznek bezárni. Ezt természetesen támogatjuk. Legutóbb a zsebszerződések felszámolását célzó tárcaközi bizottsági ülésen jelen is voltam, és ott el is mondtam, hogy mennyire fontosnak tartja a Lehet Más a Politika is ezt a célt. Ugyanakkor szeretnék itt utalni Turi-Kovács Béla képviselőtársam felszólalására, hogy valóban, azt is át kéne gondolni, hogy az egyéb ilyen törvény szabta kereteket vagy méretlimiteket, tekintettel arra, hogy például 300 hektár lehet csak egy személy tulajdonában, vagy a megfelelő bérleti maximumokat hogyan ellenőrzik jelenleg. Ugye, a Nemzeti Földalap állami földbérletpályázatai során is láthatjuk, hogy a pályázók elvileg 1200 hektár földet bérelhetnének maximum összesen, és csak akkor pályázhatnának állami földre, de a gyakorlatban azt látjuk, hogy ennek ellenőrzése nem történik meg.
(15.10)
Ez csak saját bevallásos alapon megy, és könnyen lehet, hogy nincs is igazán olyan adatbázis, ahol ezt országosan ellenőrizni tudnák. Ez egy rendkívül nagy probléma, úgyhogy azt gondolom, hogy itt még bőven lesz tennivaló ezen a területen.
Szeretnék kitérni az állatok védelméről szóló törvényre. Itt eddig erről nem nagyon esett szó. Amennyire látom, egyrészt egyfajta európai uniós direktíva honosításáról van szó, ha jól értem, ugyanakkor nem tudom, hogy ez mennyire van összhangban az EU-s előírásokkal, és mennyire hazai jogalkotói szándék, hogy számos pont van ebben a törvényben, ahol azt mondja ki, hogy a további részleteket rendeletben fogják meghatározni. Ilyen például, ha jól emlékszem, a védett állatokkal való kísérletezés, de van egy olyan passzus is, ami azt mondja ki, hogy olyan fájdalom, szenvedés, kín vagy maradandó egészségkárosodás mértéke alapján lehet eldönteni, hogy elvégezhetik-e a kísérletet, hogy milyen kritériumok alapján végezhetik ezt el, és hogy ezt is egy adott rendeletben határozzák meg. Illetve számos olyan korlátozás van, amivel egyet tudunk érteni, de utána azt írják, hogy a megfelelő kormányrendeletben ez alóli kivételek képezhetőek. Nem tudom, mi értelme van egy részletes és adott esetben valóban alapos szabályozásnak, ha ennek szinte minden eleme alól egy kormányrendelet biztosíthat kivételt, ami nem kerül az Országgyűlés elé, amit nem tudunk megvitatni. Én ezt rendkívül aggályosnak tartom.
A másik a veszélyes állatokkal kapcsolatos három új kategória bevezetése. Ez még önmagában támogatható is lenne, csak azon csodálkozom, hogy az állatvédelmi törvénynek pont ezt a részét nem olyan régen módosítottuk, az előző ülésszakban. Annak a módosításnak a tapasztalatait, gondolom, még nem tudták megnézni, tehát nem tudom, mi az oka annak, hogy most újra módosítják ezt a részt, vagy hogy akkor ez miért nem került módosításra, tehát hogy néhány hónapon belül ugyanazt a passzust módosítják.
Ha már különböző kategóriájú veszélyes állatokról beszélünk, akkor nem találtam azt a törvényben, hogy itt lenne kötelező jelölés. A kutyák esetében most már bizonyos idő után előírás lesz a csip, amit én egy támogatható dolognak tartok, de ezeknél a mindenféle veszélyes állatoknál, nem tudom, hogy nem kell-e valamiféle kötelező jelölés és kötelező regisztráció.
Egyébként még szerepel a törvényben, ha jól emlékszem, az is, hogy a területi környezetvédelmi programok tervezetének véleményezéséből kikerül a talajvédelmi hatóság. A fenntartható fejlődés bizottságának ülésén a tárca képviselője azt mondta, hogy ő úgy látja, hogy ez a bürokrácia egyszerűsítését jelenti, és nem fog csorbulni az egészséges környezethez való jog és ezek a fajta környezetvédelmi előírások. Én szeretném azért azt itt hangsúlyozni, hogy nagyon örülnénk neki, ha a kormány a bürokráciacsökkentést nem állandóan a környezetvédelmi hatóságok és a környezetvédelmi szempontú ellenőrzési folyamatok leépítésében látná, mert én ezt nagyon veszélyes irányvonalnak és trendnek látom, mellesleg az alaptörvénybe is ütközik, ami kimondja ezeket az alapjogokat. Úgyhogy én azt gondolom, hogy például ezzel a résszel maximálisan nem tudunk egyetérteni.
Itt van a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosítása, ahol a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított ingatlanok átvételét könnyítik meg a Földalap számára. Érdekes, hogy a honvédelem nem tudja elvégezni a vegyvédelmi vagy tűzszerészeti mentesítést, és úgy tűnik, nem biztos, hogy az NFA el tudja végezni, és adott esetben, ha ezt bérletbe adják, akkor tovább tudják hárítani a majdani földbérlők irányába. Ezt azért tartom aggályosnak, mert nyilvánvaló, hogy megint a kisebb gazdálkodóknak nyilván nem lesz pénzük arra, hogy ilyenfajta mentesítést elvégezzenek, tehát itt megint tulajdonképpen a tőkeerősebb agrárvállalkozók azok, akik majd ilyen módon földhöz juthatnak.
Illetve szeretném még megkérdezni, hogy mi lesz - nem találtam ennek nyomát, de ha benne van, akkor nagy örömmel veszem, ha elmondják, hogy mi lesz - azokkal a földterületekkel, amelyek egyébként természetvédelmi oltalom alatt állnak, vagy hogy azok sorsát hogyan befolyásolja ez a rendelkezés. Ugyanis tudjuk azt, hogy számos olyan honvédelmi terület van, amelyet most már kevésbé vagy alig, vagy jóval kevésbé használnak, mint adott esetben a megelőző évtizedekben, és ezeken nagyon értékes növényközösségek vannak. Gondolhatunk itt arra a Natura 2000-es területre is, amelyen most már sajnos az Audi fog gyárat, szerelőcsarnokot meg nem tudom, mit építeni, az is egy honvédelmi terület volt, és ott is volt egy értékes élőhely. De ami még például megvan, a tatárszentgyörgyi lőtér, amit - úgy tudom - még mindig aktívan használnak, de adott esetben előbb-utóbb lehet, hogy az is feleslegessé fog válni, viszont ott van Magyarországon az egyik legnagyobb egybefüggő homokpusztai élőhely. Nem tudom, hogy ha megkönnyítjük a Nemzeti Földalapnak, hogy ezeket átvegye, akkor mennyire fogja befolyásolni ezeknek a területeknek adott esetben a természetvédelmi státusát. Örülnék, ha erre kapnék esetleg választ.
Aztán módosítjuk most a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényjavaslatot is. Itt a Hungarikum Bizottságba delegálható tagok számát szeretnék megemelni, ugyanakkor én meglehetősen problémásnak tartom, hogy megint nem a civil szféra delegáltjainak számát próbáljuk növelni. Én azt gondolom, hogy annak idején, amikor ennek a törvénynek a vitája volt, akkor már elmondtuk, és erre módosítót is adtunk be, hogy a civil szféra legalább öt delegáltat küldhessen a Hungarikum Bizottságba. Szerettük volna, ha a kormányzati tagok súlyához hasonló súllyal szerepelnének a civil társadalom képviselői is. Szerettük volna, hogy a nemzeti civil alapprogram által történjen a delegálás, és ne kelljen külön jelölési mechanizmust bevezetni. Én azt gondolom, hogy ennek megvolt a maga racionális menete. Szerettük volna azt elkerülni, hogy minisztériumi és kormányzati vagy országgyűlési delegáltak döntsenek jelentősebb mértékben arról, tulajdonképpen korlátlanul, hogy mi az, ami magyar, és mi az, ami nem. Tehát itt megint a civil társadalom részvételét szerettük volna erősíteni, ezért nem értünk egyet ezzel a módosítással.
Tulajdonképpen azt gondolom, hogy talán a lényegesebb kifogásokat elmondtam, majd még később, ha a vita során valami felmerül, akkor arra reagálok. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés